Mielőtt elment Los Angelesbe az Oscar-díjért, Deák Kristóf még összedobott egy sorozatot. Ez sem sokkal hosszabb, mint a nyertes kisfilm, épphogy elindulnak a néhány perces epizódok, már véget is érnek. Az alapötlet elég jó: egy srác kómában fekszik, a fejétől a lábáig betekerve, valami igazán magyar kórházban. Közben jönnek és mennek a látogatók, s kiöntik a se nem látó, se nem halló Gézának a szívüket; az anyuka arról beszél, hogy az apuka már nem annyira vonzó, bezzeg a Feri bácsi; az apuka az anyukára panaszkodik; Ganxsta Zolee meg azt ecseteli, hogy soha nem bírta az alpári beszédet, ami nevezett kérlelhetetlen humortalansága ellenére itt valahogy mégiscsak viccesnek hat.
Tényleg akadnak mókás pillanatok a rövidke részekben, még ha az oly fene feketének beállított humor (az orvos nem jön rá a beteg bajára, így beadja neki a Dengue-lázat okozó vírust, azt legalább ismeri) nem is mindig működik.
Hatásos a csattanóra épülő harmadik epizód, Nagypál Gábor elküld mindenkit melegebb éghajlatra, aztán szegény szó szerint nagyot koppan. Szívmelengető Igó Éva és Gazsó György pár másodperces feltűnése, ők a nyúlfarknyi szerepükkel is tudtak valamit kezdeni. Mégis, az Eszméletlen a jelenlegi formájában látványosan kevésnek tűnik, szkeccsszerű pillanatok kábé arról, hogy lám-lám, milyen gyarló is az ember, ha úgy sejti, hogy épp senki nem hallja. Csak mindeközben ott motoszkál a nézőben a gondolat, hogy azért több is lehetne ebben az ötletben. Ugyanakkor az is köztudott, hogy a játékidő emelése szerfelett kockázatos mutatvány.
A Paramount Channel műsora
