Az öregek összesúgtak, a fiatalok ordítoztak, a gyerekeket hazahajtották a szüleik az utcáról, még a tehenek is olyan furcsán bőgtek, csak a nap tűzött tovább rendületlenül, de nem ezért húzták be a zsalugátereket az emberek. El Feroz, El Feroz… lehetett egy darabig hallani sokfelé, de hamarosan minden elcsendesedett. Sztupa és Troché végigmentek az elnéptelenedett főutcán, a bolt bezárt, a kocsmában csak egy ott ragadt kamionsofőr tekergette a nyakát, hogy hova lett innen mindenki, bizonytalan járással a zenegéphez kacsázott, de hiába rugdalta, az meg sem szólalt, mintha maga is tisztában lenne a történtekkel, s annak várhatóan rettenetes következményeivel. Minderre elég lett volna egy pillantás, s mentek is volna tovább, de most a maguk számára is meglepően lassan haladtak, még az ilyen kicsiségeken is elidőző tekintettel. Sztupa egy pillanatra meg is állt, hogy kalapját levéve zsebkendőjével megtörölje izzadt homlokát s tarkóját. Troché csak befújt egyet mellkasig kigombolt inge alá, de rögtön meg is bánta, a fújása is forró volt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
