Tévé

Tabuk nélkül

Micsoda nők! – Várkonyi Andreával

Interaktív

Különös egy képlet a Tv2 női oldalcsatornája, a FEM3. Jócskán az volt már jóval Andy Vajna bejövetele előtt is, hisz például Berki Krisztián közmegrökönyödésre már akkor is műsort vezethetett ott délelőttönként, de mostanra csak még tovább fokozódott a helyzet.

Mert amikor nem külföldről vett és erősen esetleges nívójú főzős, fogyós, utazós meg lakberendezési szériák töltik ki a műsoridőt, akkor a csatorna a magyar high life ábrándja után lohol, nagy futásában még az anyacsatornát és a Story magazint is messze maga mögött hagyva. Mintha tényleg létezne egy osztály ott legfelül: kebelbeli milliárdosok és mellnagyobbított pornósok, hajdani tehetségkutatósok és aktív stylistok testvéri elitje, ahol még a gondok is mások, nagyobbak és persze izgalmasabbak, mint itt lent, minálunk, a közönség szintjén.

Ennek az ábrándnak a népszerűsítésére esküdhetett fel Várkonyi Andrea „női talkshow”-ja is, ahol a múlt héten a függőségek témája került terítékre. Ugyan ki vitatná, hogy erről a tárgykörről fontos és/vagy érdekes tények egész sorát lehetne (és alighanem kellene is) megosztani a magyar tévénézőkkel? Ám a Micsoda nők! vonatkozó adása ehelyett inkább a reflektálatlan dumcsizás módszerét választotta, a csilis-csokis szájfény használatától egészen Cookynak a repülőgépek iránt táplált olthatatlan vonzalmáig csapongva. Bizony, e derűsen bornírt megközelítés szerint a francia ajkú rádiós Paris Saint-Germain-drukkeri buzgalma és Kelemen Anna sűrű plasztikaisebész-látogatásai ugyanabba a rekeszbe tartoznak. Ahogyan odatartozik az online shopping függősége is, amelyet nemcsak a műsorvezető, de egyik vendége, Mádai Vivien is önfeledten megvall: természetesen szigorúan a férje háta mögött, kizárólag nekünk. „Ki kell őket néha játszani, hát mit csináljunk…” – adja erre a cinkosan megértőt Bochkor Gábor éle­té­nek párja. (Lásd még ehhez: Egy jó asszony mindent megbocsát – önmagának.)

„Nagyon addiktív típus vagyok, nincs semmi függőségem” – fogalmaz egy másik vendég, s bár az ilyen mondatok után ez hihetetlennek tűnhet: a műsor mélypontját mégis az a szakasz jelenti, amikor a jelenlévők megpróbálnak a valódi függőségekről beszélni. Megérkezik ugyanis a stúdióba egy „luxusrehab” atyaúristene, aki olyan sikeres emberekre szakosodott, akik „funkcionális (!) függők”: vagyis ők „az életük különböző területein nagyon jól működnek, nagyon jól funkcionálnak”. Ők egészen különleges emberek, tőlük nem várható el, hogy „bármit hajlandók legyenek megtenni a gyógyulásukért”. Ekkora szakértelem láttán persze jószerint már mindegy is, de azért mégiscsak figyelemre méltó ellentmondás, hogy a nyomatékosan „tabuk nélküli” műsorból nemcsak az erősebb szófordulatokat, de a jelek szerint a drogfajták neveit is ki­sípolják (pontosabban kicsendezik). Így aztán amikor a rehabos szakember Várkonyi egyetlen érdemi kérdésére felsorolta az általa kezelt addikciók erősorrendjét, a néző végül csak találgathatott, hogy pontosan micsoda is lehetett a második helyezett az örök elsőségű alkoholfogyasztás meg a nyugtatószedés között. No, de hogyan is hangzott a „szakértő” leg­érvényesebb megállapítása? „Kicsi az ország, nagy a baj.”

FEM3, február 25.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.