Meddig bírja még az Orbán-rendszer?

Interaktív

Még ha jelen viszonyainkat változtathatatlannak próbálja is tudni a rezsim – nem ért véget Magyarországon a politika, amíg vannak, akik nem adják fel a cselekvést. És nem ért véget a kultúra sem, amíg a művészetek őrzik a szabad Magyarország ígéretét és megmutatják szebbik, kedves és értelmes arcát.

Mára az Orbán-rezsim kimerítette minden intellektuális erőforrását, kifogyott minden ötletből. Ha hozzányúl valamihez, az azért romlik el, ha nem nyúl hozzá, azért. A hazugságok, amelyekkel a létezését indokolja, egyre arcpirítóbbak. Vajon meddig bírja még? Elég lesz-e hatalma továbbörökítéséhez a szinte korlátlan mennyiségben ellopott pénz, a hazugságok és terjesztésük bizarr építménye, az erőszak, a megfélemlítés? Meddig bírja még az Orbán-rendszer?

És meddig bírja a Narancs? Mire és meddig lesz elég a mi elszánásunk és tudásunk – szemben a Gólemmel? Ki bírja tovább? Az Orbán-rendszer, vagy egyik legkövetkezetesebb, legrégebbi kritikusa, a Magyar Narancs?

Nem leplezhetjük el, hogy idén súlyos fellegeket látunk magunk előtt, s lapunk jövője bizonytalanabb, mint eddig bármikor.

A hatalom olyan intézkedésekre készül, amelyek tovább szűkítik a független sajtó létkörülményeit.

Ám mégsem ezek miatt fő a fejünk. Mert a Narancsot nem tudja bedönteni a rezsim, csak a közöny.

A Narancs ott lesz Önnel, amikor nem érti, hogy mi folyik itt, amikor ezt már végképp nem gondolta volna, amikor nem hiszi el, hogy ezt is megtehetik, amikor elhazudják, letagadják, kifordítják a szeme láttára a valóságot, és – amit a legjobban szeretnek – ki-, meg-, össze- és ellopnak mindent, ami a kezük ügyébe kerül. Ott lesz Ön mellett, és kideríti, elmagyarázza és összefüggésbe helyezi mindezt, s ami a legfontosabb: reményt ad, és tanúságot tesz arról, hogy nem, nem Ön tudja rosszul, és nem Ön az, aki egy másik, gonosz dimenzióban lakik. A Narancs az előfizetőnek otthonába viszi a bizonyosságot, hogy a szavak azt jelentik, amit jelentenek, és nem az ellenkezőjét. A bizonyosságot, mely szerint az önkény és az elnyomás eltévelyedés, és igenis létezik a jószívű, békés és jó kedélyű Magyarország – még ha egyelőre csak a szívünkben is.

Még ha jelen viszonyainkat változtathatatlannak próbálja is tudni a rezsim – nem ért véget Magyarországon a politika, amíg vannak, akik nem adják fel a cselekvést. És nem ért véget a kultúra sem, amíg a művészetek őrzik a szabad Magyarország ígéretét és megmutatják szebbik, kedves és értelmes arcát.

Erről szól, s ezeket az erőfeszítéseket veszi lajstromba hétről hétre a Narancs, Magyarország legelszántabb hetilapja, amit jó emberek írnak jó embereknek.

A Narancs megmutatja, hogy van nyelv, amelyen még tudunk egymáshoz szólni – s e nélkül aligha találhat vissza a hazánk a jobbik, a kedvesebb énjéhez. Ahhoz a hazához, amelyben mindenkinek jut elég, és amelyben mindenkinek jár a félelem nélküli élet és a méltóság.

Ha támogatná szerkesztőségünk munkáját, itt teheti meg.

Ha pedig előfizetne, ezek közül a csomagok közül választhat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.