tévéSmaci

Almakeselyű

  • tévésmaci
  • 2018. december 29.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché a nagy mutatványra készültek, először is bekérették Ómafát a közeli világvárosban berendezett székházuk Halásztermébe. A Halászterem volt az előkelő kuncsaftok részére fenntartott fogadóhelyiség, annyira elegáns volt. Hogy mást ne mondjunk, Madarász-képek lógtak a falon jobbra is, balra is. Ómafa, amikor a portástól megtudta, hogy hányadik emeleten kell kiszállnia a liftből, már gyanút fogott, mit akarhatnak ezek? Különben is gyanús volt a portás, mintha legutóbb még a szomszédban működő kirgiz vagy türkmén pékségben látta volna, ahol rongyoskiflit vett, ott forgatta a péklapátot, na, mindegy, majd kifelé ellenőrzöm, gondolta magában, miközben az elmés szerkezet hangtalanul suhant vele felfelé. Csakhogy: ha Ómafa gondolt valamit magában, akkor menten válaszolt is rá magának – szintén magában. Ez afféle örök diskurzus a jó és a rossz, a bátor és a gyáva, az optimista és a pesszimista Ómafa között. Most azt mondta a pesszimista – azért alapjában viccből –, hogy már ha lesz kifelé. Hogy gyorsan eloszlassuk az ez irányú összes aggodalmat, lett kifelé, hamarabb, mint azt bárki is gondolta volna, és még a péket is sikerült csekkolni: felújítás miatt zárva. De most még csak ott tartunk, hogy Ómafa nesztelen suhan felfelé az elevátorral, s hülyeségekkel eteti magát. Ám a legjobb liftezés is véget ér egyszer (kivéve a páternoszter esetében), s az ember azon kapja magát, hogy Sztupa feltépi a liftajtót, s kezét ölelésre tárva reáront, míg Troché elégedetten kuncog a háttérben. Jaj, végre, Ómafa, drága barátunk, fidélis cimboránk, boruljak a kebledre és egyem a szívedet satöbbi, satöbbi. Pontos vagy, mint a légyszar, kerülj beljebb, íme, a Halászterem, jobbra a második ajtó, rögtön a Faháncs után. A Faháncs amolyan folyosói kisplasztika volt, talán Henry vagy Roger Moore, Ómafa nem nagyon értett az ilyesmihez.

Pénteken (30-án) olyan pocsék tévéhét kezdődik, amilyenhez elég rég nem volt szerencsénk, tán legutóbb csak a múlt héten. A kezdés persze erős, mert a Dunán dúl javában a Wenders-sorozat, s most 21.55-től a Halál Palermóban című, 2008-as páneurópai műremeket adják. Mármost egy ilyen cím láttán mindenki okkal asszociál Don Tramezzinóra, a véreskezű maffiafőnökre, aki vékony fehér csíkozású fekete öltönyben rágja a fogpiszkálót, de itt nem erről van szó, mert ez ugyebár MÜVÉSZET, így csupa nagybetűvel és rövid ü-vel. Tehát arról van itt nagyban szó, hogy Düsseldorf David Hemmingse, Campino megelégeli a nagy életet, s visszahúzódna önmagához, a gyökereit keresve meg a szokásos holmik, s pont Palermóba sikerül neki elmennie. Ott persze úgy jár, mint Michael Corleone egy házzal arrébb, villámcsapás éri, itt a művésznőt Flaviának hívják, nem mintha lenne jelentősége. A jó hír az, hogy ebben is van Gyenyisz Hopper, a rossz meg az, hogy jöhet még bármi, a Wenders-sorozat gyakorlatilag kifingott, nem is most, hanem már korábban.

Szombaton viszont lehet bindzselni, mert a derék HBO 3 este kilenckor fog neki a Fülledt utcák második évadának, s cca. reggel hatig abba sem hagyja. Nem is lehetne ennél szebb szombat éjszakánk, ha nem az lenne a helyzet David Simon sorozataival, hogy minden remekműre jut legalább két gagyi, középút meg semmi. Csak a pontos tájékoztatás végett: a Tremére s a Drótra gondolunk, amikor remeket mondunk. Igen, ebben a sorrendben. Ne tévézzenek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.