Mindenki akar magának egy szeletet a járvány elleni védekezés arcából

  • BM
  • 2020. július 20.

Interaktív

Mi a közös az ózongenerátorban, a vadfigyelmeztető rendszerben és A tanú című filmben? Győrfi Pál mindhármat ajánlja.

Bár már nem folyik minden kormányzati csapból Győrfi Pál, de a járvány kétségkívül beütött neki. A közelmúltban írtunk róla, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője a veszélyhelyzet ideje alatt túlnőtt a kormányzati reklámarc szerepén és egyfajta popkulturális ikon lett belőle, ugyanis több hazai együttes is beleszőtte őt a dalaiba.

Győrfi Pál már jóval több, mint a koronavírus elleni harc reklámarca

Sokak számára a karanténidőszak súlyos csapás, de úgy néz ki, a zeneiparnak jó ötleteket ad. Összeszedtük, hogy milyen számok születtek a járvány árnyékában. Győrfi Pál: az ember, aki felszólítja az embereket, hogy maradjanak otthon.

A szóvivőtől korábban sem állt távol a szereplés, de a koronavírus érezhetően megdobta az iránta mutatott érdeklődést, ugyanis a gyorsan jött hírnévre a gazdasági társaságok is felfigyeltek. Ezért történhetett meg többek között az is, hogy néhány napja az ózongenerátor használatát népszerűsítette.

De messze nem ez volt az egyetlen együttműködés, amiben részt vett. Röviden összeszedtük, hogy milyen szerepléseket vállalt Győrfi az elmúlt időszakban a jól ismert „Maradj otthon”–kampányon túl.

*

Az OMSZ szóvivője márciusban még a kézmosás fortélyait tanította meg nekünk...

...valamint a vadgázolásos balesetek megelőzésére hívta fel a figyelmet.

Áprilisban a katonai rendészekkel emlékeztetett a kijárási korlátozás meghosszabbítására...

... és a A tanú című filmet, mint a kedvencét ajánlotta a nézőknek a Magyar Film Napja alkalmából.

Június volt a legsűrűbb hónap, ugyanis Győrfi először az Aquaworldbe...

... majd a Danubius Hotelbe látogatott el...

... Mol-kézfertőtlenítővel mosott kezet...

...a HR Festre invitálta az érdeklődőket...

és a vérplazma-terápia adományozására kérte a járványon már átesett honfitársainkat.

Érdemes megjegyezni, hogy a járvány nem csak az idősebb Győrfi ismertségét dobta meg.

Feladvány: Egy hónapja Orbán posztolt róla, ma vele toboroz a sereg. Ki az?

Segítünk: nem Győrfi Pál, de majdnem. Orbán Viktor március 27-én meglepően fiatalos lépésre szánta el magát: egy TikTok-videót posztolt a Facebook-oldalára. A TikTok a fiatalok kedvenc közösségi média alkalmazása, amire rövid, szórakoztató tartalmakat lehet feltölteni. Az elmúlt napokban például Müller Cecília, országos tisztifőorvosnak különös figyelmet szenteltek ezen a felületen, az operatív törzs ihlette videókról itt írtunk részletesebben.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.