Bár az a divathullámok szerint változik, hogy mi a menő, hogy épp az ételfotók, filmek vagy az öltözködési tippek mentén szerveződnek-e csoportok, az olvasmányélmények megosztása mindig komoly és összetartó közösségeket hozott létre. Könyvbemutatók, író-olvasó találkozók jelentik a fősodor alapprogramjait, amelyek egy része könyvkiadói marketingtevékenység, de szakértői beszélgetések vagy szépirodalomról szóló közösségi eszmecsere is rendszeres a hazai közegben.
„Bár az olvasás magányos tevékenység, önmagában az, hogy a gondolatainkat megoszthatjuk egymással, nem maradunk egyedül az élménnyel, sokat ad” – mondja Kormos Lili, az Analóg olvasó bloggere. Ez a közösség heterogén: „Szerencsés esetben izgalmas eszmecserék alapja, hogy az adott, közösen megszavazott könyvet együtt olvassa, teszem azt, egy egyetemi tanár, egy kisbabás anyuka meg egy művész, akit sokra tartasz.”
Elementáris életélmény lehet
Közösségben olvasni azért is jó – teszi hozzá a bloggazda –, mert „nemcsak kiküldöd az üres térbe, amit az adott olvasmányról gondolsz, hanem más véleményekkel ütköztetve új impulzusokat kaphatsz, ráláthatván, hogy ugyanazt a szöveget mások hányféleképpen értelmezhetik”. A közösségi véleménymegosztás persze nem mindig egyszerű, olykor lassan indul be a vita. Kormos Lili úgy látja, sokan először csak szemlélődnek, és kommentelés nélkül élvezik az egy-egy könyvre fókuszáló beszélgetéseket, és később kerülnek eggyel beljebb a körbe a saját véleményük vállalásával. Vegyenek részt bárhogyan, egy ilyen közeg abban is segíthet, hogyan olvassunk. Mankót vagy ötletet adhat, mások mire figyelnek a szövegben, megtaníthat arra is, mennyi rétege lehet egy jó könyvnek. Minél több aspektussal találkozik valaki, annál többféle szűrője lesz – teszi hozzá Kormos Lili. Nincs ciki hozzászólás, nincs kínos kérdés.
Vinczellér Katalin középiskolai tanár, a Tilos az Á Könyvek kiadó munkatársa azt tapasztalja, hogy a 14 éven felüli korosztályt nehéz elérni, ám ha sikerül az érdeklődésüket felkelteni, mondjuk egy rendhagyó irodalomórán vagy tematikus programokon, akkor lecsapnak a könyvekre. „Ha érzi a kamasz, hogy fontos, figyelnek rá, szinte mindegy, milyen a háttere, könnyen kialakul a párbeszéd, és a könyvek mindehhez jó kommunikációs csatornát nyújtanak.” A karanténhelyzet, a digitális oktatás miatt a kiadó is online könyvklubot hirdetett, s az különösen népszerűnek bizonyult a célcsoport körében. A klubszerű beszélgetéseken a szerzők, szakértők vagy maguk a diákok beszélgetnek egy-egy könyvről. Az élő műsor alatt reakciókat lehet küldeni, de csetelni is szabad, ami lehetőséget teremt az improvizációra, vagy épp arra, hogy egy-egy beszélgetés a műfaj keretei között valóban természetesnek hasson. Ezeket az alkalmakat igyekeznek úgy moderálni, hogy azok számára is élvezetes legyen, akik még nem olvasták az adott könyvet. „A történetek minden életperiódusban fontosak. Egy útkereső kamasz esetében mintaként is szolgálnak, interakcióba kerülni velük elementáris életélménnyé is válhat. Nem pótolja az életet, de a megéléséhez hozzásegít, a megértési folyamat fontos élménye lehet egy-egy ilyen beszélgetés” – hangsúlyozza Vinczellér Katalin.
