Esemény

Esemény - Depardieu és Hobo szaval

  • - urfi -
  • 2014. október 5.

Interaktív

A Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat azzal a céllal alapította Szőcs Géza államtitkár 2012-ben, hogy a költői Nobel-díj szerepét töltse be a világ irodalmi életében. Online felületünkön részletesebben taglaltuk (lásd: A három testőr megvív a költészetért), hogy a nemes szándék, a magas pénzjutalom és a rangos díjazottak ellenére ez többek között azért sem lehetséges, mert a vállalkozás túl közel áll a politikához, és mert Szőcs Géza képtelen visszafogni magát. A miniszterelnök főtanácsadója egyben a díj alapítványának kuratóriumi elnöke, a zsűri elnöke, a díjat hivatalosan alapító Magyar PEN Club elnöke, minden rendezvény házigazdája és így tovább. A hétfő esti ünnepségen verset is szavalt, saját pálinkájával kínálta a vendégeket, és karmesterként is debütált: a három sztárvendéget vezényelte.

Érthetetlen, hogy a díj egyetlen budapesti bemutatóját miért egy kis vízivárosi pincében tartották, és miért csak a meghívott keveseknek. Pedig olyan csudát ritkán lát a pesti publikum, hogy Gérard Depardieu verset mond, ráadásul Hobóval karöltve… Rendes helyszín és szervezés mellett bizonyára összejött volna pár száz ember, akik így a harmadik sztár, a libanoni Adonis arab nyelvű felolvasásával is szembesültek volna – márpedig aki ezt a tüneményt megtapasztalja, talán az alkalomra kiadott verseskötetét is hazaviszi. (A másik nagydíjas, az ugyancsak kiváló Yves Bonnefoy a pécsi díjátadó után egészségi okokból hazautazott.) Ugyanazokat a verseket skandálta a költő, dörmögte magyarul Hobo és ripacskodta el franciául Depardieu, hogy aztán két sikerületlen megzenésítést is kapjunk ráadásnak. Ez elég attrakció volt ahhoz, hogy a rengeteg formalitást elviseljük, de amikor a jó ég tudja, mi okból egy tuvai sámán kezdett átszellemült kántálásba, elhagytuk a helyszínt.

Kapucinus ház, szeptember 1., képek és videók a magyarnarancs.hu-n

 

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.