Amikor Sztupa és Troché késsel-villával ettek, volt abban valami kényszerűség, de legalább annyi kivagyiság is, hisz’ tudták mindketten, hogy milyen nehéz gyereknek lenni. Igaz, ez amolyan később szerzett tudás volt, nem is szerették különösebben, ha vissza kellett menni gyereknek. Csak tizenhárom éves fiúcska ne legyek, szokta időnként mondogatni Troché, de volt helyzet, amikor neki sem volt túl sok választása. Így most valami országútszéli étteremben (mit tudom én, a csárda biztos benne volt a nevében) ücsörgött, várta a resztelt májat, s arra gondolt, hogy mekkora mutatvány lesz már, hogy ő, aki sose tanulta, késsel-villával fog enni. Sztupa is ott ült, de csak vágta a pofákat, holott kettejük közül ez neki kevésbé volt szokása. Troché tudta, hogy Sztupa is késsel-villával eszik majd, naná, ki nem hagyná, de hát ő felnőttként a mai napig is késsel-villával eszik, dacolva adott esetben akár Troché megértőnek adresszált, ám nyilvánvalóan fensőbbséges pillantásaival. De nem volt mese, az asztalnál ott ült Szabó Tivadar, Vargha István meg két 8. b-s lány is, hótziher, hogy itt akkora szárnyalás-csápolás készül, csak fel ne hussanjanak a fecskék közé, akik már gyülekeztek a villanydrótokon. Troché abból indult ki, hogy Szabó Tivadart minden bizonnyal és a szó szoros értelmében az asztal körül kergették, ha nem zabált otthon késsel-villával. A Vargha már tizennégy évesen (ezek egy évvel mind idősebbek voltak Sztupánál és Trochénál, holott ők sem voltak egyidősek, na, ezt magyarázza meg valaki, Ómafa jegyzetei legalábbis nem térnek ki rá) a Csepel ifi egyes kapusa volt, na, ő lesz a legnagyobb bajban, göcögött Troché, az akkoriban szokásos (nem volt még mikrowelle) baromi hosszú várakozást agyonütendő. Egy pillanatra el is képzelte Szabó Tivadart két Kislexikonnal a hóna alatt gyúrni késre-villára. Akkoriban a Kislexikon volt a legnagyobb lexikon, biztos volt náluk kettő belőle.
Pénteken (14-én) este tíz előtt kicsivel már elkezdi a Cinemax a Honey Boy című tavalyi filmet, melyben az elmúlt időszak egyik divatos színésze, Shia LaBeouf érzi fontosnak tudatni a művelt világgal, hogy nehéz gyerekkora volt, mert ott volt a fater és színészkednie is kellett. Apropos, pofás visszhangot olvashatnak arrébb a hollywoodi gyerekszínészek bánatáról egy dokumentumfilm kapcsán, de ez a film nem az a film – khm, szerencsére. Már majdnem fél egy lesz, amikor belekaphatunk a következő jelöltbe, konkrétan az HBO2-n. A Hadak útján arról szól, hogy ne add el a gyereked lovát, mert az utánamegy még a pokolba is, ami ezúttal szó szerint értendő, már ha az I. világháborút annak tekintjük. E 2011-es amerikai műalkotás egyik jelentős előnye, hogy tele van brit színésszel Peter Mullantől egészen Benedict Cumberbatchig, érintve az e heti lapban ugyancsak sűrűn emlegetett David Thewlist és az igyekvő Tom Hiddlestont. Ám míg ezt a dolgozatot forgatták odaát, a többi brit színész épp egy igazi angol filmben dolgozott: A szégyentelent éjjeli fél háromkor vetíti a Film Mánia. A többit ezúttal Michael Fassbender jelenti, Carey Mulligannel és a jó nevű James Badge Dale-lel az oldalán. A talán még jobb nevű Steve McQueen filmjében kedvence (mármint Fassbender, ezúttal érthető okokból Faszi) egy szexfüggő kretént ad, akit aztán a vidékről vagy valahonnan felérkező húga (nevezett Carey) ráállít a helyes útra. Kossuth Lajost meg várják a parlament büféjében, mondjon vmi szép beszédet, ha tud.
Szombaton ebéd után a Duna leadja 1961-ből mind a Két félidőt a pokolban, este pedig Mary Poppins tér vissza az RTL Klubra. Ezeket szerencsére nem kell részletezni.
Szerdán a régi Pillangó (höhö: Steve McQueen) szökik hót éjjel az AMC-n.
Csütörtökön meg a Vadállat jön (sokszor beszéltünk már róla, romantikus, szomorú és szájkó) éjfélkor a Cinemax 2-n. Jobb, ha nem tévéznek, mert romantikusak, szomorúak és izék lesznek tőle.
