Ha a tévéfilmeket parókák szerint rangsorolnánk, a Mária Terézia biztosan valahol a dobogón végezne. Olyan rizsporos költemények, póthajak vonulnak itt fel, amilyeneket még a Tudorok sem mutatott. Ám ha a műtincsek mögé nézünk, azt találjuk, hogy a szlovák–cseh–osztrák–magyar mű alkotói vélhetőleg azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy legyen már egy film az osztrák főhercegnőről: minél habos-babosabb, minél könnyebben fogyasztható, annál jobb. Ennek megfelelően e kétrészes darab olyan fordulatokkal operál, mintha a „Történelmi olvasókönyv óvodásoknak” című műből dolgoztak volna a forgatókönyvírók.
Mária Terézia (magyar szinkronos előzetes)
A történet főhőse, a fiatal Habsburg-hercegnő ráébred, hogy kénytelen a kezébe venni a sorsát, ha nem akarja, hogy apja és a nagypolitika döntsenek helyette saját jövőjéről. Miután apja, magyar királyként III. Károly (német-római császárként VI.) és felesége, Erzsébet, fiú trónörökös nélkül maradnak, erős és megbízható szövetségest kell keresni leendő férjnek legidősebb lányuk, Mária Terézia mellé.
Nem mintha ne égne az egész magas lángon: szinte percenként jönnek a fordulatok, egyszer a lotaringiai Ferenc Istvánt, a szépfiút kell megszereznie Trézsinek, majd máris ott tartunk, hogy a szintén szépfiú Esterházy Miklóst kellene meggyőzni, hogy támogassa a főhercegnőt a magyar korona megszerzésében.
| ||
Olykor tényleg izgalmas jeleneteket látunk, sokszor viszont rémesen bárgyú az egész, mert az alkotók láthatólag kicsit sem értek rá azzal foglalkozni, hogy mi is van a történelmi hitelességgel. Így lett Savoyai Jenőből egyszerű Biberach, Mária Teréziából meg sírdogáló kisasszony, akinek fogalma sincs, hogy mit tegyen, amikor jönnek a poroszok. Szóval egy bulvárosított történelmi szériát kaptunk, mely néha látványos ugyan (a CGI Bécs azért elég ciki), s helyenként remek színészeket mozgat, de nem sokkal több egy kosztümös telenovellánál.
Duna Tv, január 5–6.
