Rádió

Elmart olvasók

Esszéműsor a Karc FM-en

Interaktív

Igyekszünk rájönni az adás apropójára, de nem találunk rajta fogást: Nagy László születésének (egyébként nem kerek) évfordulója majd még hetek múlva esedékes, Erős Kinga esszéje nyolc éve jelent meg, a magyar irodalom megosztottsága pedig, ahogy halljuk, öreg, mint az országút.

Nem tudunk tehát másra gondolni, mint hogy a beszélgetés apropóját az utóbbi hónapokban a maga bárgyúságában újra felparázsló úgynevezett kulturkampf adná. Ami egyfelől unalmas pártbelharcnak, másfelől intellektuálisan üres bohóc­tréfának tűnt, volt tehát mihez igazodni ennek az eszmecserének – és nem is árulnánk tovább zsákbamacskát: sikerült is neki.

A Karc FM esszéirodalmi műsorát, az Észkarcot hallgatjuk. „Az esszé az a műfaj, amely a szépirodalom és szaktudományosság határmezsgyéjén – jó esetben – egyesíti a két műfaj erényeit: kellő mélységig hatol, de ügyel arra, hogy az alapműveltséggel élő is értse (ha akarja) a mondandó lényegét” – olvassuk mindezt a műsorleírásban, amiből különösen az „alapműveltséggel élő” kifejezésért lehetünk hálásak, de érteni véljük a többi részét is. Műsorvezetője ismerős hang, a korábban a Kossuth rádiónál mindenféle funkcióban feltűnő – a Vasárnapi Újságból évtizedekkel ezelőtt, a nem túl szép emlékű Kondor Katalin által a belpol szerkesztőségbe, majd valaki más által a kulturálisba átemelt – exjogász Stifner Gábor. A hetente fél órában jelentkező Észkarc tehát fog egy-egy szabadon választott esszét, és azt elemzi, illetve nem is elemzi, hanem továbbgondolja, ahogy szintén a műsorleírás utal rá.

Legutóbb tehát épp Nagy László költészetének mai olvashatóságát gondolták tovább a vendég, Erős Kinga esszéista segítségével. Az ő nyolcéves szövege, a Tudunk-e még részt venni vezeklő vonulásban? volt a vitaindító, de fájdalom, erről az írásról nem derült ki semmi (igaz, Nagy Lászlóról is csak a műsor első három percében esett szó). Stifner már első kérdésével, hogy úgy mondjuk, belecsapott a lecsóba: „Miután elolvastam az esszét, az első dühös reakcióm az volt, hogy miért kell nekünk folyamatosan defenzívában lennünk, és muszáj-e nekünk felvennünk azt a koszos kesztyűt, amit elénk dobnak azzal, hogy kétségbe vonják Nagy László költői nagyságát és korszerűségét?” Vagyis van itt düh és defenzíva egyfelől, koszos kesztyű másfelől. Csak a hülye nem érti.

Megosztottság van (sznobok és parasztok, idézi Németh Lászlót Stifner) és érdekellentét, valamint nincs olyan, hogy független értelmiségi, legfeljebb különféle érzékenységek. Ez utóbbit már Erős állítja, hozzátéve, hogy ha kommunista családban nőtt volna fel, biztos sok mindent másképp látna. A magunk részéről megjegyeznénk, hogy mi sem nőttünk föl kommunista családban, mégis sok mindent másképp látunk, de ilyen pusmogásra nincs idő, pattannak tovább a műsorvezetői magas labdák.

„Érdeknek nevezhető az is, hogy egy szellemi csoport alkot egyfajta kánont a maga elképzelései szerint, egyébként importált anyagból, mert nem maguk találták ki, teremt hozzá egy tolvajnyelvet, amelyet jó esetben csak ők maguk értenek, rosszabb esetben ők sem, és ezen a tolvajnyelven az összes fontos főhadiszállást, és nevezzük nevén: kifizetőhelyet, mert hiszen egy bölcsész a bölcsészetéből él, elfoglalja és onnan osztja az észt.” Így Stifner látlelete, amit a szintén kiszorított – ha már elfoglalt főhadiszállásoknál tartunk: NKA kuratóriumi tag, írószövetségi titkár, kiadói és folyóirat-szerkesztő, KMTG-tábor szervező, a Tokaji Írótábor alelnöke – Erős is igen fájlal. De szerencsére, mint mondja, a posztmodern rémuralmának vége, a könyvektől elmart olvasók pedig lassan visszatérhetnek, mert az újrealizmus és az újnépiesség majd nagyon népszerű lesz mindjárt. Csak még egy kis állami segítség kellene, mert nem adnak el elég könyvet. Erős víziója szerint az államnak kéne úgy beavatkoznia a könyvpiacba is, ahogy a dohánytermékek piacába tette, hiszen a „trafikosítás” remekül sikerült. Tehát a piaci alapon működő, magyar kézben lévő (bár Erős előbb lemultizza, majd javítva azt mondja: multiként viselkedő), nyereséges és országosan elérhető könyvesbolti rendszer helyett könyvtrafikok kellenének nekünk. A szent magyar irodalom nagyobb dicsőségére – de ezt már mi tesszük hozzá.

A maga módján szórakoztató műsor az Észkarc, ugyan se füle, se farka, de egy korhangulatot közvetít. Ha mással nem, hát azzal biztosan, hogy vendég és műsorvezető is többször elmondja, azért az elmúlt nyolc évben sok mindenben javult a helyzet. Nehogy még valaki félreértse a panaszkodást.

Észkarc, Karc FM, június 7.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.