Az illegális tartalmak törlésére kötelezheti a Facebookot a bíróság
facebook_top_story_lead.jpg

Az illegális tartalmak törlésére kötelezheti a Facebookot a bíróság

  • narancs.hu
  • 2019. október 3.

Interaktív

Az Európai Unió bírósága szokatlanul szigorú döntést hozott.

Az EU bírósága csütörtöki határozatában kimondta: ha egy tagállam bírósága törvénytelennek talál egy tartalmat a Facebookon, akkor a cégnek azt végleg törölnie kell, írja a Politico.

A döntés tükrözi azt az egyre terjedő felfogást, ami szerint a közösségi oldalak üzemeltetőinek nagyobb felelősséget kell vállalniuk az oldalukon megosztott tartalmakért, különösen ha azok illegálisak.

Az Európai Unió Bírósága (EUB) döntése azt mondta ki, hogy az uniós jog megengedi a helyi bíróknak, hogy elrendeljék a világ legnagyobb közösségi hálózatát az illegális tartalmak eltávolítására, illetve az olyan anyagok törlésére is, amelyek az illegálisnak bizonyult tartalomhoz hasonló üzenetet közvetítettek. A döntést globálisan kell érteni, tehát nem elegendő csak az adott országban elérhetetlenné tenni a tartalmat.

A Facebook szerint a döntés súlyosan korlátozza a szólásszabadságot, és a cég szerint egy ország vagy régió sem kényszerítheti rá a törvényeit az egész világra.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.