Home office-ban készül a Rádió 1 összes műsora

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 27.

Interaktív

Rákóczi Feri és Vadon Jani is pozitív tesztet produkált.

Pozitív koronavírus-tesztek miatt home office-ban készül a Rádió 1 összes műsora – írja a 24.hu a rádió közleménye nyomán. A Balázsék című, Sebestyén Balázs által vezetett műsor két műsorvezetője, Rákóczi Feri és Vadon Jani is pozitív eredményt kapott a hétvégén. Sebestyén tesztje negatív lett, elővigyázatosságból azonban ő is karanténba vonul.

Sivák Péter programigazgató szerint az irodák és a stúdiók fertőtlenítése megtörtént, a kollégákra pedig teszt vár, a negatív eredményig mindenki otthonról dolgozik majd. „Egész tavasszal az otthonainkból vezettünk műsort, így a körülményekhez alkalmazkodva most is azonnal át tudunk állni erre. Az én tesztem ugyan negatív lett, de mivel Jani és Feri is pozitív, kontaktszemély vagyok, így természetesen karanténba vonulok én is” – fogalmazott Sebestyén Balázs.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.