A tudományos ismeretterjesztés célja, ha jól látjuk, egyben a rákfenéje is: olyan dolgokról kellene bebizonyítani, hogy hajmeresztően érdekesek, melyeknek a bizonyításához kellő idő és magyarázat szükséges. Vagyis épp elcsábítani nehéz velük a közönséget, noha az lenne az elsődleges cél. És ez különösen igaz a rádióra, ahol a puszta szavak meggyőzőerején túl más eszköz nincs. Mégis akadnak csatornák, amelyek tartják a frontot ezen a téren: a Klubrádió hetente főidőben egy egész órát szentel az Utópiában a tudomány híreinek (talán ebben a műfajban most ez a legjobb ajánlat); az InfoRádió kedd este fél nyolc és nyolc között jelentkezik a Szigmával, ami még mindig viszonylag előkelő időpont – különösen, ha mellé tesszük, hogy a megújult Kossuth vasárnapról csütörtök kora délutánra száműzte hasonló magazinját.
Az InfoRádió a maga hagyományaihoz híven szinte minden műsort valamiféle koprodukcióban készít: az oktatásról szólót az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatási Államtitkársága támogatja, az úszómagazint a Magyar Úszó Szövetség, az olimpiai magazint pedig – valamiért – a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség. A Szigma (alcíme szerint: A holnap világa) partnere a Magyar Tudományos Akadémia, ami az előbb felsoroltakhoz képest igen megnyugtató választásnak látszik.
A gyakorlatilag 20–25 perces műsoridő nem mondható különösebben kényelmesnek, nem is csoda, hogy a szerkesztő-műsorvezető Domanits András meglehetősen feszes tempót diktál egy-egy adásnak. Két részből áll a produkció – közte híreket mondanak –, nagyjából tíz-tíz percesek. Ebbe legfeljebb két, maximum három téma préselhető bele, s azok kiegészítéseként egy rövid tudományos híradó.
Legutóbb Gránásy László, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója beszélt a mikroszerkezetek jelentőségéről az anyagkutatásban. A polikristályos anyagok megszilárdulásának kutatásától kezdve a biomineralizáció jelentőségén át sok lenyűgöző dologról ejtett szót, és készségesen összefoglalta a kutatási irány jelentőségét is: ha olyan rendszerekben, melyeknek a molekuláris geometriája jelentősen eltér, mégiscsak valami hasonlóság figyelhető meg, az reményt ad arra, hogy egy közös matematikai modellel le lehessen írni. Oké, szerencsére Domanits, bár keveset avatkozott a műsorba, általában jó helyen kérdezett vissza, mint itt is: tehát akkor technikailag leutánozhatóvá válna például a kagylók héjszerkezete? Mire Gránásy: hosszú távon igen, de egyelőre inkább még csak a megértés a cél. Ez így már elég tiszta ügy.
Hasonlóan lényegre törő volt az eszmecsere Engloner Attilával is, az MTA Ökológiai Kutatóközpont víztudományi koordinációs csoport vezetőjével: nem azért kell vizsgálni a főváros és környéke ivóvizének minőségét, mert rossz lenne (ellenkezőleg: kiváló), hanem azért, hogy a változó körülmények között ne is lehessen az. Hát nem pofonegyszerű? – még ha közben hidraulikáról, hidrológiáról és átalakuló ökoszisztémáról volt is szó. De Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója sem szaporította feleslegesen a szót – bár az ő területe valószínűleg nagyobb érdeklődésre tarthat számot: új erővel lát neki kutatócsoportja az 1526-os mohácsi kataklizma feldolgozásának. Szisztematikus kutatómunkával értékelik újra nemcsak a sorsdöntő csatát, de az egész kort. És az első eredmények már látszanak is: a Jagelló-kor nem volt olyan kaotikus, mint amilyenként a nemzeti emlékezet őrzi, mint ahogy a mohácsi csatában sem voltunk akkora lúzerek, csak hát a török sereg épp bármelyik nyugati hadseregnél háromszor nagyobb és erősebb volt.
Fontos ügy mind, ránk mégis a kis hírek egyike gyakorolta a legnagyobb hatást: a Georgia Institute of Technology kutatói kiderítették (hogy pontosan milyen úton-módon, azt nem feltétlenül akarjuk tudni), miért olyan különös, szabályos hasáb alakú a vombat ürüléke. Az állat nem egyenletesen rugalmas végbelének működése, mint állítják, az ipar számára is komoly tanulságokkal szolgálhat. S még mondja valaki, hogy a tudomány unalmas!
Szigma – a holnap világa, InfoRádió, november 20.
