Rádió

Elmart olvasók

Esszéműsor a Karc FM-en

Interaktív

Igyekszünk rájönni az adás apropójára, de nem találunk rajta fogást: Nagy László születésének (egyébként nem kerek) évfordulója majd még hetek múlva esedékes, Erős Kinga esszéje nyolc éve jelent meg, a magyar irodalom megosztottsága pedig, ahogy halljuk, öreg, mint az országút.

Nem tudunk tehát másra gondolni, mint hogy a beszélgetés apropóját az utóbbi hónapokban a maga bárgyúságában újra felparázsló úgynevezett kulturkampf adná. Ami egyfelől unalmas pártbelharcnak, másfelől intellektuálisan üres bohóc­tréfának tűnt, volt tehát mihez igazodni ennek az eszmecserének – és nem is árulnánk tovább zsákbamacskát: sikerült is neki.

A Karc FM esszéirodalmi műsorát, az Észkarcot hallgatjuk. „Az esszé az a műfaj, amely a szépirodalom és szaktudományosság határmezsgyéjén – jó esetben – egyesíti a két műfaj erényeit: kellő mélységig hatol, de ügyel arra, hogy az alapműveltséggel élő is értse (ha akarja) a mondandó lényegét” – olvassuk mindezt a műsorleírásban, amiből különösen az „alapműveltséggel élő” kifejezésért lehetünk hálásak, de érteni véljük a többi részét is. Műsorvezetője ismerős hang, a korábban a Kossuth rádiónál mindenféle funkcióban feltűnő – a Vasárnapi Újságból évtizedekkel ezelőtt, a nem túl szép emlékű Kondor Katalin által a belpol szerkesztőségbe, majd valaki más által a kulturálisba átemelt – exjogász Stifner Gábor. A hetente fél órában jelentkező Észkarc tehát fog egy-egy szabadon választott esszét, és azt elemzi, illetve nem is elemzi, hanem továbbgondolja, ahogy szintén a műsorleírás utal rá.

Legutóbb tehát épp Nagy László költészetének mai olvashatóságát gondolták tovább a vendég, Erős Kinga esszéista segítségével. Az ő nyolcéves szövege, a Tudunk-e még részt venni vezeklő vonulásban? volt a vitaindító, de fájdalom, erről az írásról nem derült ki semmi (igaz, Nagy Lászlóról is csak a műsor első három percében esett szó). Stifner már első kérdésével, hogy úgy mondjuk, belecsapott a lecsóba: „Miután elolvastam az esszét, az első dühös reakcióm az volt, hogy miért kell nekünk folyamatosan defenzívában lennünk, és muszáj-e nekünk felvennünk azt a koszos kesztyűt, amit elénk dobnak azzal, hogy kétségbe vonják Nagy László költői nagyságát és korszerűségét?” Vagyis van itt düh és defenzíva egyfelől, koszos kesztyű másfelől. Csak a hülye nem érti.

Megosztottság van (sznobok és parasztok, idézi Németh Lászlót Stifner) és érdekellentét, valamint nincs olyan, hogy független értelmiségi, legfeljebb különféle érzékenységek. Ez utóbbit már Erős állítja, hozzátéve, hogy ha kommunista családban nőtt volna fel, biztos sok mindent másképp látna. A magunk részéről megjegyeznénk, hogy mi sem nőttünk föl kommunista családban, mégis sok mindent másképp látunk, de ilyen pusmogásra nincs idő, pattannak tovább a műsorvezetői magas labdák.

„Érdeknek nevezhető az is, hogy egy szellemi csoport alkot egyfajta kánont a maga elképzelései szerint, egyébként importált anyagból, mert nem maguk találták ki, teremt hozzá egy tolvajnyelvet, amelyet jó esetben csak ők maguk értenek, rosszabb esetben ők sem, és ezen a tolvajnyelven az összes fontos főhadiszállást, és nevezzük nevén: kifizetőhelyet, mert hiszen egy bölcsész a bölcsészetéből él, elfoglalja és onnan osztja az észt.” Így Stifner látlelete, amit a szintén kiszorított – ha már elfoglalt főhadiszállásoknál tartunk: NKA kuratóriumi tag, írószövetségi titkár, kiadói és folyóirat-szerkesztő, KMTG-tábor szervező, a Tokaji Írótábor alelnöke – Erős is igen fájlal. De szerencsére, mint mondja, a posztmodern rémuralmának vége, a könyvektől elmart olvasók pedig lassan visszatérhetnek, mert az újrealizmus és az újnépiesség majd nagyon népszerű lesz mindjárt. Csak még egy kis állami segítség kellene, mert nem adnak el elég könyvet. Erős víziója szerint az államnak kéne úgy beavatkoznia a könyvpiacba is, ahogy a dohánytermékek piacába tette, hiszen a „trafikosítás” remekül sikerült. Tehát a piaci alapon működő, magyar kézben lévő (bár Erős előbb lemultizza, majd javítva azt mondja: multiként viselkedő), nyereséges és országosan elérhető könyvesbolti rendszer helyett könyvtrafikok kellenének nekünk. A szent magyar irodalom nagyobb dicsőségére – de ezt már mi tesszük hozzá.

A maga módján szórakoztató műsor az Észkarc, ugyan se füle, se farka, de egy korhangulatot közvetít. Ha mással nem, hát azzal biztosan, hogy vendég és műsorvezető is többször elmondja, azért az elmúlt nyolc évben sok mindenben javult a helyzet. Nehogy még valaki félreértse a panaszkodást.

Észkarc, Karc FM, június 7.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.