Mára az Orbán-rezsim kimerítette minden intellektuális erőforrását, kifogyott minden ötletből. Ha hozzányúl valamihez, az azért romlik el, ha nem nyúl hozzá, azért. A hazugságok, amelyekkel a létezését indokolja, egyre arcpirítóbbak. Vajon meddig bírja még? Elég lesz-e hatalma továbbörökítéséhez a szinte korlátlan mennyiségben ellopott pénz, a hazugságok és terjesztésük bizarr építménye, az erőszak, a megfélemlítés? Meddig bírja még az Orbán-rendszer?
És meddig bírja a Narancs? Mire és meddig lesz elég a mi elszánásunk és tudásunk – szemben a Gólemmel? Ki bírja tovább? Az Orbán-rendszer, vagy egyik legkövetkezetesebb, legrégebbi kritikusa, a Magyar Narancs?
Nem leplezhetjük el, hogy idén súlyos fellegeket látunk magunk előtt, s lapunk jövője bizonytalanabb, mint eddig bármikor.
A hatalom olyan intézkedésekre készül, amelyek tovább szűkítik a független sajtó létkörülményeit.
Ám mégsem ezek miatt fő a fejünk. Mert a Narancsot nem tudja bedönteni a rezsim, csak a közöny.
A Narancs ott lesz Önnel, amikor nem érti, hogy mi folyik itt, amikor ezt már végképp nem gondolta volna, amikor nem hiszi el, hogy ezt is megtehetik, amikor elhazudják, letagadják, kifordítják a szeme láttára a valóságot, és – amit a legjobban szeretnek – ki-, meg-, össze- és ellopnak mindent, ami a kezük ügyébe kerül. Ott lesz Ön mellett, és kideríti, elmagyarázza és összefüggésbe helyezi mindezt, s ami a legfontosabb: reményt ad, és tanúságot tesz arról, hogy nem, nem Ön tudja rosszul, és nem Ön az, aki egy másik, gonosz dimenzióban lakik. A Narancs az előfizetőnek otthonába viszi a bizonyosságot, hogy a szavak azt jelentik, amit jelentenek, és nem az ellenkezőjét. A bizonyosságot, mely szerint az önkény és az elnyomás eltévelyedés, és igenis létezik a jószívű, békés és jó kedélyű Magyarország – még ha egyelőre csak a szívünkben is.
Még ha jelen viszonyainkat változtathatatlannak próbálja is tudni a rezsim – nem ért véget Magyarországon a politika, amíg vannak, akik nem adják fel a cselekvést. És nem ért véget a kultúra sem, amíg a művészetek őrzik a szabad Magyarország ígéretét és megmutatják szebbik, kedves és értelmes arcát.
Erről szól, s ezeket az erőfeszítéseket veszi lajstromba hétről hétre a Narancs, Magyarország legelszántabb hetilapja, amit jó emberek írnak jó embereknek.
A Narancs megmutatja, hogy van nyelv, amelyen még tudunk egymáshoz szólni – s e nélkül aligha találhat vissza a hazánk a jobbik, a kedvesebb énjéhez. Ahhoz a hazához, amelyben mindenkinek jut elég, és amelyben mindenkinek jár a félelem nélküli élet és a méltóság.
