„Tudtad, hogy krimit írt a Feri?” – kérdezték tőlem, amikor még csak kósza híresztelés volt, hogy valaki lapul egy bizonyos Kate Vargha mögött. „Milyen Feri?” – replikáztam rögtön. A választ mind tudjuk.
Ha valakinek fejtörést okoz, hogyan kerített időt Gyurcsány Ferenc arra, hogy több mint 400 oldalas krimit írjon épp akkor, amikor a közélet legeseménydúsabb hónapjait éljük, elég a magyarázatért a június 9-i választási eredményekre pillantania, amikor a Demokratikus Koalíció épp csak elérte a 8 százalékot. (Azóta ennek is örülnének: a legutóbbi mérések szerint a Parlamentbe sem jutnának be.) A tettvágy túltengése nem így nyilvánul meg Orbán Viktor, Magyar Péter vagy Márki-Zay Péter esetében, de azért szórakoztató elképzelni, ők milyen könyvet írnának. A Fidesz első embere minden bizonnyal betyáros kalandregényt írna, amelyben hátrafele nyilazzák Brüsszelt és tucatjával rabolnak maguknak fehér szüzeket, Vona Gábor fantasyt írna a legkisebb fiúról, aki megtörte a turáni átkot, a hódmezővásárhelyi polgármester részéről számítok még egy vaskos memoárra Kés a hátamban címmel, amelynek antagonistája a Nyugati Fény fantomfőszerkesztője lesz. A Tisza Párt üstököse, ha már nyugodtabb napokat él, politikai thrillert írhatna erotikus mellékszálakkal. A legkevésbé Hadházy Ákos opus magnumát várom, aki minden bizonnyal Közbeszerzési bestiárium címmel fogja közölni dadaista monoton nagyregényét, amelynek nem lesz cselekménye, de 666 vidéki korrupciós eset feltárását tartalmazza egy örökké mozgó detektív főszereplésével.
Hogy mire számítottam, amikor meghallottam, hogy Gyurcsány Ferenc regényt írt? Azt reméltem, hogy még annál is többet felfed majd a párt első emberéről, mint azok a képsorok, amelyeken a kisbuszát igyekezett kitolni a sárból, miközben mindenki homokzsákokat pakolt a Duna-parton. Egy önmarcangoló, saját nagysága árnyékában vergődő mazochista vallomásaira vártam, akit soha nem tudnak kétharmaddal elverni annyira, hogy ne álljon rögtön talpra, és döngesse a mellét: „Ez? Csak egy kis karcolás!” Aki meg se nyikkan, ha fejére esik egy „terépcsecső”. Egy moralizáló tárcaszerzőt vártam, aki szörnyen didaktikus piaci jelenetekben üzeni meg a világnak, hogy össze kell tartani, ki kell állni egymásért, a cigányért cigánynak, a zsidóért zsidónak kell lenni. A Szemlőhegy utcai Dosztojevszkijre vártam, akiben legalább annyi a Szolzsenyicin, mint a Tony Blair, és olcsó fenomenológiai közhelyeket puffogtat. Ez utóbbit kipipálhattam, amikor ezt a mondatot olvastam a könyvben: „Bizonytalan vagyok a bizonyosságomban, és bizonyos a bizonytalanságomban.”
Minden irodalmár és folyóirat-szerkesztő tudja, hogy nincsen szörnyűbb típus a nyugalmazott orvosnál, mérnöknél és ügyvédnél, aki a munkával töltött nehéz évtizedek után arra vágyik, hogy kiteljesítve kamaszkori álmát, összeírjon egy regényt. Ők azok, akik azt gondolják, hogy ha műteni, hidat tervezni, pert nyerni tudtak, akkor mondatokat firkálni gyerekjáték lesz. És úgy tűnik, most már feljegyezhetjük a listára a politikust is, csak épp az a meghökkentő, hogy Gyurcsány nem nyugalmazott, nem ex. Mi legalábbis nem úgy tudjuk, aztán ki tudja, ő mit gondol. (Nota bene, nem baj az, ha ír: még Bill Clinton is írt thrillert, igaz, ő a hóna alá vett egy profit, James Pattersont, hogy mégis vállalható legyen a végeredmény. Bezzeg Gyurcsánynak talán szerkesztője sem volt, vagy ha volt, nem akarta a nevét adni a kötethez.)
A kereszt halála – ezt a képzavaros, furcsa címet kapta Gyurcsány Ferenc könyve, ami Kate Vargha írói néven jelent meg. Nem igazán értjük, mi szükség volt a pszeudonimizálásra, ha a belső borítón már ott szerepel a Feri neve. Hiszen Spiegelmann Laura vagy Sárbogárdi Jolán sem árulta el rögtön, hogy Kabai Lóránt és Parti-Nagy Lajos arca lapul a maszk mögött. Aztán pár tucat oldal után rájöttem, miért nem bírta ki Gyurcsány, hogy ne fedje fel magát: erre a krimire a kutya se lenne kíváncsi, ha nem a politikus jegyezné.
