Amikor Sztupa és Troché találkoztak a fésülködő Loreleyjal, Philip Wiesner korán érkezett. Mondta is a család, hogy a Vízner Fülöp korán érkezik. Büszkék voltak rá, sokra vitte, valami mérnök vagy efféle az Opelnél, Wiesbadenben lakik… Úgyhogy Sztupa és Troché már korán reggel kint álltak a ház előtt, és lesték, hogy mikor fordul be az autója a sarkon, a sportplatznál. Nem kellett sokáig várni, Vízner Fülöp valóban korán érkezett. Persze Opellel jött, de semmi különös, szürke volt és Rekord, minimum Kapitänre számítottak, mindenkinek Rekordja volt, egy Tojás-Taunus ha akadt a családban, s majd sokkal később egy másik Ford. Sztupa és Troché belül is az autót nézték, különösen, ahogy a színváltós sebességmérő kúszott előre a műszerfalon, belül sem volt semmi különös. Valamiért csak Rothenbergen után mentek fel a sztrádára (strádának mondták; amikor beszélgettek, nagyon igyekezett mindenki magyarul beszélni, a fiatalok meg, akik már nem tudtak magyarul, az angolt erőltették, ők arra voltak büszkék, alig lehetett valakivel német szót váltani), de az autobahnon aztán kimutatta a szürke Opel a foga fehérjét. Százhetvennél Vízner Fülöp észre is vette az elismerő pillantásokat, és elmesélte, hogy spéci motor van benne, csak pár embernek van ilyen kocsija a gyárban is. Hanau, Offenbach, Frankfurt, Wiesbaden, mindenütt akadt egy kis dolog, de még így is nagyon gyorsan Mainzba értek, egy rövid séta is belefért az óvárosban. Vízner Fülöp úgy viselkedett, mint egy kedélyes idegenvezető. A hajójuk még a Majnáról indult, Sztupa és Troché úgy tudták, felmegy velük a Rajnán egész Koblenzig. Akkor, útközben látták meg a fésülködő Loreleyt, de megúszták simán a találkozást. Vízner Fülöp csak kicsivel utána hozakodott elő a farbával. A farba mindig ugyanaz volt.
Pénteken este olyan dolog történik a Duna tévén, hogy olyan messzire dobjuk el tőle az agyunk, hogy a lap aljáig sem térünk teljesen magunkhoz. Tényleg beszarás. Fél kilenckor, a legfőbb főműsoridőben elkezdik nyomatni A Tenkes kapitányát, s mindjárt két résszel. Nem viccelek. Ha rákérdeznél, hogy minek tízezredszer is lenyomni ezt a röhejes vacakot a komcsi kellős közepéről, nyilván nem is értenék: televíziótörténeti jelentőség, mondanák, meg hát a hazafiság, a labancellenes hang ugye. Meg gondolom, hogy egy újszülöttnek minden faszság új. Uramatyám, hol élünk?
Szombaton kutyaharapást szőrivel gyógyítunk, és megyünk este kilenckor az RTL Klubra, hogy megnézzünk egy meglepően új (2018-as) három testőrt, ezúttal olasz kiszerelésben: A négy testőr – Ez még nem a vég. Jobbára itthon ismeretlen művészek, talán azért az Aramist adó Sergio Rubiniről hallottunk már harangozni. Egyébként a legközkézenforgóbb utózmányvariációval jönnek: a négy vidám cimbora az események szerencsésnek mondható lezárulta után szerencsétlenül folytatja pályáját, mondhatni, lejtmenetben. Sipisták, ripacsok, junkie-k és az isten tudja, mik lesznek még, négyen négyféle tróger, de ha hiszik, ha nem, még egyszer, ha szólít a királyné, újra összekapják magukat, s megmutatják mindenkinek, hogy honnan hull a makk. Méltó válasz A Tenkes tegnapi kapitányára. Csak győzzük frissítővel.
Vasárnap a Duna tévé, ha még ez lehetséges, rátesz erre az egészre egy nagy lapáttal, amikor (mikor, mikor, valamivel háromnegyed nyolc előtt, este) belecsap a Csinibabába. Hát az még egy költemény, hogy 1997-ben, ismétlem, 1997-ben dalolva akartunk megszabadulni a komcsi emlékétől. Erről jut eszembe, a napokban volt vagy lesz a Barátok közt tízezredik része. Akkor miről beszélünk? A Cinemaxon német este lesz, de az is milyen: két vígjáték, a 2019-es Ugye, boldog vagy? és a „Hét címe” plecsnit lazán behúzó 2018-as A melltartó közé besuszteroltak egy 2017-es kémfilmet, a Luna bosszúját, nos, mérsékelten vonzó szendvics. Tévézni tehát még mindig tök felesleges.
