tévéSmaci

Almakeselyű

  • tévésmaci
  • 2018. december 29.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché a nagy mutatványra készültek, először is bekérették Ómafát a közeli világvárosban berendezett székházuk Halásztermébe. A Halászterem volt az előkelő kuncsaftok részére fenntartott fogadóhelyiség, annyira elegáns volt. Hogy mást ne mondjunk, Madarász-képek lógtak a falon jobbra is, balra is. Ómafa, amikor a portástól megtudta, hogy hányadik emeleten kell kiszállnia a liftből, már gyanút fogott, mit akarhatnak ezek? Különben is gyanús volt a portás, mintha legutóbb még a szomszédban működő kirgiz vagy türkmén pékségben látta volna, ahol rongyoskiflit vett, ott forgatta a péklapátot, na, mindegy, majd kifelé ellenőrzöm, gondolta magában, miközben az elmés szerkezet hangtalanul suhant vele felfelé. Csakhogy: ha Ómafa gondolt valamit magában, akkor menten válaszolt is rá magának – szintén magában. Ez afféle örök diskurzus a jó és a rossz, a bátor és a gyáva, az optimista és a pesszimista Ómafa között. Most azt mondta a pesszimista – azért alapjában viccből –, hogy már ha lesz kifelé. Hogy gyorsan eloszlassuk az ez irányú összes aggodalmat, lett kifelé, hamarabb, mint azt bárki is gondolta volna, és még a péket is sikerült csekkolni: felújítás miatt zárva. De most még csak ott tartunk, hogy Ómafa nesztelen suhan felfelé az elevátorral, s hülyeségekkel eteti magát. Ám a legjobb liftezés is véget ér egyszer (kivéve a páternoszter esetében), s az ember azon kapja magát, hogy Sztupa feltépi a liftajtót, s kezét ölelésre tárva reáront, míg Troché elégedetten kuncog a háttérben. Jaj, végre, Ómafa, drága barátunk, fidélis cimboránk, boruljak a kebledre és egyem a szívedet satöbbi, satöbbi. Pontos vagy, mint a légyszar, kerülj beljebb, íme, a Halászterem, jobbra a második ajtó, rögtön a Faháncs után. A Faháncs amolyan folyosói kisplasztika volt, talán Henry vagy Roger Moore, Ómafa nem nagyon értett az ilyesmihez.

Pénteken (30-án) olyan pocsék tévéhét kezdődik, amilyenhez elég rég nem volt szerencsénk, tán legutóbb csak a múlt héten. A kezdés persze erős, mert a Dunán dúl javában a Wenders-sorozat, s most 21.55-től a Halál Palermóban című, 2008-as páneurópai műremeket adják. Mármost egy ilyen cím láttán mindenki okkal asszociál Don Tramezzinóra, a véreskezű maffiafőnökre, aki vékony fehér csíkozású fekete öltönyben rágja a fogpiszkálót, de itt nem erről van szó, mert ez ugyebár MÜVÉSZET, így csupa nagybetűvel és rövid ü-vel. Tehát arról van itt nagyban szó, hogy Düsseldorf David Hemmingse, Campino megelégeli a nagy életet, s visszahúzódna önmagához, a gyökereit keresve meg a szokásos holmik, s pont Palermóba sikerül neki elmennie. Ott persze úgy jár, mint Michael Corleone egy házzal arrébb, villámcsapás éri, itt a művésznőt Flaviának hívják, nem mintha lenne jelentősége. A jó hír az, hogy ebben is van Gyenyisz Hopper, a rossz meg az, hogy jöhet még bármi, a Wenders-sorozat gyakorlatilag kifingott, nem is most, hanem már korábban.

Szombaton viszont lehet bindzselni, mert a derék HBO 3 este kilenckor fog neki a Fülledt utcák második évadának, s cca. reggel hatig abba sem hagyja. Nem is lehetne ennél szebb szombat éjszakánk, ha nem az lenne a helyzet David Simon sorozataival, hogy minden remekműre jut legalább két gagyi, középút meg semmi. Csak a pontos tájékoztatás végett: a Tremére s a Drótra gondolunk, amikor remeket mondunk. Igen, ebben a sorrendben. Ne tévézzenek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.