Amikor Sztupa és Troché Nyugat-Németországot keresték, itthon nem találták sehol, pedig benéztek minden kis zugolyba. Tudták ők, hisz tudta azt mindenki, hogy Nyugat-Németország Ausztria után következik, de attól még elégedetlenek voltak. Valamit itthon is találhattunk volna. De nem, az istennek se, pedig elmentek a margitszigeti nagyszálló parkolójába is, ott se semmi, egy rakás fekete Volga, fürtökben csoportosulva dohányzó sofőrök konfekcióöltönyben. Majd a Balatonon! Egy szart, csak vállalati üdülők. Ausztriában azért lehetett valamelyest bízni, két pasas együtt fényképezőgéppel, Škoda 1000 MB típusú személygépkocsival, nem volt ez olyan nagy csoda, tudták az osztrákok, hogy egész családoknak odaát nem adnak útlevelet, mert kinn maradnának. Embeecskónak hívták maguk között, mármint a jó karban lévő Škodát, mert így hallották a csehszlovák elvtársaktól, amikor azok maguk közt beszéltek, az MB becézett változata, a csehszlovákok mindent becéznek, a sörre is azt mondják pivičko, az MB pedig Mladá Boleslavot jelenti, az autógyáráról hírest. De Bécsben már biztosan lesz egy rakás Nyugat-Németország! Hát, lehet, hogy volt, de Sztupa csak a Strauss-szoborra emlékezett, ott állt hegedűvel, volt is akkoriban egy film róla, pont úgy nézett ki, ez mégsem Nyugat-Németország. Troché meg – ugyancsak követve az előírtakat – a Naschmarkton alkudott magyarul, de legalább egy Friesennerzre, tudják, az a sárga esőkabát, a frízek nerce, ez ráadásul egy kifordítható példány volt, kívül sárga, belül sötétkék, ha akarom, meg fordítva. Ez már talán csak Nyugat-Németország, nemde. Ilyen anglomán korszakuk volt, mindenhez hozzátették, hogy nemde és még elmentek Dürnstein várába is, mert ott szólt vissza zengő hangján kobzosának a király oly szépen, innen is a neve: Oroszlánszavú Richárd.
Pénteken (31-én) este fél kilenckor kezdünk, jó szokásunkhoz híven a Cinemax 2-n a Billével. Nem, nem valami posztbergmaniánus svéd konnektorba vizelés ez, hanem egy lett életrajzi film a harmincas évek nagy költőnőjének szerfelett nehéz gyerekkoráról. Tegyék a szívükre a kezüket, mikor láttak utoljára lett életrajzi filmet? Megvan annak már vagy… na, ugye, úgyhogy nem fogadunk el szülői igazolást, csak az ezredorvos írhat felmentést. 23.20-kor kezdődik az RTL Klubon az utóbbi évek egyik szuperprodukciója, a Dunkirk, melyet nyilván ilyen faltól falig tévén kell nézni, nekünk is van egy, a szomszéd szokta nézni az ablakából, gondoltam is rá, hogy egyszer bekapcsolom neki. Aki az első hajók egyikével le tud lépni, az még elcsípi a szám nélküli Cinemaxon 0.55-kor kezdődő orosz csodát, Az embert, aki mindenkit meglepett. Szerintem csak a Télapó lehet az, de mindjárt utánanézek. Hát, először úgy tűnt, nem is tévedek túl nagyot, egy szibériai erdőkerülőről van benne szó, de aztán más irányt vesznek a dolgok, és a csávó női ruhában menekül a halál elől. 2.40-kor ugyanitt jön a Tévedések, mely műalkotás legalább egy féltékenységi thriller, ráadásul belga, a belgák pedig az utóbbi időkben elég szorgosak az ilyesmiben, nem akarom azt mondani, hogy immár tudják, hogy hova álljanak, nos, a kamera mögé.
Szombaton nekiveselkedhetünk egy újabb orosz filmnek, az Ugróembert is a Cinemax 2 adja, valamivel éjfél előtt elkezdve. Ha agyonütnek, sem jut eszembe, hogy hívják azt a Rejtő-figurát, aki úgy keresi a kenyerét, hogy lelép a járdáról az autók elé, összeesik, és hagyja magát megvesztegetni a beijedt úrvezetőktől, de amikor valami rossz fát tesz a tűzre, a barátai, akik eddig tanúnak jelentkeztek az autósok ellen, már nem csak felsegítik, de le is porolják és meg is fésülik, bizonyítandó, hogy nem lett semmi baja, lehet nyugodtan továbbhajtani. Tuti, hogy nem fogják nekem elhinni, de szó szerint erről szól az Ugróember is. Kicsi a világ, nagy a tévé, jobb elkerülni, mert még elüt.
