tévésmaci

Kandúr és perec

  • tévésmaci
  • 2021. április 7.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché felkavarták kicsinyt a golyóstolltó állóvizét, nem kellett nagyon megerőltetni magukat,

...hisz az ország alig volt túl a mártogatós és töltőtollak évtizedes harcain, az iskolapadok felső széle közepin még ott voltak a kis kerek mélyedések a tintásüvegnek, mely lehetett egyenes nyakú vagy hattyúnyakú. S hát a parkettát is olajozták még erősen, bár ennek nem sok köze volt a tollazottsághoz, talán csak annyi, hogy afféle párhuzamos jelenségről beszélünk. Erre jött Sztupa és Troché előbb a kétszínű, aztán a négyszínű, majd a nyolcszínű, s végül a… ezt már betűvel le sem lehet írni, a 12 színű golyós irónnal, amely már nem is toll volt, hanem egyenesen irón. Nem csoda, hogy a tanárnők és tanító nénik menten beléjük szerettek, hisz ők vették a legjobban hasznát ezeknek a miniáner csodamasináknak, főként ugyebár dolgozatjavításkor. A kis Ómafa nemegyszer ment úgy haza az iskolából, hogy a dolgozatfüzete gyakorlatilag a szivárvány összes színében pompázott, s ilyenkor egész úton Sztupát és Trochét szidta, mint a bokrot. Voltak persze kétségei, egy-egy vaskosabb jókívánság után önmagába nézett, s úgy érezte, ha nem lenne a tollak, egyáltalán az írásbeliség szakadatlan fejlődése, még mindig a barlang falára rajzolgatnának marhaságokat, leginkább bölényeket, oszt’ mire mennénk általa, hisz hol van itt akár egy bölény is? Sehol, hagyta jóvá önmagát sietve, hogy aztán újra elcsábuljon egy Sztupát és Trochét melegebb éghajlatra kommandírozó fordulatnak. Eközben a tanárnők a tanáriban próbálgatták a legújabb modelleket. A kétszínű egyértelmű volt, mint egy pofon: két kis lenyomható oszlopfél kétfelől, a kék meg a piros, sajna nem a legjobb minőségű műanyagból, mármint a tollegész. Mentségére legyen szólva, hogy ebben még elfért a sárga színű fém tollbetét, ami a többszínűekre már nem volt jellemző, azokban mind a gagyella nejlonbetétek sorakoztak nagy és egyre nagyobb zsúfoltságukban. A legmeggyőzőbb modellek mégis a négyszínűek voltak, bár ezek sem a felhasznált alapanyagok nagyszerűségével tüntettek, bár volt közöttük egészen fémes benyomást keltő is. Amely tollakba viszont négy színnél többet zsúfoltak, azok már nagy bumszlik voltak, úgy néztek ki, mint egy szegényházi miniűrhajó. Ám a tizenkét szín olyan ajánlat volt, amelyet tényleg nehéz lehetett visszautasítani.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.