Az ATV-hez igazoló Demcsák nem érti, mi zajlik az országban
19f329c29a7b39d6f04ebd2b8a5dd6a1f655dffe.jpg

Az ATV-hez igazoló Demcsák nem érti, mi zajlik az országban

  • 2017. augusztus 22.

Interaktív

Megváltozott a Mokka, azért hagyta ott a Tv2-t a műsorvezető. Demcsák Zsuzsa két műsort is kap az ATV-n.

Szeptember elején mutatkozik be az Egyenes beszédben a műsorvezető, aki a Start című műsort is vezetni fogja. Demcsák az Indexnek adott interjút.

Demcsák volt az alig 130 milliárd forintba kerülő vizes-világbajnokság háziasszonya. A műsorvezető azzal indokolta, hogy elvállalta ezt a munkát, mert „régóta dolgozik olyan emberekkel, akiknek szívügye a vizes-vb”. Szerinte az egy magyar betegség, hogy állandóan azt nézzük, mennyibe kerül valami, és nem azt, mit hoz az országnak, márpedig a vizes-vb sokat hozott meglátása szerint: jött sok sportoló, akik a családjukat is hozhatták megnézni a gyönyörű Budapestet.

Politikáról nem is akart beszélni Demcsák, aki szerint az Egyenes beszéd sem politikai, hanem hírműsor: ő ennek megfelelően ott csak kérdezni fog, és nem állást foglalni, mint tette azt Kálmán Olga. A vendégek kiválasztásába is beleszólhat majd, sőt az egyik vendég majd nem politikai, hanem „közéleti” meghívott lesz, nehogy túlterheljék a nézőt késő este 9-kor.

Ő állítólag a Mokkában is visszakérdezhetett: „Volt egy megállapodásom a szerkesztőkkel, hogy nem szólnak hozzám élő adás alatt, csak az időt mondják be.” Ehhez képest később már arról beszélt, hogy előfordult: élő adásban kellett kivennie a fülhallgatót a füléből, mert a szerkesztők bele akartak szólni a munkájába.

Ráadásul olyan is előfordult a Tv2-nél, hogy valamit meg akart kérdezni, de azt a szerkesztők nem engedték: ekkor „nem bunkón”, de mégis feltette kérdéseit a vendégnek.

„Többek között azért álltam fel, mert ezt egy idő után már nem lehetett megcsinálni. Voltak kérdéskörök, amikben szerettem volna többet kérdezni, jobban belemenni, de abban a megváltozott, sokkal inkább bulvárosabb Mokkába, amit otthagytam, ez már nem fért bele.” Ennek ellenére marasztalták volna a Tv2-nél, de nemet mondott: legfeljebb haknizni megy vissza a csatornára.

Ha minden a tervei szerint alakul, az ATV-n debütálhat új műsora is, mely „egyfajta Összezárva Friderikusszal-parafrázis lesz”. Ebben sikeres nőket hív fel a saját lakásába, ahol a kamerák előtt fognak dumcsizni. Első körben Lévai Anikót, Dobrev Klárát, Rogán Cecíliát, Kunhalmi Ágnest, Botka feleségét és Vona feleségét hívta meg, de még nem tudja, ki mond igent. Valószínűleg velük sem fog politizálni: korrupció helyett inkább receptekről beszélnek majd.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.