Hétköznap délelőtt a szokott mederben folyik a munka a Videoton székesfehérvári lemezgyárában. A lemezgyártó gépek körül nagyjából 10 munkás tesz-vesz. Jelenleg 31 fő dolgozik a VTCD Kft.-nél, az egyetlen magyarországi CD- és DVD-gyártónál, de a csúcsidőszakban, a 2008 körül induló gazdasági válság előtt voltak 90-en is. 2018 elejétől a maradék 31 embernek is új munkája lesz, többnyire autókhoz gyártanak majd elektronikai csatlakozókat.
A Videoton volt az első nagy lemezgyár a közép-európai régióban, 1988 óta állít elő CD-ket. A kétezres években beindult a DVD-gyártás is, filmes lemezekből az évtized közepére már többet gyártott, mint zenei CD-t. Aztán mindkét formátum megindult a lejtőn, de a DVD-gyártás meredekebben zuhant. „Minimum ezerdarabos rendeléseket is teljesítettünk, de a kiadók még így is ott maradtak a készleteikkel. Nagyon sok DVD-kiadó csődölt be, nekünk pedig 2009-től volt három rossz évünk, emiatt arra kényszerültünk, hogy évente 25 százalékkal csökkentsük a termelést” – számol be Herczeg Tamás, a VTCD ügyvezető igazgatója arról az időszakról, amikor rájöttek, egy olyan nagyvállalat számára, mint ők, a lemezgyártás csak zsákutca lehet.
A válság éveiben folyamatosan próbálták átstrukturálni a céget, de nyereségesek csak úgy tudtak maradni, hogy kisebb területre húzták össze a gyártást, kevesebb emberrel dolgoztattak, és fokozatosan átálltak az autóipari fröccsöntésre. „Gondolkodtunk azon, hogyan lehetne belevágni esetleg a tartalomszolgáltatásba vagy elindítani a Blu-Ray lemezek gyártását, de egyiknek sem láttuk értelmét. Intő jel volt, amikor a használt gépeket árusító honlapokon felbukkantak a konkurenseink Blu-Ray-gyártó gépei” – magyarázza Herczeg, hogyan jutottak odáig, hogy idén decemberben teljesen leállítják a lemezgyártást. Ezen egyébként 2012 óta gondolkodnak. Az idén még teljesítik a rendeléseket, nagyjából félezer partnerük van. Nemcsak zenét és filmeket, hanem különféle szoftvereket, elektronikai termékekhez készülő használati utasításokat vagy jogi anyagokat (például CD formátumú Magyar Közlönyt) gyártanak. Az elmúlt években inkább ez utóbbiakat állították elő nagyobb tételben, szórakoztató tartalmakra kevesebb megrendelést kaptak. Gyárlátogatásunk alatt háromféle műsoros DVD-t sikerült kiszúrnom: az operaházi Sába királynőjét, a Lengemesék rajzfilmet, továbbá valamilyen számozott című europornót nyomtak éppen százszámra. (Mindez természetesen semmilyen szempontból nem reprezentatív arra nézve, milyen DVD-k kerülnek forgalomba Magyarországon.)
A Videotonnak azért sem éri meg kitartani a lemezgyártás mellett, mert elég bonyolult technológiáról van szó, amelyhez akár több százezer eurós berendezések kellenek. A gyárban a semmiből hozzák létre a bedobozolt, felcímkézett írott CD-t vagy DVD-t: 4 másodperc alatt fröccsöntenek egy lemezt, abba fizikailag belepréselik a tartalmat, az olvasáshoz fényvisszaverő réteget vonnak a korongra, majd címet nyomtatnak rá, és dobozba teszik. Ehhez fenn kell tartaniuk egy kis galvánüzemet, a fröccsöntési részleget, nyomdagépet kliséüzemmel, sőt van egy egyfős grafikai stúdiójuk is.
A gépek üzemben tartása sokba kerül, nem véletlen, hogy 2018-tól az autóipari alkatrészgyártáshoz már csupa ugyanolyan berendezést fognak használni. Erre van szükség a piacon.
