Rádió

Damaszkuszi fitnesz

Helyszíni riport a Lánchíd Rádióban

Interaktív

Ha azt vesszük, hogy az elmúlt évek rádióz­gatása közben talán leggyakrabban elhangzott panaszunk az volt, hogy a kisebb adók műsorkészítői nemigen hagyják el a stúdiót, most nagyon örülhetünk, mert a Lánchíd Rádión futó Kulissza riporterei igen messzire mentek. Örültünk is valóban, de azért nem bántuk volna azt sem, ha megtudjuk, miért mentek, hogyan mentek, és miért éppen oda, ahova.

A Kulissza amolyan félórás interjúmagazin, minden hétköznap fél egytől egyig Pál Amanda vagy Kocsmár-Tóth István beszélget el egy-egy vendéggel a legkülönbözőbb témákban a dartsvilágbajnokságtól a paraúszáson keresztül az Illyés Gyula-évfordulóig. Év végén extra kiadásokkal is jelentkezett a műsor, az ellenzéki pártok (hiszen időközben maga a rádió is ellenzékivé metamorfizált, ne feledjük) vezetőivel készített dupla terjedelmű értékelő beszélgetéseket Szépvölgyi István. Egyszóval van itt minden, műsorleírás híján pedig (a rejtelmes mottó, „tények, titkok, történések” hatása alatt) magunknak kell silabizálgatnunk, mivel is van dolgunk.

A január 3-i adás felvezetője (hiszen nem is nagyon volt ilyen) sem segít sokat, megint csak a mottót halljuk, illetve még azt, hogy Pál Amandával fogunk a „színfalak mögé nézni”, aztán rögtön a riport mélyén találjuk magunkat. Latinos zene szól a háttérben, és a műsorvezető rövid kommentárja („nem számítottunk rá szíriai látogatásunk előtt, hogy egy edzőteremben beszélgetünk majd arról, hol van az isten egy háborúban”) után azonnal a kellemesen közlékeny riportalany hangját halljuk. De hogy miért ment a stáb Szíriába, és ha már ott vannak, kiket és miért keresnek fel, az a mottó szellemében titok marad a hallgatók előtt. Nem szőrszálhasogatni akarnánk, egyszerűen csak érdemes lett volna talán a terepmunka kontextusát is tisztázni, hogy ne lógjon ennyire a levegőben, bizonyos mértékig idegen elemként a többi budapesti stúdióbeszélgetés között.

A damaszkuszi zumbaterem, kontextus ide vagy oda, mindenesetre meggyőző interjúhelyszínnek tűnik. A negyvenhat éves Riman Sámi (ha jól értettük a nevét) fitneszedzőnél meg talán keresve sem lehetett volna jobb alanyt találni, ha nem a háború árnyoldalaira, hanem a túlélés és a hétköznapok pozitív üzeneteire vagyunk kíváncsiak. Persze van az egész szituációban valami abszurd; egy hét éve tomboló polgárháború közepén diszfunkcionálisan vergődő állam fővárosában talán nem az edzőterem lenne az első hely, amit eszünkbe jut felkeresni. Ám amennyire nem kézenfekvő, legalább annyira jellegzetes tér ez mégis. És kétségtelen, hogy a retinánkba égett ikonikus szíriai képek (vérző fejű kisgyerekek, síró fehérsisakosok, gyászoló családok és romok, romok, romok) után van valami váratlan valószerűség is a zumbaóra hangzó díszleteiben. A zumba egyébként egy kolumbiai táncon alapuló, manapság globálisan is egyre népszerűbb edzésforma, de ez tulajdonképpen abszolút mindegy – maga Riman is többször elismétli, hogy nem az alakformálás miatt járnak ide az emberek, hanem, hogy legyen egy órájuk a napban, amíg nem a háborún gondolkodnak.

A riportalanyról menet közben az is kiderül, hogy brit-szír kettős állampolgár, magyarul legálisan és bármikor eljuthatna az oly sokak által áhított (és életük kockáztatásával elérni próbált) Nyugatra, de nem megy. „Bennem belül béke van – mondja –, rám itt van szükség.” Ugyanezt állítja a műsor másik megszólalója, a harmincéves, libanoni származású (szintén fitneszterem-tulajdonos) Fadi Barakat is, és nem nagyon van okunk kételkedni egyikük szavaiban sem. Az a pozitív életszemlélet, amiről beszélnek, békeidőkben, egy jóléti táradalomban fárasztó hipszter duma lenne, de úgy, hogy közben azért Fadi megemlíti, elég idegesítő az állandó rakétázás, mégis más a dolog csengése.

Érdekes, hogy mindketten, egymástól látszólag függetlenül, arra hivatkoznak, hogy Svájcban (hol máshol?) él egy nagyon sikeres ismerősük, de még neki is honvágya van, illetve, hogy volt egy másik ismerősük, aki eljutott Nyugatra, de ott váratlanul meghalt (értsd: nem csak Damaszkuszban és Aleppóban lehet meghalni). Nem derül ki, hogy Riman és Fadi ismerik-e egymást (az egyikük muszlim, a másik keresztény), ezt sem árulják el a riport készítői, mi mindenesetre úgy éreztük, érvelésük hasonlósága inkább a hasonló tudatállapot (és az arra adott szigorúan optimista válasz) eredménye. Talán sosem tudjuk meg az igazságot, de ha lesz még damaszkuszi adás, esetleg egy riporteri kommentárt ez a kérdés is megér majd.

Kulissza, Lánchíd Rádió, január 3.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.