Pár napja a Showder Klub epizódjait ismételte az egyik csatorna: nem a mostaniakat, hanem a legelsőket, a jobbakat, melyekben még szerepelt Bödőcs Tibor is, aki ma leginkább csak akkor kerül képernyőre, ha valamelyik önálló estjét leadja egy adó, ez viszont elég ritkán fordul elő. Szóval állt Bödőcs a színpadon, talán 2009-es lehetett a felvétel, és a búcsúszentlászlói humorista pontosan olyan eseményekről beszélt, melyek akkor történtek: stiklikről, melyekre ma már alig emlékszünk, botrányokról, melyekre akkor kaptuk fel a fejünket, hülyeségekről, melyeken akkor akadtunk ki igazán. Vagyis elvileg ma már nem is lehetnének aktuálisak ezek a bödőcsi humorbonbonok, mégis azt vettem észre, hogy nincs olyan poén, ami ne élne, nincs olyan mondat, áthallás, amin ne lehetne hangosan vihorászni, és alig van olyan monológ, melyet ne lehetne arra vonatkoztatni, amiben ma élünk.
| ||
Valami nagyon hasonlót lehetett érezni Bödőcs szilveszteri estjén is. Hogy hiába beszél ő politikáról, Habony Árpádról meg az alázatosan néző Semjén Zsoltról, valahogy mégis képes túllépni a napi politikán, és tényleg igaz, amit az interjúnkban is mond, vagyis hogy őt ennek az egésznek a természetrajza érdekli. Nála a magyar stand-upból szinte teljesen hiányzó politikai humor nem öncél, nem néhány másodperces örömszerzés, hanem ennél jóval több. Ennek köszönhetően pedig Bödőcs továbbra is vicces. Aki már hallotta őt, vagy mondjuk látta a tegnapi Áder-paródiáját, annak persze ez egyáltalán nem újdonság, és arra sem igazán kapja fel a fejét, ha elmesélem, milyen hangosan röhögött a Kongresszusi Központba befészkelődött kábé négyezer ember, amikor Bödőcs elkezdett arról beszélni, hogy Mészáros Lőrinc megeszi még a kocsonyát, ám már csak Seuso-tálból. Vagy hogy mekkora kacaj tört ki, amikor elmondta, hogy nem maffiakormány ez, elvégre a maffiának még volt stílusa, eleganciája.
Ha valaki erre azt mondja, hogy Bödőcsnek a kisujjában van mindez, és ezt már sokszor láttuk/hallottuk, annak talán igaza is van, de ettől még a benyomás megint csak az, hogy amiről itt, szilveszterkor is beszélt, nos, azt egész nyugodtan lehet évekkel később is mutogatni, hogy lám, ebben éltünk. Nem véletlenül mondogatja többször ő is az est közben: „Itt élünk”.
| ||
Bödőcs persze profi, és bár olykor úgy tűnik, tele van impróval, az előadás az elejétől a végéig felépített. Mindenre jut idő: a műsor első felében (amelyben a nem annyira meggyőző Tóth Edu és Hajdú Balázs is fellépett néhány perc erejéig) lezavarja a politikát, majd jönnek a vidéki sztorik, a szülős történetek, amik meglepő módon Bödőcsnek teljesen jól állnak, és nem azt érezni, mint sok más humoristánál, akik ötvenedjére akarják elmesélni, hogy pelenkázni borzalmas dolog. Beszélhetett Bödőcs a gyerekekbe ételt tömő rokonokról, a játszóteres rémtörténetekről, vagy egy-egy kínos small talkról, nem hiszem, hogy volt valaki, aki ne tudott volna magára ismerni valamelyik helyzetben, és bólogatással egybekötött nevetéssel nyugtázza, hogy tényleg, velem is hasonlók történtek. És hát miről szólna ez a nagy népszerűségű stand-up, ha nem arról, hogy nemcsak nevetünk, hanem magunkra is ismerünk a nagy hahotázások közepette?
Budapest Kongresszusi Központ, december 31. A cikkben szereplő fotók nem a szilveszteri előadáson készültek.