Akinek nem elég a YouTube
Mind a CD-, mind a DVD-piacnak akadnak optimista szereplői, akik szerint továbbra is van értelme lemezeken terjeszteni a tartalmat, és mernek is még néhány éven át ezzel tervezni. Közéjük tartozik Joós István, a Magneoton kiadó vezérigazgatója, aki szerint biztató, hogy a sokéves csökkenés után két éve stabilizálódott, azóta stagnál a CD-piac. Ehhez az is kellett, hogy számos kis magánkiadó alakuljon, amelyek 500–1000 példányos kiadásban gondolkodnak, és adott esetben menedzseri és marketingfeladatokat is vállalnak – ez a 360 fokosnak nevezett kiadói modell. Joós megérti, hogy egy akkora gyár, mint a VTCD, nem tudott bekapcsolódni az árversenybe, és nekik már nem érte meg folytatni a gyártást, de bízik benne, hogy Magyarországon is marad azért elég kisebb vállalkozás, amely lemezkészítéssel is foglalkozik. A magyarországi másik nagy zeneműkiadó, a Hungaroton úgy vészelte át a CD-üzlet romlását, hogy egyre nagyobb arányban adtak ki klasszikus zenei felvételeket, a harminc, de inkább a negyven fölötti vásárlórétegnek, azon belül is jórészt külföldieknek. A régi magyar poplemezek és a hangoskönyvek is aránylag jól fogynak náluk, ezeket kevesebben töltik le illegálisan, mint a kortárs popzenei megjelenéseket, amelyek kiadásával teljesen le is álltak. A Hungaroton 2010 óta kínál letölthető zenéket is, ma több bevételük van ebből, mint a CD-eladásokból.
Magyarországon a közönség 5 százaléka hallgat zenét fizikai hordozón. A hazai jogkezelő egyesületek által megrendelt legutóbbi kutatás szerint 2015-ben a lemezen, DVD-n, vinilen eladott zenéből összesen 1,24 milliárd forintos árbevételen osztozhattak a kiadók és a terjesztők. Ennek közel fele a nagy kiadók zsebébe vándorolt, a kisebb kiadók 36 százalékkal részesedtek. Folyamatosan jön fel a digitális értékesítés: 2015-ben még kevesebb bevétele származott ebből a magyar kiadóknak, mint a fizikai hordozók eladásából, de azóta a mérleg – sejthetően – átbillent. A zeneipar globális trendjeit tekintve tényként kezelhetjük, hogy a legtöbb zenét streamelik a felhasználók. Hogy ebből hogyan és milyen arányban csinál pénzt a YouTube, a Spotify, az Amazon, illetve mindezek mögött a magyar kiadók, egyelőre az innovatív üzleti modellek vagy akár a zenehallgatási szokások korosztályos különbségei szerint változik.
A mókás nevű Hamisítás Elleni Nemzeti Testület nemrég hozta nyilvánosságra országos reprezentatív felmérésének eredményeit. Ezek szerint a 18–26 évesek 88 százaléka a YouTube-on hallgat zenét, 70 százalékuk onnan is tölt le, főleg a böngészők különböző bővítményei segítségével. A fiatalok fizikai hordozón gyakorlatilag egyáltalán nem hallgatnak semmit. Pár éve a vinil megint menő lett – Magyarországon az elmúlt tíz évben 3 millió forintról több mint 100 millióra nőtt az értékesítés volumene –, de az analóg hangzást kedvelők tudatosan rétegterméket vásárolnak, a CD pedig fokozatosan ugyanebbe a kategóriába került. A zenefogyasztás mainstreamje jelenleg a (zömében illegális) letöltés, a stream és az analóg frekvenciás vagy digitális rádióadás.
Ha jól emlékszem, 8290 forintba került a legdrágább egylemezes, nem díszdobozos kiadású DVD, amit családilag megvásároltunk (a 2001-es Charlie angyalai volt az), de vettem DVD-t 300 forintért is, papírtokban, igaz, ott már turkálás közben rosszul éreztem magam (és Jean-Claude Van Damme filmje, A légiós nem is derített jobb kedvre). Ebből a két határértékből nagyjából ki is olvasható a magyar DVD-kiadás története. A piac 2007-ben volt a csúcson, de akkor már megjelentek a magazinokhoz csomagolt, olcsó kiadványok, és pillanatokon belül megérkeztünk a 990 forintos, extrák nélküli lemezek korába, amelyeket a magyarok annyira megkedveltek, hogy ez a szegmens azóta is elmaradhatatlan a boltokból.
A papírtokos, pár száz forintos filmek divatjának nagyjából vége, az tényleg nagyon mélyen volt – a kiadók próbáltak ilyen módon szabadulni a válság miatt rajtuk maradt készlettől.
