tévéSmaci

Kakaskulcs

  • tévésmaci
  • 2019. december 7.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché találkoztak a három kismalaccal, csak kettő jött el, Pöfe és Röfe. A harmadik, kurva titokzatos kis figura – talán Töfe volt a neve, de még ez sem biztos – imádott kiismerhetetlen lenni, s azt hitte, ehhez a megismerhetetlenségen keresztül visz az út. De Pöfe és Röfe dicsekedett helyette is, hogy egy telefon ide, egy amoda és minden el van intézve, tényleg, mint a gyerekek, az én apám leveri a tiedét, s egyet szól, rád jön az egész rendőrség, de rábasznak, mert ott várja őket az egész katonaság, tankokkal meg gulyáságyúval. Ennyit persze Sztupa és Troché is tudtak jó előre: a malacemberek olyanok, mint a gyerekek. A sertésemberek is olyanok, nem életkorfüggő. Valahogyan megmaradnak gyereknek belül a kétrétegű bőr alatt. Az emberkülső alatt meghúzódó sertéskülső alatt, legbelül csöpögő orrú porbafingók, akik folyton azzal jönnek, hogy ők mekkora királyok, bakancs nélkül másszák a Gellért-hegyet a sziklásabbik oldalán. Biztos nem lennének ilyenek, ha nem kéne álcázniuk magukat, hanem lehetnének nyugodtan kétfélék, alul sertés, felül ember, bár akkor nehéz lenne cipőt venniük, úgyhogy inkább fordítva, két lábon járó disznók. Akkor nyilván nem kéne dicsekedni, s nem kéne a dicsekvés alól senkinek előhámoznia a lényeget, mely ugyancsak kétes egzisztencia. Pöfe és Röfe osztályuk eminensei voltak, markáns imidzs, látványos önbizalom, válogatott kosztümök. Pöfe a lusta, Röfe a falánk – ezen azért gondolkozhattak volna még egy kicsit, de a jelmondatuk (Mindent a vevőért!) bizonyára nem engedte. Pöfe és Röfe tehát úgy ültek asztalhoz, mint két színész, egy kisebb társulat, összeszokott páros – kifejezetten Sztupának és Trochénak szánt műsorszám. A két sertésember, a kupola lusta és falánk ördögei: Röfe rendelt, Pöfe csak fádul intett, hogy ő is ugyanazt.

Kedden (12-én) az HBO 3-on lesz szerencsénk először a televíziózás örömeihez, közvetlenül este tizenegy előtt, amikor is jön a 2013-as Transz. Danny Boyle úgy dolgozik itt is, ahogy szokott, mintha mindig karácsony lenne: festménylopás, lopott holmi elvesztése, hol lehet, jaj, hipnózis, szex, erőszak. Az a jó, hogy negyven perc után simán le lehet lépni, mert a Cinemaxon elkezdődik a hét kétségkívül legjobb címe, a Szarul állnak a dolgok. Ez egy 2009-es belga–holland film (mert biztos van ilyen), mely szóljon bármiről is, csak jó lehet.

Szerdán (egyesek szerint inkább csütörtökön) éjjel egy előtt a jó nevű Filmbox Extra HD vetíti a Butch Cassidy visszatér (Blackthorn) című gyönyörűséget, melyben Sam Shepard oldalán az örök Stephen Rea és Nikolaj Coster-Waldau is fellép. Nem tér vissza, épp ellenkezőleg: Kolumbiában járunk, nevezett Butch nem patkolt el a sortűzben, csak a csóró Kölyök, így aztán további kalamajkák várnak a rangrejtve meghúzódó veteránra. Még szerencse, hogy a Duna tévén fél tizenegykor volt az Élet mindenáron c. 1999-es cseh film, mely egy gyerekversike nyomán kalauzol el a II. világháborúba – mit mondjunk, egy másik Üzlet a korzón a 21. század küszöbéről.

Csütörtökön, már az igazi csütörtökön este nyolctól éjjel egyig (tehát a hamis péntekig) a Cinemax lenyomja Ku’damm 56 első évadának mindhárom jó hosszú részét. Kosztümös német sorozat a berliniek nehéz, ám táncos lábú sorsáról. Önöknek is a táncolást javasoljuk a tévézés helyett.

 

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.