Azon a hajnalon, amikor Gajdics Ottó drámai hangon bejelentette új rádiója világrajövetelét, mi is ott csüngtünk az éteren, és aztán az első adásnap cselekményeire is igyekeztünk figyelemmel lenni (lásd: Valaki felsír). A nagyrészt a Simicska-médiabirodalomból kiszakadó műsorkészítői névsor, a Magyar Idők mint ikerfórum, vagy Gajdics előbb említett monológja nemigen hagyhatott senkiben sem kételyt a csatornától elvárható társadalmi-politikai vizsgálódások tárgykörét és minőségét illetően.
A Karc FM és a lényegében elődjének tekinthető Lánchíd Rádió struktúrájában, tónusában, műsoresztétikájában és technikai megoldásaiban is egyívásúnak tetszik.
Ha jól emlékszünk, az indulás körül a publikum leginkább az előre bejelentetten normasértő, radikális, a pc-beszédmódra nem egyszerűen fittyet hányó, de azt egyenesen megsemmisíteni igyekvő betelefonálós műsorra, a Paláverre volt kíváncsi. Nem véletlenül: a Bayer Zsolt, Huth Gergely, Papp Endre, Gajdics Ottó kvartett sokat ígért. De aztán se botrányról, se vad népszerűségről nemigen lehetett hallani, ami nem annyira a műsorkészítők hibájának tudható be (ők, hogy úgy mondjuk, mindent elkövettek), hanem inkább a korszellemnek: időközben az ő nyelvüket (vagy annak bizonyos elemeit legalábbis) kezdte el használni az állami műsorszolgáltatás is.
Mindenesetre némi érési időt adva a dolognak, nemrégiben ismét belehallgattunk a Paláverbe, és az élmény nem volt tanulságok nélküli. Az aznapi felelős (a többi műsorvezető által olykor „nehézbombázónak” titulált) Bayer Zsolt kissé megfáradtan kezdett bele kétórás programja felvezetésébe, de a tőle elvárhatót így is rögtön hozta: kedvcsinálónak szánt hírei, amiket beolvasott, a betelefonálói aktivitást elősegítendő, egy kivétellel mind a migránsokról szóltak (akik „mivel itt vannak, eleve köztörvényesek, ezt ne feledjük”). Az egy kivétel pedig egy kedves reménykedő futam volt, hátha az FPÖ-nek mégiscsak sikerül valahogy megvétóznia az osztrák elnökválasztást.
Ami a műsor ezután következő és lényeginek szánt részét illeti, vagyis a telefonálókkal való elbeszélgetést, azt a házigazda tulajdonképpen még a bevezetésnél is kisebb energiaráfordítással oldotta meg. Tapasztalt rókaként a „hagyd őket beszélni, és bármit mondanak, adj igazat és köszönd meg” elve alapján kezelte a műsor vendégeit. Ritkán volt rá szükség, hogy Bayernek kelljen fenntartani a műsor lendületét, de ha mégis, egy-egy jól ismert bayeri fordulat – „fehérjehalmaz”, „liberális amőba”, „idegen szívű véglény” – megoldotta a helyzetet. De legtöbbször elegek voltak a betelefonálók is.
A hallgatók által preferált problémakör hármas felosztást mutat: egyrészt a migránsok, másrészt a melegek, harmadrészt pedig a zsidók határozták meg a főbb gondolati íveket. A zsidókról például kiderült, hogy már itt vannak, és lakóparkjaik lassan ellepik az országot. Megdöbbentő, reagálta le tömören a hallgatói monológot Bayer. A migránsoktól is hasonló invázió várható a betelefonálók szerint, de érdekes módon az őket érintő futamok igazodtak a leginkább a közmédiás hangütéshez. Ami viszont erősen eltért attól, az a nyílt, önfeledt buzizás volt. Ungár Klára, vagy ahogy a műsorban emlegették, Klára bácsi és Kocsis Máté pere hallhatóan felborzolta a kedélyeket. Egy idős hölgy például a következő SMS-t küldte: „Figyeljünk a lényegre, Klári bácsi mivel akar sértegetni? Azzal, ami ő maga, rájött, hogy milyen undorító, hű, de furcsa. Nagymama” És hát Bayer mi mást mondhatott volna: „Köszönjük szépen, nagymama!”
Nehéz már megmondani, hogy a Paláverhez hasonló műsorok hatására keletkezett-e ez a düh, vagy azok csak felismerték a gyűlöletet, és teret adtak neki a népszerűség érdekében. Mindenesetre ez már alig tűnik fel, alig zavar valakit, a szemünk láttára vált köznyelvvé végül.
Paláver, Karc FM, június 21.
