Bódvalenkei Vigasságok – Egy fesztivál, ami életeket menthet

A régebben Sárkányünnepként ismert rendezvény jó eséllyel a legizgalmasabb fesztivál az országban, amiből még mindig bármi lehet. Megválthatja az egész falut, vagy beleállhat az ugarba.

Nem kell hozzá sok, elég fél óra és fél deci pálinka, hogy megszokjuk, ami elsőre megszokhatatlannak látszik. De amikor kiszállunk a kocsiból, és kézen fog egy nyolcéves­forma fiú, aki ugyanolyan feszült és kíváncsi, mint mi, még nem tudunk a helyzettel mit kezdeni, csendben sétálunk végig a szegénységgel szegélyezett utcán, el a szülői házig. Ott kapaszkodunk bele abba a bizonyos pálinkába, és a vendéglátóink, felnőttek és gyerekek, velünk együtt oldódnak fel. Fél óra múlva már ugrándozó, röhécselő gyerekekkel vonulunk a fesztiválszínpad felé. Minden helyi minket néz. Mi mást tennének: rajtunk kívül nincs itt senki.

Az igazi rezsicsökkentés

Mivel az Aggtelekhez közeli Bódvalenke a magyarországi aprófalvak között nemcsak a legszegényebbek, hanem egyben a leghíresebbek egyike, ezért nem mondanánk el újra részletesen a Freskófalu projekt és megálmodója, a falu lakóit hat éve különféle módokon segítő Pásztor Eszter történetét. Megírtuk már mi is, hogyan került minden második ház falára nagyméretű szekkó (lásd képünkön), hogyan próbálta a filozófus végzettségű egykori tolmács a falfestményekre építve turisztikai célponttá tenni a falut. S hogyan buknak el sorra pályázataik, hogyan küzd a polgármesterrel, hogyan vette nevére a projektet a Magyar Református Szeretetszolgálat és így tovább (minderről lásd például a magyarnarancs.hu cikkét: „Hogy ne haljunk éhen” – Bódvalenke léket kapott ). Beszámoltunk a tavalyi év nagy eredményéről, a helyben csak babaháznak hívott különleges bölcsődéről, ahol a többségében fiatalkorú anyák emberi körülmények között, saját gyerekükön gyakorolhatják a fürdetést, az öltöztetést – most új vezetőt keresnek a háznak, nem megy könnyen. Idén a Romaversitas Fényhozók nevű programjával közösen a házak felét felszerelik egy napelemből, akkuból és LED-szalagból álló csomaggal, amely tartósan elegendő a világításhoz. Ezt hívja Pásztor Eszter az igazi, fenntartható rezsicsökkentésnek. Ha ezen a ponton úgy gondolnánk, ezek csak apróságok, idézzük fel gyorsan, hogy a helyi, túlnyomórészt cigány családok nagy részében 8 ezer forint az egy főre jutó havi jövedelem. Vagy emlékezhetünk 2013-ra, amikor elfogyott a közmunka: hét gyerek született azon a télen, tavaszra hárman maradtak.

A csípő és a ringása

Fotó: Gordana Radulovic

A fesztivál jelentőségét, gazdasági hatásait is érdemes ezekhez az adatokhoz mérni. Idei összesítései még nincsenek, de Pásztor Eszter számításai szerint a legutóbbi, 2013-as fesztivál idején két és fél nap alatt annyi bevétel keletkezett a faluban, mint máskor két és fél hónap alatt. Két évvel ezelőtt rendezték a negyedik Sárkányünnepet, akkor összesen 1500-an jöttek el. A tavaly támogatás híján elmaradt, idén Bódvalenkei Vigasságok néven újra megtartott fesztivált most tényleg az ág is húzta. Először is csak június közepén derült ki, hogy kapnak támogatást (4 milliót az NKA fesztiválos kollégiumától, 2 milliót Balog Zoltán miniszteri keretéből), így lehetetlenül gyorsan kellett összeszervezni mindent egy nem túl kedvező időpontra: augusztus második szombatja munkanap volt, elviselhetetlen volt a hőség, és a környékbeli potenciális közönségnek az se mindegy, hogy ilyenkor már mindenki az iskolakezdésre kuporgatja a pénzét. A további nehézségeket nem soroljuk, legyen elég annyi, hogy rendes honlapjuk például azért nem volt, mert azt az Iszlám Állam hackerei tavasszal feltörték, és azóta sem állt helyre teljesen. Mindez meglátszott a látogatottságon: pénteken állítólag összesen 4-500 vendég volt, főleg a környező falvakból, 30-40 ember Szlovákiából, 100-120 Budapestről. Szombaton még azok is feladták, akik maradni akartak, így találhattuk szembe magunkat dél­után egy gyakorlatilag vendégek nélküli fesztivállal.

