Rádió

Elmart olvasók

Esszéműsor a Karc FM-en

Interaktív

Igyekszünk rájönni az adás apropójára, de nem találunk rajta fogást: Nagy László születésének (egyébként nem kerek) évfordulója majd még hetek múlva esedékes, Erős Kinga esszéje nyolc éve jelent meg, a magyar irodalom megosztottsága pedig, ahogy halljuk, öreg, mint az országút.

Nem tudunk tehát másra gondolni, mint hogy a beszélgetés apropóját az utóbbi hónapokban a maga bárgyúságában újra felparázsló úgynevezett kulturkampf adná. Ami egyfelől unalmas pártbelharcnak, másfelől intellektuálisan üres bohóc­tréfának tűnt, volt tehát mihez igazodni ennek az eszmecserének – és nem is árulnánk tovább zsákbamacskát: sikerült is neki.

A Karc FM esszéirodalmi műsorát, az Észkarcot hallgatjuk. „Az esszé az a műfaj, amely a szépirodalom és szaktudományosság határmezsgyéjén – jó esetben – egyesíti a két műfaj erényeit: kellő mélységig hatol, de ügyel arra, hogy az alapműveltséggel élő is értse (ha akarja) a mondandó lényegét” – olvassuk mindezt a műsorleírásban, amiből különösen az „alapműveltséggel élő” kifejezésért lehetünk hálásak, de érteni véljük a többi részét is. Műsorvezetője ismerős hang, a korábban a Kossuth rádiónál mindenféle funkcióban feltűnő – a Vasárnapi Újságból évtizedekkel ezelőtt, a nem túl szép emlékű Kondor Katalin által a belpol szerkesztőségbe, majd valaki más által a kulturálisba átemelt – exjogász Stifner Gábor. A hetente fél órában jelentkező Észkarc tehát fog egy-egy szabadon választott esszét, és azt elemzi, illetve nem is elemzi, hanem továbbgondolja, ahogy szintén a műsorleírás utal rá.

Legutóbb tehát épp Nagy László költészetének mai olvashatóságát gondolták tovább a vendég, Erős Kinga esszéista segítségével. Az ő nyolcéves szövege, a Tudunk-e még részt venni vezeklő vonulásban? volt a vitaindító, de fájdalom, erről az írásról nem derült ki semmi (igaz, Nagy Lászlóról is csak a műsor első három percében esett szó). Stifner már első kérdésével, hogy úgy mondjuk, belecsapott a lecsóba: „Miután elolvastam az esszét, az első dühös reakcióm az volt, hogy miért kell nekünk folyamatosan defenzívában lennünk, és muszáj-e nekünk felvennünk azt a koszos kesztyűt, amit elénk dobnak azzal, hogy kétségbe vonják Nagy László költői nagyságát és korszerűségét?” Vagyis van itt düh és defenzíva egyfelől, koszos kesztyű másfelől. Csak a hülye nem érti.

Megosztottság van (sznobok és parasztok, idézi Németh Lászlót Stifner) és érdekellentét, valamint nincs olyan, hogy független értelmiségi, legfeljebb különféle érzékenységek. Ez utóbbit már Erős állítja, hozzátéve, hogy ha kommunista családban nőtt volna fel, biztos sok mindent másképp látna. A magunk részéről megjegyeznénk, hogy mi sem nőttünk föl kommunista családban, mégis sok mindent másképp látunk, de ilyen pusmogásra nincs idő, pattannak tovább a műsorvezetői magas labdák.

„Érdeknek nevezhető az is, hogy egy szellemi csoport alkot egyfajta kánont a maga elképzelései szerint, egyébként importált anyagból, mert nem maguk találták ki, teremt hozzá egy tolvajnyelvet, amelyet jó esetben csak ők maguk értenek, rosszabb esetben ők sem, és ezen a tolvajnyelven az összes fontos főhadiszállást, és nevezzük nevén: kifizetőhelyet, mert hiszen egy bölcsész a bölcsészetéből él, elfoglalja és onnan osztja az észt.” Így Stifner látlelete, amit a szintén kiszorított – ha már elfoglalt főhadiszállásoknál tartunk: NKA kuratóriumi tag, írószövetségi titkár, kiadói és folyóirat-szerkesztő, KMTG-tábor szervező, a Tokaji Írótábor alelnöke – Erős is igen fájlal. De szerencsére, mint mondja, a posztmodern rémuralmának vége, a könyvektől elmart olvasók pedig lassan visszatérhetnek, mert az újrealizmus és az újnépiesség majd nagyon népszerű lesz mindjárt. Csak még egy kis állami segítség kellene, mert nem adnak el elég könyvet. Erős víziója szerint az államnak kéne úgy beavatkoznia a könyvpiacba is, ahogy a dohánytermékek piacába tette, hiszen a „trafikosítás” remekül sikerült. Tehát a piaci alapon működő, magyar kézben lévő (bár Erős előbb lemultizza, majd javítva azt mondja: multiként viselkedő), nyereséges és országosan elérhető könyvesbolti rendszer helyett könyvtrafikok kellenének nekünk. A szent magyar irodalom nagyobb dicsőségére – de ezt már mi tesszük hozzá.

A maga módján szórakoztató műsor az Észkarc, ugyan se füle, se farka, de egy korhangulatot közvetít. Ha mással nem, hát azzal biztosan, hogy vendég és műsorvezető is többször elmondja, azért az elmúlt nyolc évben sok mindenben javult a helyzet. Nehogy még valaki félreértse a panaszkodást.

Észkarc, Karc FM, június 7.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.