Árpád-házi Szent Erzsébet személye köt minket össze a világ egyik legkorruptabb országával

  • narancs.hu
  • 2024. október 7.

Külpol

Azt is megígérte Szijjártó Péter, hogy egyenlítői-guineai diákok tanulhatnak majd állami ösztöndíjjal a hazai egyetemeken.

„Ugyan most először jár magyar külügyminiszter Egyenlítői-Guineában, de a kapcsolataink a régmúltra nyúlnak vissza, hiszen a magyarok egyik legkedvesebb szentje, Árpád-házi Szent Erzsébet az ország fővárosának védőszentje. A közép-afrikai országok gazdasági szervezetének központja is itt van, ma a gazdasági, energetikai, vízügyi és oktatási együttműködésről tárgyalunk” – adta hírül Szijjártó Péter külügyminiszter.

A tárcavezető az egyenlítői-guineai kollégájával, Simeón Oyono Esono Anguéval közösen megrendezett sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a kereszténység és a katolikus hit fontos közös pontot jelent a két ország és a két nemzet között, stabil alapot ad az együttműködés felépítésének. „Magyarország és Egyenlítői Guinea is a békepárti globális többséghez tartozik. Hiszen mi, békepártiak, globálisan elsöprő többségben vagyunk” – tetézte a magyar külügyminiszter.

A békepártiság mellett „arra fókuszál ez az együttműködés, hogy Egyenlítői-Guinea OPEC-tag, nagyon fontos kőolaj- és földgázkitermelő. De jól tudjuk, hogy mind a kőolaj-, mind pedig a földgázmezők fáradnak, kezdenek kiürülni. Magyarországon kifejlesztettük a technológiát, amellyel a kifáradó kőolaj- és földgázmezőkből a kitermelés továbbra is lehetséges hatékonyan és környezetkímélő módon. És ezen technológiánkkal Egyenlítői-Guinea gazdaságának fejlesztéséhez hozzá tudunk járulni" – tette hozzá.

Emellett arról is megállapodtak, hogy egyenlítői-guineai diákok tanulhatnak majd állami ösztöndíjjal a hazai egyetemeken, elsősorban az egészségügyi képzésre koncentrálva. Az Egyenlítői Guinea a Transparency korrupciós indexén az előkelő 172. helyet foglalja el a száznyolcvanból.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.