Pásztor Eszter azt tartja a legnagyobb kudarcnak, hogy megint nem sikerült megmozgatni a környék nem cigány lakosságát. Pedig ez lenne az egyik fő célja: az előítélek fellazítása. Egyszerűen azzal, hogy az edelényi és bódvaszilasi középosztály odatelepszik a lenkei cigány asszony asztalához, és beszélgetni kezdenek. Ez a hétköznapokban elképzelhetetlen, de a fesztivál alkalmat teremthet rá.

Kell egy Kis Grófo

Estére a lenkeiek és mi is elfogadtuk, hogy ez lesz, két tucat vendég és ők. Exkluzív élmény. A családok kitelepülnek az utcára, kis csoportokban zenélnek, és árulnak sompálinkát, sört, fasírtot, fánkot, vakarót, reggelire bundás kenyeret, kávét. Minden olcsó és finom. Pásztorék ügyesen kitalálták, hogy a fesztivál saját pénzével, az ún. lenkéssel lehet fizetni, amit a kis fesztiválpultnál válthatunk 250 forintért, és utána minden mást ezért kapunk – a végén pedig mindenki leadózza azt a pár ezer forintos bevételét, a mindig éber NAV legnagyobb megelégedésére. Fizetős szálláshely nincs a faluban, de a környék falvaiban igen, illetve sátorozni lehet helyben, amit jó szívvel tudunk ajánlani. A fesztivál idejére mobilvécéket béreltek, és néhány háznál vezetékes víz is van.

Kérdés, hogy a falu mekkora tömeget képes befogadni, de az biztos, hogy a fesztiválban hatalmas potenciál van. Idén délutántól hajnalig mentek a koncertek jól felszerelt színpadon, rendes hangosítással, főleg cigány- és világzene. Délelőttönként pedig kirándulásokat szerveztek a közeli mocsárba és a világörökség részét képező esztramosi Rákóczi-barlangba. Ez a program még sok irányba bővíthető, akár úgy is, hogy a fellépők piaci ár alatt eljönnek. Az a tippünk, hogy más művészeti ágak bevonásával és néhány húzónévvel könnyen tömegrendezvénnyé válhatna a Bódvalenkei Vigasságok (a kevés vendég miatt csalódott helyiek szerint Kis Grófót kellett volna hívni, Bódi Gusztinál próbálkoztak is, de nem ért rá). Mert a lényeg már megvan: egy alig ismert, gyönyörű környék, szép fekvésű falu, vendégszerető falusiak, újdonság és egzotikum. Vagy, ha tetszik: feszültség és dráma. Egy fesztivál, aminek van tétje és vannak titkai, ahol együtt táncolhat a fővárosi értelmiség, a kisvárosi középosztály és a társadalom peremén élők.

A Freskófalu projekt célja elsősorban a munkahelyteremtés és az évi hatezer látogatót kiszolgáló vendéglátás kiépítése – ezek valódi megoldást jelentenének. Mindkettőhöz támogatás kellene először, az meg csak nem akar jönni. És amíg az nincs, a fesztivál létkérdés lehet. Egyelőre nem tudni, kapnak-e támogatást jövőre, de közben beindult az exodus: az egyik legtalpraesettebb család először Miskolcra, aztán Németországba ment, egy másik Ang­liába. Ha ez tovább folytatódik, akkor marad a kisszámú, elöregedő nem cigány közösség és a leg­elesettebb cigány családok. Mert visszaút nincs: ha egy vályogházban nem laknak, az 3-4 év alatt összedől. Akkor pedig már miskolci hajléktalannak is sokkal jobb lesz elmenni, mert ott legalább kukázni lehet.

De szombat este még mindenki itt van, a 228 lelkes falu fele és néhány vendég. A Romengo remek koncertjének végén, az utolsó szám előtt a megilletődött Pásztor Eszter belemondja a mikrofonba, hogy mindenki röptessen fel egy lampiont, ami a bódvalenkeiek kívánságait szimbolizálja. Aztán megy a buli hajnalig, a végén még lejátszanak három számot, Lajosnak speciálba’.

Bódvalenke, augusztus 7–8.