Amikor Sztupa és Troché találkoztak a három kismalaccal, csak kettő jött el, Pöfe és Röfe. A harmadik, kurva titokzatos kis figura – talán Töfe volt a neve, de még ez sem biztos – imádott kiismerhetetlen lenni, s azt hitte, ehhez a megismerhetetlenségen keresztül visz az út. De Pöfe és Röfe dicsekedett helyette is, hogy egy telefon ide, egy amoda és minden el van intézve, tényleg, mint a gyerekek, az én apám leveri a tiedét, s egyet szól, rád jön az egész rendőrség, de rábasznak, mert ott várja őket az egész katonaság, tankokkal meg gulyáságyúval. Ennyit persze Sztupa és Troché is tudtak jó előre: a malacemberek olyanok, mint a gyerekek. A sertésemberek is olyanok, nem életkorfüggő. Valahogyan megmaradnak gyereknek belül a kétrétegű bőr alatt. Az emberkülső alatt meghúzódó sertéskülső alatt, legbelül csöpögő orrú porbafingók, akik folyton azzal jönnek, hogy ők mekkora királyok, bakancs nélkül másszák a Gellért-hegyet a sziklásabbik oldalán. Biztos nem lennének ilyenek, ha nem kéne álcázniuk magukat, hanem lehetnének nyugodtan kétfélék, alul sertés, felül ember, bár akkor nehéz lenne cipőt venniük, úgyhogy inkább fordítva, két lábon járó disznók. Akkor nyilván nem kéne dicsekedni, s nem kéne a dicsekvés alól senkinek előhámoznia a lényeget, mely ugyancsak kétes egzisztencia. Pöfe és Röfe osztályuk eminensei voltak, markáns imidzs, látványos önbizalom, válogatott kosztümök. Pöfe a lusta, Röfe a falánk – ezen azért gondolkozhattak volna még egy kicsit, de a jelmondatuk (Mindent a vevőért!) bizonyára nem engedte. Pöfe és Röfe tehát úgy ültek asztalhoz, mint két színész, egy kisebb társulat, összeszokott páros – kifejezetten Sztupának és Trochénak szánt műsorszám. A két sertésember, a kupola lusta és falánk ördögei: Röfe rendelt, Pöfe csak fádul intett, hogy ő is ugyanazt.
Kedden (12-én) az HBO 3-on lesz szerencsénk először a televíziózás örömeihez, közvetlenül este tizenegy előtt, amikor is jön a 2013-as Transz. Danny Boyle úgy dolgozik itt is, ahogy szokott, mintha mindig karácsony lenne: festménylopás, lopott holmi elvesztése, hol lehet, jaj, hipnózis, szex, erőszak. Az a jó, hogy negyven perc után simán le lehet lépni, mert a Cinemaxon elkezdődik a hét kétségkívül legjobb címe, a Szarul állnak a dolgok. Ez egy 2009-es belga–holland film (mert biztos van ilyen), mely szóljon bármiről is, csak jó lehet.
Szerdán (egyesek szerint inkább csütörtökön) éjjel egy előtt a jó nevű Filmbox Extra HD vetíti a Butch Cassidy visszatér (Blackthorn) című gyönyörűséget, melyben Sam Shepard oldalán az örök Stephen Rea és Nikolaj Coster-Waldau is fellép. Nem tér vissza, épp ellenkezőleg: Kolumbiában járunk, nevezett Butch nem patkolt el a sortűzben, csak a csóró Kölyök, így aztán további kalamajkák várnak a rangrejtve meghúzódó veteránra. Még szerencse, hogy a Duna tévén fél tizenegykor volt az Élet mindenáron c. 1999-es cseh film, mely egy gyerekversike nyomán kalauzol el a II. világháborúba – mit mondjunk, egy másik Üzlet a korzón a 21. század küszöbéről.
Csütörtökön, már az igazi csütörtökön este nyolctól éjjel egyig (tehát a hamis péntekig) a Cinemax lenyomja Ku’damm 56 első évadának mindhárom jó hosszú részét. Kosztümös német sorozat a berliniek nehéz, ám táncos lábú sorsáról. Önöknek is a táncolást javasoljuk a tévézés helyett.
