Egy hét kultúra 2021/08.

  • Narancs
  • 2021. február 24.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt.

CHRISTO Elárverezték Christo és felesége, Jeanne-Claude közös magángyűjteményét Párizsban. A monumentális installációiról híres alkotópáros 28 darabból álló kollekciója 8 millió euróért kelt el. Az egyik mű rá­adásul rekordot is döntött: az 1991-es The Umbrellas című projekt keretében több ezer ernyőt feszítettek ki egyszerre Japánban és Los Angelesben, az erről készült rajzsorozat 1,7 millió dolláros áron, az eddig legdrágábban elárverezett Christo-műként talált új gazdára. A tavaly elhunyt Christo alkotásai az utóbbi évben egyre népszerűbbek lettek. Azt, hogy a csomagolóművésznek is nevezett bolgár származású alkotó életműve nem merül feledésbe, nemcsak a Sotheby’s sikeres aukciója jelzi, hanem az is, hogy jelenleg is készülnek utolsó művének megvalósítására. Christo ugyanis halála előtt épp egy újabb gigantikus projekten, a párizsi Diadalív becsomagolásán dolgozott, ezt azonban a koronavírus-járvány miatt halasztani kellett. A 25 ezer négyzetméternyi újrahasznosítható műszálas szövetet és 7 kilométernyi vörös kötelet is felhasználó akciót azonban nem napolták el véglegesen, arra a tervek szerint ez év őszén, szeptember 18. és október 3. között kerül majd sor.

BANKSY Már nem látható Nottinghamben Banksy bicikligumival hulahoppozó kislányról készült képe, ugyanis egy gyűjtő megvette, kivágatta a házfalból és elszállítatta. Az alkotás 2019 októberében került egy nottinghami ház téglafalára, amely előtt egy oszlophoz láncolt, lepukkant kerékpár is állt, a rejtőző művész ezt is a mű részévé tette. A képet egy plexiborítással próbálták védeni a károsodástól, amely azonban az új tulajdonos szerint hosszú távon nem sokat segített volna, sőt még penészedést is okoz, ezért megfelelőbbnek tartotta elvinni az egész alkotást úgy, ahogy van. John Brandler galériatulajdonos hat számjegyű összeget fizetett a képért, és nem ez az első hozzá került Banksy-alkotás. A terve az, hogy a hulahoppozó lány képét még az idén kiállítja a suffolki Moyse’s Hall Museumban. A nottinghami városi tanács azt nyilatkozta, hogy próbáltak tenni azért, hogy az értékes falfestmény a helyén maradhasson, és a művésszel kapcsolatban álló kontaktjaik szerint maga Banksy is ellenezte az alkotás elszállítását, ám a falszakasz sorsáról szóló döntés a ház tulajdonosának kezében volt. A nottinghamiek, bár elismerik, hogy ház tulajáé volt a döntés, nagy veszteségnek tartják a kép eltűnését. A legtöbben úgy gondolják, az alkotás veszít azzal, hogy elmozdították eredeti kontextusából, és kevesebbet mond egy múzeumban, mint amennyit a helyieknek jelentett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.