Megfilmesítéseivel téglafalba ütközött Palásthy György, Zsurzs Éva és Bujtor István is. Nem véletlen, hogy meghangosításai jóval számosabbak. Rudolf Péter, Bodrogi Gyula, Gálvölgyi János, Reviczky Gábor, Benedek Miklós, Kovács Patrícia után most Kern András is ringbe szállt a „ki olvas Rejtőt hitelesebben és élményszerűbben hangoskönyvre?” versenybe. Valójában azonban nem a pályatársakkal kell megküzdenie, hanem velünk, Rejtő-fanokkal. Mindnyájunknak megvan ugyanis a maga privát, jól bejáratott belső olvasóhangja, amivel, valljuk be, nincs az a színészóriás, aki versenyre kelhet.
Nem tudom, melyiket olvastam többször, a Piszkos Fred, a kapitányt vagy A három testőr Afrikábant. Mindkettő a Rejtő-életmű koronagyémántja. Márpedig Kern ezzel a két művel debütál a Rejtő-hangoskönyvek porondján. Kernnek amúgy elég nagy fórja van, hiszen szinkronszínészi teljesítményével eleve mindenkit maga mögé utasít.
Woody Allennel annak idején olyan szinten sikerült azonosulnia, hogy a kritikusok is csak az amerikai színész magyar hangjaként hivatkoztak rá, ami azért felért egy kisebb arculcsapással. Woody Allen darabját, a Játszd újra, Sam!-et Kern 34 éve nyüstöli a Vígszínházban. Kisfilm is készült, amiben Kern magában Woodyval kommunikál. Ebben idézi az utca emberét, aki így reagál arra, hogy már nem Kern Woody Allen magyar hangja: „András, ha nem a maga hangját halljuk, nem ér semmit az egész.”
Ha szinkronszínészi teljesítményért Oscart osztogatnának, azt Kern nem Woody Allen magyar hangjáért, hanem a Sörgyári capriccio Pepin bácsijáért kapná meg, egyhangúlag. A magas fejhangon végigüvöltözött Hrabal-sztorik a magyar szinkrontörténelem legszórakoztatóbb pillanatai. Kern hangja külön életet él, talán némi árnyékot is vet a színész színpadi és filmes jelenlétére. Mintha a hangja nagyobb színész lenne, mint ő maga hús-vér valójában.
Ezt igazolja ez a két Rejtő-hangoskönyv is. Kern jól tudja, hogy minden szöveg alapja a zene, a ritmus, a lélekzet. Rejtő figuráit csak a hiteles hang képes életre kelteni fantáziánk, belső mozink vásznán.
Például a Piszkos Fred felütése az Uram, a késemért jöttem dialóggal a maga egyszerűségével és abszurditásával utánozhatatlan, megszólaltatásával sorra elvéreznek a versenyzők.
Kern azért kerül ki győztesen az illusztris mezőnyből, mert az ő olvasata nem prózai, hanem zenei. Nem szöveget olvas, hanem kottát. A két lemez egy-egy részét direkt úgy hallgattam, hogy közben csekkoltam a szöveget. Olvasatának zeneisége leginkább abban ragadható meg, hogy az eredeti szöveg központozását szinte figyelmen kívül hagyva sajátos ritmus szerint köti (legato) a mondatokat. Vagy amikor az eredetiben felkiáltójel van (A kis Fonál tanú!), ő kérdő mondatként hangsúlyozza a látszólag güggyent figura megszólalását. Minden szereplőnek saját hangot ad anélkül, hogy túljátszaná őket. Hangja olyan széles skálán mozog, mint egy buffo tenoré, kimeríthetetlen fantáziával és kromatikával öltözteti fel a Rejtő-figurákat. Zseniális, ahogy egy tüsszentéssel karaktert árnyal. Az arab sejket már-már recitálja, olykor felmegy kontratenorba, de rekeszteni is jól tud, Brigeronnak, a rakhmári oázis vendéglősének konkrétan rozsdás a hangja. Nagy szám, hogy Kern Piszkos Fred varjúkárogását képes valóban piszkosnak érzékeltetni.
Több élethelyzetben is kipróbáltam Kern hangoskönyveit. Tömegközlekedési eszközön vagy főzés közben egyáltalán nem ajánlom. Szobabiciklihez viszont remekül passzolnak. De igazi helyüket a hatórás autóúton találták meg. A vezetés koncentrált figyelme mögé Kern dúdoló-kántáló hangja valódi mozit vetített: „Forró, sárga nap égett be kintről. A poros, szomorú pálmák koronái mint ájult fejek lógtak, szinte halódva, és ha vontatott mozgással elindult köztük egy sovány majom, poreső szitált fonnyadó kardleveleikről.”
Hungaroton, 2017, lemezenként 3270 Ft
