Interaktív
Damaszkuszi fitnesz
Ha azt vesszük, hogy az elmúlt évek rádiózgatása közben talán leggyakrabban elhangzott panaszunk az volt, hogy a kisebb adók műsorkészítői nemigen hagyják el a stúdiót, most nagyon örülhetünk, mert a Lánchíd Rádión futó Kulissza riporterei igen messzire mentek. Örültünk is valóban, de azért nem bántuk volna azt sem, ha megtudjuk, miért mentek, hogyan mentek, és miért éppen oda, ahova.
Ótvar - Bayer show
A stúdióközönség tapsolása az adás legelején: alighanem mindössze ennyi lehet a „show” műfaji kritériuma az Echo Tv illetékesei szerint, akik pár hete teleragasztották a várost Bayer Zsolt show-jának plakátjaival.
Hol nem volt
„Senki nem hal meg igazán, amíg emlékszünk rá”, állítólag A Simpson családban hangzott el ez a bölcsesség, legalábbis a citatum.hu idézetgyűjtő oldal szerint, s miért is kételkednénk benne, hiszen fönt van az interneten, ahol, ugye, minden adat igazságtartalma szigorúan ellenőrzött. Tehát, ha hihetünk Simpsonéknak, akkor a Népszabadság nem „igazán” halott, a Klubrádióban hétről hétre azt ígérik ugyanis, hogy Folyt. köv., bármit is jelentsen ez.
Lejárt lemez
Év végével befejezi a CD-k és DVD-k gyártását a Videoton, Magyarország egyetlen lemezgyára. Ellátogattunk az üzembe, megnéztük, mihez kezdenek ezután, és körbekérdeztünk a kiadóknál, van-e még értelme CD és DVD árusításába feccölni a torrent, a YouTube és a Netflix korában.
Naprakészség
Ugyan ki merészelné tagadni, hogy ma minden egyes ember véleménye fontos? Szerte a nagyvilágban is, minálunk meg aztán különösen! Egyre csak döntünk, csak döntünk az elénk terjesztett, árnyaltnál árnyaltabb kérdésekről, ezzel alakítva az ország sorsát konzultáción csakúgy, mint tévés-okostelefonos szavazások útján. Ernest Renan hajdani nemzetmetaforája, a mindennapos népszavazás nem merész kép, hanem prózai valóság immár.
Karaktertüsszentés
Már-már természetfeletti jelenségként könyvelhetjük el, ahogy Rejtő Jenő regényei ellenállnak mindenféle feldolgozásnak.
„Ha a gazda erőset eszik, a Lőrincnek csíp” – Bödőcs szilveszterkor is remek volt
Megnéztük a humorista szilveszteri estjét, és egyáltalán nem csalódtunk.
A britek büntetőadóval szankcionálnák a közösségi média működését
Túl lassan távolítják el a szélsőséges tartalmakat az oldalaikról.