Színvonalas kommentfolyamok
A moly.hu az egyik már-már klasszikus hazai oldal. Itt ki-ki vezetheti saját olvasmány-, váró- és kívánságlistáját, számon tarthatja könyvtára példányait, de írhat értékeléseket, úgynevezett karcokat, létrehozhat polcokat, kiemelhet idézeteket, indíthat kihívásokat vagy akár szavazást is. Vannak hasonló fórumok, de talán a Moly a legnépszerűbb a sok kisebb mikroközösségével, ami az egyik legnagyobb vonzereje. Másokat egy-egy influenszer terel az olvasáshoz. Ha valaki az #olvass hashtaget használja, előbb vagy utóbb belebotlik Ott Annába, aki egyebek mellett a Hadik Kávéház művészeti vezetőjeként népszerűsíti az olvasást. Az Instagramon több mint 20 ezer követője van, akiknek nap mint nap posztol valami könyvekkel kapcsolatos dolgot, képet, idézetet, cikket, és rendszeresen jelentkezik egyedül vagy vendéggel könyves tematikájú kibeszélőkkel.
Megint mások ahhoz keresnek közösséget, hogy nehéz(nek tartott) könyvekkel megbirkózzanak. Egy-egy kör olyan klasszikusokhoz próbál kulcsot adni, amelyekről mindenki tudja, hogy megkerülhetetlenek, mégis, terjedelmük vagy a nem épp könnyű olvasmányélmény ígérete miatt a polcon pihennek. Ilyen például David Foster Wallace 1996-os Végtelen tréfa című könyve is, amely 2018-ban jelent meg magyarul Kemény Lili és Sipos Balázs fordításában. A karantén idején Gulyás Márton a Partizán nevű közéleti vlogon hirdetett olvasóklubot, ahol hétről hétre a Végtelen tréfa egy-egy részét beszéli ki Sipos Balázzsal. „A könyv magyar nyelvű megjelenése óta terveztem az olvasást, volt több ötletem is, hogy mindezt hogyan lehetne közösségi eseménnyé tenni. Aztán jött a pandémia. A szimpla felolvasás intellektuálisan nem tűnt különösebb kihívásnak” – mondja Gulyás Márton arról, hogyan lett a regény a könyvklub életre hívója. „Fontos megmutatni, hogy vannak még emberek, akik olvasnak. Hogy igenis fontos dolog az olvasás” – szögezi le a vlogger. E regénnyel nincs könnyű dolguk, mert az 1100 oldalas mű összetett szerkezetű, s a nyelvezete miatt sem egyszerű olvasmány, nagy összpontosítást követel a befogadótól. A közös olvasás során hétről hétre kétféle olvasási stratégia bontakozik ki: kiderült, hogy a kötetről semmilyen (vagy kevés) előismerettel nem rendelkező olvasó és egy fordító, aki három évet szánt erre a kötetre, mit tud adni egymásnak. „Megkapó, hogy egyre jobban körvonalazódik a könyv körül kialakuló közösség. Amikor legutóbb tartottunk egy random Zoom-beszélgetést, több mint harmincan csatlakoztak. Többen, akik már régóta tervezték, épp e körtől kapták meg a végső löketet a Végtelen tréfa olvasásához.”
Gulyás Márton úgy tartja, a szépirodalom, meg úgy általában az írott szó népszerűsítéséhez, közösségivé tételéhez több dolgot kellene tenni, mint a jelenleg bevett gyakorlat, azaz hogy egy-egy könyvújdonság kapcsán tető alá hoznak néhány író-olvasó találkozót, és a szerző ad pár interjút. „A közös olvasás szerepe hatalmas. Már csak azért is, mert hihetetlenül jól össze tud kötni olyan embereket, akik nem feltétlenül találnának egymásra. Ez szépen rezonál arra is, amit Wallace megfogalmaz a kötetben, hogy mindenki hozza a saját patológiáit, a szöveggel kapcsolatos averzióit, mániáit, és valahogy mindez mégis kitárgyalható hétről hétre a képernyőn keresztül, miközben az olvasók meg bekapcsolódnak a kommentszekcióban, és elképesztően színvonalas kommentfolyamok jönnek létre” – mondja Gulyás Márton. Szerinte a közös olvasáshoz kifejezetten előnyös az online terep, felszabadítóan hat, hogy nem performatív esemény, így könnyebb átadni magunkat a beszélgetésnek, a kötet felfedezése nyújtotta örömnek, ami a színpadon merevebb és elidegenítőbb lenne.
