Rádió

Damaszkuszi fitnesz

Helyszíni riport a Lánchíd Rádióban

Interaktív

Ha azt vesszük, hogy az elmúlt évek rádióz­gatása közben talán leggyakrabban elhangzott panaszunk az volt, hogy a kisebb adók műsorkészítői nemigen hagyják el a stúdiót, most nagyon örülhetünk, mert a Lánchíd Rádión futó Kulissza riporterei igen messzire mentek. Örültünk is valóban, de azért nem bántuk volna azt sem, ha megtudjuk, miért mentek, hogyan mentek, és miért éppen oda, ahova.

A Kulissza amolyan félórás interjúmagazin, minden hétköznap fél egytől egyig Pál Amanda vagy Kocsmár-Tóth István beszélget el egy-egy vendéggel a legkülönbözőbb témákban a dartsvilágbajnokságtól a paraúszáson keresztül az Illyés Gyula-évfordulóig. Év végén extra kiadásokkal is jelentkezett a műsor, az ellenzéki pártok (hiszen időközben maga a rádió is ellenzékivé metamorfizált, ne feledjük) vezetőivel készített dupla terjedelmű értékelő beszélgetéseket Szépvölgyi István. Egyszóval van itt minden, műsorleírás híján pedig (a rejtelmes mottó, „tények, titkok, történések” hatása alatt) magunknak kell silabizálgatnunk, mivel is van dolgunk.

A január 3-i adás felvezetője (hiszen nem is nagyon volt ilyen) sem segít sokat, megint csak a mottót halljuk, illetve még azt, hogy Pál Amandával fogunk a „színfalak mögé nézni”, aztán rögtön a riport mélyén találjuk magunkat. Latinos zene szól a háttérben, és a műsorvezető rövid kommentárja („nem számítottunk rá szíriai látogatásunk előtt, hogy egy edzőteremben beszélgetünk majd arról, hol van az isten egy háborúban”) után azonnal a kellemesen közlékeny riportalany hangját halljuk. De hogy miért ment a stáb Szíriába, és ha már ott vannak, kiket és miért keresnek fel, az a mottó szellemében titok marad a hallgatók előtt. Nem szőrszálhasogatni akarnánk, egyszerűen csak érdemes lett volna talán a terepmunka kontextusát is tisztázni, hogy ne lógjon ennyire a levegőben, bizonyos mértékig idegen elemként a többi budapesti stúdióbeszélgetés között.

A damaszkuszi zumbaterem, kontextus ide vagy oda, mindenesetre meggyőző interjúhelyszínnek tűnik. A negyvenhat éves Riman Sámi (ha jól értettük a nevét) fitneszedzőnél meg talán keresve sem lehetett volna jobb alanyt találni, ha nem a háború árnyoldalaira, hanem a túlélés és a hétköznapok pozitív üzeneteire vagyunk kíváncsiak. Persze van az egész szituációban valami abszurd; egy hét éve tomboló polgárháború közepén diszfunkcionálisan vergődő állam fővárosában talán nem az edzőterem lenne az első hely, amit eszünkbe jut felkeresni. Ám amennyire nem kézenfekvő, legalább annyira jellegzetes tér ez mégis. És kétségtelen, hogy a retinánkba égett ikonikus szíriai képek (vérző fejű kisgyerekek, síró fehérsisakosok, gyászoló családok és romok, romok, romok) után van valami váratlan valószerűség is a zumbaóra hangzó díszleteiben. A zumba egyébként egy kolumbiai táncon alapuló, manapság globálisan is egyre népszerűbb edzésforma, de ez tulajdonképpen abszolút mindegy – maga Riman is többször elismétli, hogy nem az alakformálás miatt járnak ide az emberek, hanem, hogy legyen egy órájuk a napban, amíg nem a háborún gondolkodnak.

A riportalanyról menet közben az is kiderül, hogy brit-szír kettős állampolgár, magyarul legálisan és bármikor eljuthatna az oly sokak által áhított (és életük kockáztatásával elérni próbált) Nyugatra, de nem megy. „Bennem belül béke van – mondja –, rám itt van szükség.” Ugyanezt állítja a műsor másik megszólalója, a harmincéves, libanoni származású (szintén fitneszterem-tulajdonos) Fadi Barakat is, és nem nagyon van okunk kételkedni egyikük szavaiban sem. Az a pozitív életszemlélet, amiről beszélnek, békeidőkben, egy jóléti táradalomban fárasztó hipszter duma lenne, de úgy, hogy közben azért Fadi megemlíti, elég idegesítő az állandó rakétázás, mégis más a dolog csengése.

Érdekes, hogy mindketten, egymástól látszólag függetlenül, arra hivatkoznak, hogy Svájcban (hol máshol?) él egy nagyon sikeres ismerősük, de még neki is honvágya van, illetve, hogy volt egy másik ismerősük, aki eljutott Nyugatra, de ott váratlanul meghalt (értsd: nem csak Damaszkuszban és Aleppóban lehet meghalni). Nem derül ki, hogy Riman és Fadi ismerik-e egymást (az egyikük muszlim, a másik keresztény), ezt sem árulják el a riport készítői, mi mindenesetre úgy éreztük, érvelésük hasonlósága inkább a hasonló tudatállapot (és az arra adott szigorúan optimista válasz) eredménye. Talán sosem tudjuk meg az igazságot, de ha lesz még damaszkuszi adás, esetleg egy riporteri kommentárt ez a kérdés is megér majd.

Kulissza, Lánchíd Rádió, január 3.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.