Egy hét kultúra 2025/42.

  • Narancs
  • 2025. október 15.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

BASQUIAT AUKCIÓN Jean-Michel Basquiat Crowns (Peso Neto) című, 1981-es festménye lesz a Sotheby’s kortárs képzőművészek alkotásait kínáló őszi aukciójának központi tétele New Yorkban. A vásznat, amelynek becsült értéke 45 millió dollár (mintegy 15 milliárd forint), korábban még soha nem értékesítették árverésen, s utoljára 2018-ban volt látható a nagyközönség számára. Az amerikai neoexpresszionista művész mindössze 21 éves volt a kép festésekor, az alkotás pedig azt a fordulópontot jelöli pályafutásában, amikor az addig első­sorban utcai művészként tevékenykedő Basquiat a nemzetközi képzőművészeti színtéren is bemutatkozott. A vásznat először 1982 márciusában mutatták be Basquiat első önálló tárlatán a New York-i Annina Nosei galériájában, majd a következő nyáron a kasseli documentán is szerepelt. A Crowns (Peso Neto) október 20. és 24. között, az Art Basel Paris művészeti vásár időpontjához igazítva a francia fővárosban lesz kiállítva, ahonnan New Yorkba, a Sotheby’s hamarosan megnyíló új székházába szállítják, hogy aztán november 18-án elárverezzék.

APOKRIF KEROUAC A dedikált és ritka relikviák értékesítésére szakosodott Your Own Museum 8500 dollárért (nagyjából 2,8 millió forint) adta el azt a tavaly felfedezett, Jack Kerouac aláírásával ellátott gépiratot, amely majdnem negyven évig lapult az 1985 decemberében meggyilkolt New York-i maffiavezér, Paul Castellano hagyatékában. A kétoldalas, géppel írott kézirat egy kiadatlan Kerouac-szöveg, amely a The Holy, Beat, and Crazy Next Thing címet viseli, és feltételezések szerint az Úton egyik elveszett fejezete lehet. A dokumentumot 1957. április 15-én keltezték, vagyis öt hónappal a „beatnemzedék bibliájának” tartott mű megjelenése előtt kelet­kezett. Azt sajnos nem tudni, hogy miként került a gépirat Castellano birtokába. A hagyatékot megvásárló Your Own Museum szerint eredetileg egy San Franciscó-i beat-költő kaphatta a szöveget, mivel Kerouac ebben az időszakban gyakran ajándékozott barátainak, szerelmeinek és mecénásainak egyedi, személyesen legépelt írásokat. Dave Moore angol Kerouac-kutató a „nagy jelentőségű felfedezés” hírére reagálva megjegyezte, tudható, hogy Kerouac 1957 áprilisában Nagy-Britanniában járt.

MARGÓ-DÍJ Tóth Marcsi nyerte idén a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat Erdő van idebenn című könyvével. (A kötetről szóló kritikánkat lásd 2025. június 18-i lapszámunkban.) A tizenegyedik alkalommal átadott elismerést az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál megnyitóján, október 9-én vehette át az író. A nyertes a díjjal egymillió forintot, kiemelt kereskedelmi és médiatámogatást, valamint próbafordítást is kap. Az idei Margó-díj zsűritagjai Totth Benedek író, az első Margó-díj nyertese, Jakab Juli színész és dramaturg, forgatókönyvíró, Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere, énekese és dalszerzője, Ott Anna, a Hadik művészeti vezetője, olvasásnépszerűsítő, valamint Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója voltak. A fesztivál megnyitóján immár harmadik alkalommal a Margó x Erste #higgymagadban különdíjat is átadták, ebben Jehan Paumero, A hazám és az otthonom című kötet szerzője részesült.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.