Lemondott a CNN elnöke

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. február 2.

Interaktív

Mert viszonya volt egy munkatársával, de ezt nem jelezte a cég vezetésének. 

Lemondott posztjáról szerdán Jeff Zucker, a CNN amerikai hírtelevízió elnöke, miután kiderült, hogy viszonyt folytat egyik kolléganőjével, és erről nem tájékoztatta munkáltatóját. A Zucker távozását bejelentő levelet a CNN médiaügyi riportere, Brian Stelter osztotta meg a Twitteren.

A feljegyzésből kiderül, hogy a Chris Cuomo CNN-es pályafutása ügyében folytatott vizsgálat során kérdeztek rá Jeff Zuckernél arra, hogy viszonyt folytat-e az egyik legközelebbi munkatársával, amit akkor beismert.

"Szólnom kellett volna, amikor elkezdődött, de nem tettem. Hibáztam. Emiatt ma lemondok" - írta a CNN dolgozóinak Zucker.

A médiavállalat távozó vezetője azt írta,  azt kívánja, bárcsak máshogy ért volna véget megbízatása a cég élén, de  az ott töltött 9 év "minden percét élvezte".

Zucker nem nevezte meg, hogy kivel folytatott viszonyt, de Stelter a Twitteren azt írta, hogy Allison Gollusttal, a cég marketingigazgatójával szerettek egymásba. Gollust nem távozik a CNN-től. Közleményt adott ki, melyben azt írta, hogy 20 éve közeli barátok és munkatársak Zuckerrel, de a járvány idején a kapcsolatuk "megváltozott". "Sajnálom, hogy erről nem szóltunk kellő időben" - fogalmazott Gollust.

Chris Cuomo műsorvezetőt tavaly decemberben bocsátotta el a CNN, mert kiderült, hogy szabálysértő módon segített testvérének, Andrew Cuomo korábbi New York-i kormányzónak kezelni a helyzetet, miután több nő szexuális zaklatással vádolta meg.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.