tévéSmaci

Cápák a pácban

  • tévésmaci
  • 2019. január 6.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché megérkeztek Lindauba, a szálloda emberei a pályaudvaron várták őket, de kocsi nem jött értük, minek. Főként azért minek, mert a Bayerische Hof nagyon-nagyon kényelmes sétával is pillanatok alatt elérhető gyalog, de azért is, amit a peronon ugráló két, határozottan londiner külsejű figura nem tudhatott, hogy tudniillik a magas vendégek gyakorlatilag poggyász nélkül érkeztek. Sztupánál a Lufthansa egyenválltáskája volt, ilyen világoskék műbőr basz, kis glóbusszal meg repcsivel az egyik sarkában és még tán egy allegorikus stewardess is integetett rajta, de ez ennyi év távolából már nem egészen biztos. Trochénál ennyi sem volt, no ridikül, mondta, és megveregette a kocsiba épp felnyomulni igyekvő fiú vállát, s tán azt is hozzáfűzte, hogy vigéc, jelezvén, hogy ahonnan ő jön, ott szívükön viselik a személyzet sorsát. Olyannyira, hogy tulajdonképpen nincs is személyzet, vagyis a személyzet az uralkodó osztály. Szerencsére Trochénak mindezt nem kellett elmagyaráznia, mert hiszen akkor ki viszi fel a bőröndöt – a fogában tartva, ha sok van –, csak nem az uralkodó osztály? Magyarázat helyett a „Wie geht es ihnen?” tökéletesen megtette. A boy mintha el is mosolyodott volna, mindenesetre udvariasan hátralépett, s végre felbukkant Herr Lehmann is, aki a szálloda igazgatójaként mutatkozott be. Udvarias volt, de rezervált, bár gyanakvásnak túlzás lenne nevezni tekintetének azt a halvány felhőcskéjét. A fene se tudja, lehet, hogy eleve ilyen a csávó, gondolta Sztupa, aztán ki is nevette magában saját gondolatát, hát, persze, felhőcske. Lehmann a kötelező udvariassági körök úgy felénél járhatott, amikor Troché félbeszakította, jól van, Horst, térjünk a lényegre. Horstnak arcizma sem rándult, csak tűrt, mint Toldi, némán, ilyen szakma ez, s rövid szünet után annyit mondott, hogy az ifjú Heintje és stábja már reggel 9-kor megérkeztek.

Pénteken (7-én) este nyolckor az HBO belefog, vagy újra belefog aktuális kirakati sorozatába. A Szökés Dannemorából című műalkotásban olyan hírességek akcióznak, mint Benicio del Toro, Patricia Arquette vagy éppenséggel a feltörekvő Paul Dano. Természetesen színigaz történetről van szó, kell-e ezt egyáltalán mondani manapság? Van két gyilkosunk a sitten, ami tulajdonképpen egy havaj, mert mindketten jóban vannak… mesélje tovább a bokám, a címben benne is van a szökés szó, tehát felesleges. Önök viszont nemre és pártállásra tekintettel végiggondolhatják, hogy szöknének-e nevezett Patricia öleléséből, s ha igen vagy nem, akkor milyen messzire? Éjfél előtt a Paramount Channelre érkezik Carrie, hogy magára rántson egy veder vért, kábé úgy, ahogy más a slozit húzza le.

Szombaton a Cinemax kettő este fél kilenckor adja a Darling c. dán filmet, melyben a manapság módfelett nyomulós Skarsgard-gyermekek közül a Gustaf nevezetű lép fel a jól bevált Ulrich Thomsen oldalán, de nem ők az érdekesek, hiszen ez egy törött szárnyú madár meséje, melyben a világhírű balerina súlyos sérülést szenved, és valahogy talpra kellene állnia.

Vasárnapra egy klasszikusnak mondott blöff marad, az is éjjeli háromnegyed egyre, amikor is a Film Café műsorra tűzi a Kék bársonyt, mely műremek arról szól, hogy milyen betegen tud nézni Dennis Hopper. Szerintem inkább viccesen, de ez sem elégséges ok a tévézésre.

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Vörösök, proletárok

Annak a fényében, hogy 1990 előtt a párt történetével kizárólag az erre a feladatra delegált MSZMP Párttörténeti Intézet foglalkozott, talán nem meglepő, hogy a kiváló történésznek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójának most megjelent munkája az első nem „belülről” érkezett összefoglaló a kommunista eszme és gyakorlat sajátos magyarországi karrierjéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.

Járványkezelés 2.

Az Aphthovirus nemzetségbe tartozó FMDV vírus által terjesztett ragály, amely még március elején ütötte fel fejét egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, olyan országot talált telibe, amelyben nemcsak a beteg embernek, de a beteg állatnak sem könnyű a túlélés.

„Kiásni a dinoszauruszt”

Az Anya csak egy van című monodrámájáért Antistigma-díjat kapott, amelyet azoknak a művészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy egy-egy mentális problémát kevesebb előítélet övezzen. Ennek kapcsán a tabuk ledöntéséről, a problémák kimondásának fontosságáról és a színház erejéről beszélgettünk.

Gyávák legyünk vagy szabadok

Hivatalba lépése óta a Donald Trump-adminisztráció vámok sorát vezette be – hivatalosan az Egyesült Államok gazdasági és nemzetbiztonságának megerősítésére. Az efféle lépések sikere és megalapozottsága legalábbis kétséges.