tévéSmaci

Kacsaláb

  • tévésmaci
  • 2017. július 29.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché elkezdtek robotokat fejleszteni, még nem is használta sem a köz-, sem a szaknyelv a „fejleszteni” szót, inkább azt mondták, hogy robotokat építenek. A terv min­den­esetre komoly fogadókészségre számított, Sztupa tudta, hogy a komcsik gerjednek az ilyen kis furcsákra. Az első modellekkel a könnyebb kigázolás végett saját magukat vették célba, de amikor elkészült Sztupakéraban és Mototroché prototípusa, nem volt teljes az örömük. Két tök szokványos kockafejű robotot láttak, a szemük helyén piros és zöld lámpácskák villództak, a fejükből vékony szálú antennácskák meredtek az ég felé, kis gömbbel a végükön, s szakasztott úgy beszéltek, mint Csákányi László a Mikrobi című, méltán népszerű 1969-es rádiójáték-sorozatban. Ugyanúgy, csak épp helytelenül, mert míg például Sztupakéraban rendesen ki tudta mondani, hogy Sztupa vagyok, Mototroché feszt azt mondogatta, hogy Róka vagyok, ami még távolról is alig hasonlított arra: Troché (ejtsd: trohé) vagyok. És hát ilyen szögletesen lépkedtek, vagyis inkább gördültek, mert a talpukba egyszerű golyóscsapágyból szereltek görgőket, kicsit olyan volt a mozgásuk, mintha Michael Jacksont a Lemezárugyárban szerelték volna össze, kicsit kapkodva a határidők miatt (ott szerelték, csak évtizedekkel később). Fejleszteni kell, az világos volt, bár a komcsik, akiknek megmutatták, el voltak ragadtatva, mert például Sztupakéraban remekül tudott porszívózni, Óvári et. vitt is egyet haza, direkt neki csináltak egy olyan jószágot, ami gyakorlatilag egybe volt építve egy Rakéta 7M típusú készülékkel. Ez sajnos hamar elromlott, s csapott is némi dúlást Óváriék hajlékában, de túlélték, s utána még évekig elmuzsikált a háztartásban; port ugyan soha nem szívott többet, de úgy nyírta a füvet, mint egy kertészmérnök.

Pénteken (30-án) már éjfél után, háromnegyed egykor kerít sort a Film Mánia minden idők egyik legdrágább orosz filmjére, Az admirálisra. A mű sajnálatos módon nem A generális folytatása, hanem Kolcsak barátocskánk szép és mélyen megrendítő története, melyben megnyeri a háborút, rámozdul első tisztjének a nőjére, majd jönnek a rettenetes komcsik meg az a sok vesződség velük, tényleg csak az a baja az egésznek, hogy nem Buster Keaton
játssza az ürgét.

Szombaton Bacsó Péter és Andy Vajna is fő művel jelentkeznek a Dunán, előbbi (A tanú) ebéd után, utóbbi lefekvéskor (Tombstone).

Vasárnap apropó, Kádár-rendszer, a Duna délután belefog a Réztábla a kapu alatt négyrészes olasz kiszerelésébe. Hogy mi köze ehhez a nagy sakkozónak? Semmi, hacsak az nem, hogy a nevével jelzett időszakban nem nagyon adták ki a giccsek giccsét a hazai kiadók, ilyenformán a Kriterionnál megjelent két kötetet 2400 forintért vette be a központi antikvárium, míg átlagosan egy tízest adtak a vele vitt könyvekért: szóval éljen Lenin, nem, Cronin, mert egy hónapra királyt csinált egy ufóból. Az M3 negyed hatkor támad a balatoni kertmozik hajdanvolt üdvöskéjével: Azok a csodálatos férfiak mindenféle csotrogány járművekkel ostromolják a híres Monte Carlo Rallyn Európa útjait, ami kétségkívül lenyűgöző mulatság, bár mondhatjuk úgy is, hogy a Flúgos futam a fasorban sincs hozzájuk képest. Ne tévézzen senki!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.