Elbocsátották a 168 Óra főszerkesztőjét egy Orbán Viktor családját ábrázoló fotó miatt

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 2.

Interaktív

A fotót korábban Orbán Viktor tette közzé.

Elbocsátották Rózsa Pétert, a 168 Óra című hetilap tavaly szeptemberben kinevezett főszerkesztőjét – írja a Media1.

A portál úgy tudja, a döntést a lap vezérigazgatója és résztulajdonosa, Milkovics Pál azzal indokolta, hogy a hetilap új számában szerinte nem megfelelő módon jelent meg Orbán Viktorról és családjáról egy korábbi, adventi fotó.

Milkovics elfogadhatatlannak, morálisan aggályosnak tartja a kép közlését: a fotón ugyanis a kormányfő fiatalkorú gyermeke is látható, emellett a vezérigazgató véleménye szerint „a képet a kormányfő családjához nem kapcsolódó szöveghez használták fel illusztrációnak”. Milkovics úgy véli, „a gyerekeket, függetlenül szüleik közéleti szerepvállalásától, védeni kell, nem pedig politikai tartalmú üzenetekhez felhasználni és gyűlölködés céltáblájává tenni.”

A kifogásolt fotót korábban a miniszterelnök tette közzé, hogy népszerűsítse magát. A képek 2013-ban bejárták a sajtót, demonstrálva, hogy Orbán Viktor meghitt családi körben ünnepel.

Milkovics azt mondta a Media1-nek: lélekben felkészült, hogy a főszerkesztő elbocsátása miatt azzal fogják támadni, hogy személyében bizonyára megérkezett a NER a laphoz, de ha így is lesz, ezek alaptalan támadások lesznek: egyszerűen a jó ízlés határát messze túllépte a főszerkesztő, amikor így, ezzel az oda nem illő képpel engedte nyomdába a lapot.

Az új megbízott főszerkesztő Makai József, Milkovics másik lapja, a Pesti Hírlap eddigi főszerkesztő-helyettese lesz.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."