Reméljük, az online archívum is átalakul, mert most, mintegy a változás előszeleként, semmi sem ott van, ahol lennie kéne. Ez annyiban érdekes csak, mivel elég hosszú kutatómunka kellett hozzá, hogy rábukkanjunk a Szószátyár legutóbbi adására a honlapon – végül is ott, ahol majd a vadonatúj Popfilter lesz hamarosan visszahallgatható. Erre mondják, hogy cigányútra ment, vagy ha nem, a műsor házigazdái majd kijavítanak.
A Kálmán László és Nádasdy Ádám vezette nyelvészeti magazin egyedülálló színfolt nemcsak a Klubrádióban, de általában is a hazai éterben. Hallgatottsága bizonyára nem vetekedhet egy Bochkor-féle Önindítóval vagy akár még egy Cooky-féle Cooky show-val sem, de hát nem is valószínű, hogy efféle babérok lengedeztek a műsor készítőinek szemei előtt. A Szószátyár programleírása szerint „a műsor nem tanácsadó-nyelvművelő, hanem ismeretterjesztő jellegű”. A Google korában bizonyos szempontból anakronisztikusnak tűnhet az ismeretterjesztés ilyen hagyományos formája, nem is véletlen talán, hogy az ilyen típusú műsorok radikálisan visszaszorultak a közszolgálati csatornákról, a kereskedelmi rádiókból pedig tulajdonképpen egészen eltűntek. Helyükön különféle módon felcicomázott hírműsorok szaporodtak el, rámutatva, hogy a hír – mint a tájékoztatás atomi részecskéje – maradt az egyetlen elem, amit a rádió hatékonyan tud még terjeszteni. A beszélgetős műsorok, elemzések, viták a mai rádiózásban mind hírekről szólnak, de még a kulturális műsorok is hírekben gondolkodnak, ezen túl pedig jobbára csak (könnyű)zene és szófosás (vö. a fentebb említett show-kat) tenyészik.
Adott mindezzel szemben tehát heti egy óra, melyben két megsüvegelendő életművel rendelkező tanár úr vitat meg egy-egy érdekesnek tűnő nyelvészeti problémát, majd a műsor második felében a hallgatói kérdéseket igyekeznek minél alaposabban megválaszolni. Ez a felállás akár az egykor szebb napokat látott nyelvművelő műsorok rémes emlékeit is felidézhetné, de hát ott van a leírásában, ahogy láttuk, hogy „nem tanácsadó-nyelvművelő” szeánszról van itt szó. És valóban semmi lenézés, semmi kioktatás, hierarchizálás, okoskodás nincs a Szószátyárban, sőt, olykor mintha több kérdése lenne a két házigazdának (vendégükhöz, a hallgatókhoz, egymáshoz), mint állítása. De úgy, hogy ez szinte észrevétlen marad, és nem kelti sem a bizonytalanság, sem a felkészületlenség érzetét a hallgatóban; éppen ellenkezőleg, a kérdések sokszor maguk is információt közvetítenek, ráadásul tőlük válik nyílttá és termékennyé a műsor belső párbeszéde.
A legutóbbi adásban a cigány nyelv mibenléte volt a fő téma, a műsorvezetők telefonos faggatózásának alanyaként pedig Baló András Márton, az MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársa, a téma kutatója hallatta a hangját. Felteszem, nincsenek kevesen azok ma Magyarországon, akik hozzánk hasonlóan úgy kászálódtak ki az iskolapadból, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy a legnagyobb hazai kisebbség nyelvét, illetve nyelveit eszik-e vagy isszák. Bizonyára a hamarosan bevezetni tervezett katonai ismeretek vagy a mindennapos testnevelés fontosabb tudások ennél, gondoljuk. Nádasdy, Kálmán és Baló megfontoltan hömpölygő hármas párbeszéde mindenesetre a maga egyszerűségében is bizonyos szempontból megindító volt. Néhány mondatuk a romani nyelv különféle ágairól, a romungrók nyelvvesztéséről vagy a beások sajátos grammatikájáról elégnek bizonyult ahhoz, hogy megszédüljünk saját tudatlanságunk mélységes gödrébe pillantva. Pedig csak annyi történt, hogy valaki beszélt valami fontos dologról, amit ismer, a többiek pedig alapos és jól időzített kérdésekkel gördítették előre az eszmecserét. Közben, mintha zenei betétek lettek volna, egy-egy rövid bejátszás volt hallható a romani nyelv lovári, romungró, szintó vagy zargari dialektusából és a beás nyelvből. A kísérő kommentárokból pedig nemcsak az derült ki, hogy milyen elképesztően sokszínű és gazdag ez a kultúra, de az is, hogy a jól végzett ismeretterjesztés értelmét az információs világ változó körülményei továbbra sem igen kérdőjelezhetik meg.
Szószátyár, Klubrádió, február 15.
