Amikor Sztupa és Troché lementek (jó, akkor visszamentek) falura, látták, hogy rondák a gyerekek. Nem csak a nagyok, a kicsik is. Olyan furcsán rondák. Ez a furcsán ronda persze egy közhely, minden kölök azonnal felléphetett volna A rút kiskacsa amerikai filmváltozatában, semmi perc alatt széppé alakulhattak volna, de mindenki legőszintébb sajnálatára épp nem volt kéznél egy maszkmester sem. De még egy árva jelmeztervező se. Sztupa és Troché sem voltak azok, bár ezt nem bánta senki. Ők maguk sem, vagy jól titkolták. És hát nem is azért mentek oda, hogy különösebben belekavarjanak a dolgok menetébe, hanem csupán rögzíteni, ami van. Mert ha egyik napról a másikra egyszer csak gyönyörű gyerekek császkáltak volna a falu térnek is beillő széles főutcáján, akkor könnyen lehet, hogy az sok mindenre hatással lett volna, s a nagy mű nyilvánvalóan számolt a rondaságukkal. Ha kihúzzuk a csúfságot belőle, lehet, hogy összerogyik az egész. Már ha lett volna ott valami, ami ott összerogyhat, de ez nézőpont kérdése, hisz voltak számosan, akik pont abban látszottak érdekeltnek, hogy az a kupacnak látszó valami, ami a falu volt, az úgy is maradjon. Úgy, az idők végeztéig. Ebben a világban pedig mi a fenét kerestek volna gyönyörű gyerekek. Ezért aztán csak jöttek a főutcán öreganyjuk kinőtt otthonkájában, folyt az orruk és néztek. Mentükben is tudtak nézni, Sztupa és Troché úgy látták, hogy a nyakuk nem is tekeredik, mégis néznek. Tornacipőjükből kilesett a nagylábujj, az ingük rosszul volt betűrve, a szájukat nyitva hordták. Mint akiket elvert a zápor, az apjuk és még a részegek is megkergették őket a kocsmánál. És mindig csak mentek a főutcán, másmilyen utca nem is volt.
Szombaton (11-én) már nagy erőkkel hozzáfogunk március tizenötödike méltó megünnepléséhez. Erős kezdés: a Duna rögtön ebéd után (álljon itt pontosan, mert nagy dolog: 14.05-kor) gurít egy forradalmit, jön a Föltámadott a tenger! Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy a komcsiban minden áldott évben ezt adták. Na és. Adták még utána is, de ez most egészen más. Azt egyelőre ne kiabáljuk el, hogy éppen feltámadóban van-e valami, pocsolya, mesterséges tó, tengerszem. Csak rögzítsük, hogy a mozik természetesen most mutatják be a Kincsem című új magyar filmet, amit – nézzen utána a fene – asszem’ hárommilliárd forintból forgattak le. Nos, a Duna – aligha véletlenül – kitűnő alkalmat kínál arra, hogy a kedves néző összevesse, hogy milyen gondolatvilágú, s főként milyen minőségű kurzusfilmeket csináltak Rákosi, illetve Orbán alatt. S hogy a tisztelt zsűri egészen biztosra mehessen a döntése meghozatalakor, ez a jó Duna 15-én, szerdán leadja A Hídembert is, az Orbán-éra kevésbé borult időszakának kurzusfilmjét, aminek alkotói nagy erőkkel koncentráltak is arra, hogy művük ne sikeredjék kurzusfilmnek – ebbéli igyekezetük rövid hatótávolságúnak bizonyult, az utókor gyorsan elvégezte a piszkos munkát. Akárhogy is, nagy menet lesz összevetni itt múltat jelennel. Aznap még a 80 huszárra is futja a lendületükből, a maga módján az is egy kurzusfilm, Kádár narodnyik ellenzékének kurzusdarabja, amit leginkább az különböztet meg az említettektől, hogy film. Az legalább film.