Antonioni nem olasz focista
Miközben a hazai CD-eladások csökkenése megállt az utóbbi két évben, a DVD-piac még mindig zsugorodik. A két legnagyobb kiadó, az InterCom és a Select Video már ki is vonultak a piacról, és Kádár Zoltán, a Pro Video ügyvezetője sem tudja, mennyi idejük van még a fizikai adathordozóknak. Ők a Warner és a Disney stúdiók filmjeinek kizárólagos magyarországi home video terjesztői, náluk jelennek meg például a marveles szuperhősfilmek, amelyekre mind moziban, mind lemezen vevők a magyarok. A legnagyobb sikereik között tavaly és az idén is ott volt az aktuális Star Wars-film, ezekből még mostanában is elmegy nagyjából 10 ezer darab. Általában 2–3 ezer darabot adnak el egy DVD-ből, és mintegy 70–80 filmet adnak ki évente. A torrentezéssel azonban így sem tudja felvenni a versenyt a cég: a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület már idézett kutatása szerint 2011-ben még csak a magyar fiatalok fele töltött le filmeket ingyen az internetről, 2016-ban viszont már 64 százalékuknál ez a legnépszerűbb filmnézési forma. Kádár Zoltánt elszomorítja, hogy a magyar közönség a nagy költségvetésű látványfilmeket rossz minőségben letöltött, „kamerás” verzióban sem veti meg, és kénytelen elfogadni, hogy a lehető legjobb minőséget ígérő Blu-Ray formátumot itthon nem igazán ismerték meg az emberek, luxustermék maradt – náluk jellemzően pár száz példányban fogynak el a közepesen népszerű címek. Már a Pro Video sem mer csak a lemezekben bízni, inkább belevágtak a filmjeikhez kapcsolódó merchandising termékek: pólók, sapkák, bögrék árusításába. „Biztos fenntarthatóbb lenne a DVD-kiadás, ha nem sújtanák a lemezeket 27 százalékos áfával. Ha a könyvek mehetnek 5 százalékkal, miért mostohább egy Tarr- vagy egy Fellini-film?” – ezt már Tolmácsi János kérdezi, a Kultúrbarlang vezetője.
Ő kifejezetten rétegfilmekkel, rétegzenékkel, gyűjtői kiadványokkal foglalkozik. Kicsiben játszik, 1000, az utóbbi években inkább 500 példányban ad ki DVD-ket. Mundruczó Kornél filmje, a Fehér Isten kétezer példányban fogyott náluk, az már sikernek nevezhető. Az illegális letöltések természetesen nehezítik a munkáját, de Tolmácsi szerint a probléma gyökere máshol van. „Tavaly adtuk ki a Drifter című magyar dokumentumfilmet, amelyet nagyjából 350 példányban adtunk el, miközben 12 ezren töltötték le a netről illegálisan. De a filmjeink többsége nem is érhető el a neten, egyszerűen az érdektelenség, tudatlanság, műveletlenség, igénytelenség a legnagyobb ellenségünk. Egyetemistakörökben kellett elmagyaráznom, hogy Antonioni nem olasz focista, Tarr Bélát pedig legalább névről illene ismerni” – mondja keserűen a Kultúrbarlang vezetője. Olyan kis példányszámoknál, amilyenekkel ők dolgoznak, már a filmenként 25 ezer forintos, kötelező korhatár-besorolási díj is komoly érvágásnak számít. Tervbe vették Jacques Tati filmjeinek gyűjteményes kiadását, de a 21 film korhatár-besorolása nagyságrendileg annyiba kerülne, mint a jogdíj, ezért elálltak az ötlettől. Tolmácsi szerint a jelentős kulturális értéket közvetítő filmek kiadását illene támogatni: „Egész mozgalmakról tudok, kis baráti körökről, amelyek itthon nem hozzáférhető filmeket fordítgatnak és feliratozgatnak maguknak. És megvennék, ha elérhetőek lennének.”
Majd elhozzák Romániából
A folyamatosan zsugorodó DVD-piacon a Videoton-részleg bezárásával most újra bajba kerülhetnek a kiadók. Azokat, akiknek az igényeit a kisebb rendeléseket teljesítő üzemek nem elégítenék ki, a VTCD megpróbálja egységesen képviselni a külföldi gyárakkal folytatott tárgyalásokon. Herczeg Tamás az autóipari gyártáson kívül ebben látja a cég jövőjét. „Hozzánk hasonló lemezgyárak működnek még a régióban, például Romániában vagy Csehországban. Ha a magyar kiadóknak egyesével kellene tárgyalniuk velük, rosszabbul járnának, például a szállítási költségek miatt. Felajánlottuk a partnereinknek, hogy képviseljük a közös érdekeiket, megpróbálnánk előnyösebb feltételeket kialkudni” – magyarázza az ügyvezető, aki 2018-tól a VTCD-nek ezt a tevékenységét és az autóipari fröccsöntést is szervezi majd.
Az persze kérdés, mi lesz a lemezek millióival, amelyeket a gyárban az utóbbi években készítettek – a válság előtt évi 8–10 millió darabot, mostanában évi 3 milliót –, és kiszállítottak a megrendelőknek. A VTCD-ben kizárólag „műsoros” lemezeket gyártottak, ezeket elvileg örök élettartamúnak mondják, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha dobozban, fénytől védve tároljuk őket, hatvan-hetven év múlva is lejátszhatók maradnak. Ha lesznek még akkor CD- és DVD-olvasó berendezések.