Nem véletlenül szellőztette meg a szerzőséget az Index- és DK-köreihez közeli sajtó már a megjelenés előtt, amelyet ráadásul Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő cége, a T&T Beruházási Tanácsadó Kft. adott ki.
Az első száz oldalon minden rendben volt. A felütésnek szánt nyitófejezetben bűntény történik: az egyik kukában elhelyeznek egy csecsemőt, aztán végül egy padon hagyják, de a testén vágásokat találni, amelyek ráadásul keresztet mintáznak. „Jaj, a picsába” – sóhajt a vihartól rettegő díszlettervező, aki felfedezi a kisbabát, aki még él, s rögtön be is viszik a mindössze tizenöt percre fekvő közkórházba. A következő fejezetekben felbukkan egy nyomozónő, az ő műkincskereskedő férje, lányuk és még egy csomó-csomó szereplő, egy idő után annyi, hogy a nevüket is nehéz megjegyezni. Az egyik történetszálban egy pap a saját nemiségével küzd, a másikban kiderül egy lányról, hogy örökbefogadták.
Apropó, a nevek! Gyurcsány Ferenc krimije sajátos páneurópai környezetben játszódik, ahol mindenki más nemzetiségű, mindenki kellemesen középosztálybeli életet él és mindenki tökéletesen jellegtelen. A nyomozónő például Abigél Eriksdottir névre hallgat, a férje Pierre, a lányuk Marianne, a szemtanú Ulrich Küstner, az osztályfőnök Sousa Fulvio, a rendőrségnél pedig Luis, Matheo és Liz húzzák az igát. Nem csoda, hogy ebben a közegben dr. Ruáles Ágost azzal képes csúnyán átverni az ismerősét, hogy beadja neki, a keresztnevét egy katalán faluról kapja, és ékezet nélkül írják. Pedig, kapaszkodjanak meg, nem is! Miután már három-négytucatnyi szereplő mozog a színen, az egész regényvilág úgy fest, mint azok a régi szocdem reklámfilmek, amikben „mindenki másképp egyforma”. Amikor a nyomozó felhívja a férjét, hogy avassa be a kereszt szimbolikájába, és Pierre rögtön felskicceli neki azt a vikingektől a kereszténységig, meg voltam győződve róla, hogy ebben a páneurópai országban minden második ember fejből sorolja azt a negyven eszkimó kifejezést is, amit a városi legenda szerint az Északi-sarkkörön túl a hóra használnak. Itt mindenki a Wikipédiáról tanulja az életet, és az egyszeri rendőrök így beszélgetnek a zenéről:
„– Azért, mert te kocka vagy, és fogalmad sincs a Sigur Rósról, az a te fogyatékosságod. A Sigur Rós itt van a városban, én meg ott leszek a koncertjükön, ha törik, ha szakad.
– Ki a bánatos szűzmária az Sigur Rós (sic!), vagy mi a tököm?
– Mekkora tirpák vagy te, Leonard. Az egy izlandi zenekar. Indie zenét játszanak, ambient elemeket raknak postrock alapra. Vágod?”
A bűnügyi műfaj alapszabálya, hogy semmi nem kerülhet a cselekménybe anélkül, hogy ne lenne valamilyen szerepe a bűntény megoldásában. No, de ha valaki abban bízott, hogy a krimi kötött műfaja majd eltántorítja szerzőnket attól, hogy a végtelenségig magyarázza és analizálja szereplőit és helyzeteit, az tévedni fog. A kereszt halála ugyanis csak annyira feszült krimi, amennyire a DK-MSZP-Párbeszéd-tömörülés 1,5 milliós szavazóbázist képvisel. A legnagyobb izgalmat az adja, hogy valakinek minden egyes fejezet végén zizzen, pittyeg vagy cseng egyet a telefonja, aztán a cselekmény lustán kígyózik tovább, mint a... kígyók. Egy-egy ponton azt éreztem, leteszem, inkább cikk se legyen belőle, nem is fizetnek érte veszélyességi pótlékot. Gyurcsány csak a végén lendül bele valamelyest, és sutba dobja minden államférfiúi tartózkodását és szemérmét, hogy leírjon pár trancsírozást meg BDSM-praktikát. De akkorra már túlvagyunk a kereszténységről, áldozatról, bűnről és büntetésről szóló sok-sok oldalnyi elmélkedésen, hogy a bűnügyi szálat lezáró sajtótájékoztatón – amikor a nagy leleplezést az újságírók részéről dübörgő tapsvihar fogadja – legszívesebben a pogácsástálak felé vennénk az irányt.
Pedig már tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc újabb regény írásába fogott, ami a woke-ról fog szólni. Nos, ha a pártelnöknek fordítottan arányos a szabadideje azzal, amekkora támogatottságot a DK élvez, akkor biztosra veszem, hogy nem lesz rövid. De ha egy tanácsot adhatok neki: felesleges női névvel megpróbálni, ami nem megy. Úgyis mindenki tudja, hogy ő van mögötte.
Kate Vargha (Gyurcsány Ferenc): A kereszt halála. T&T Beruházási Tanácsadó Kft., 2024
