tévéSmaci

Medvekelep

  • tévésmaci
  • 2018. november 30.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché várták a postást, azok mindig kellemes percek voltak: találgatták, vajon mit hoz. Most nem a levelekről beszélünk, vagyis tulajdonképpen levelekről, de nem postaforgalmi értelemben. A postás, bizonyos Feri bácsi, állítólag az ötvenes években még rikkancs volt, s úgy árulta a Ludas Matyit, hogy tessék, tessék, Ludas a Matyi, Ludas a Matyi! – ezt nyilván nem hitte el neki senki, de jó volt hallgatni, s ő szívesen mesélte, azonfelül a meccseredményeket is meg lehet vele beszélni, de Sztupa és Troché nem ezért várták mindig különös örömmel az érkezését. Hanem azért, mert csomagot hozott. Pontosabban egy blankettát, amivel a falu postáján át lehetett venni a csomagot. Tea jött minden hónap első csütörtökjén: egyenesen Ceylonból, aztán két év múlva már Srí Lankáról, Feri bácsi a „barnaújság” (Képes Sport) a heti számával hozta mindig a papírt róla, barnaújság, fekete tea, mondta ilyenkor viccesen. Mert mint mindenkit a faluban, kezdetben őt is szétvetette a kíváncsiság, hogy mi a fenét kaphat kézzel címzett, törékeny címkével ellátott csomagban Sztupa és Troché minden hónapban egy bizonyos Sirimavótól. Feri bácsi egyszer aztán összeszedte minden bátorságát, s rákérdezett. Sztupa nem is késlekedett a válasszal: tea van a csomagban. Így hamarosan az egész falu megtudta, hogy „honnan hozatják ezek a teájukat”. Ez persze nem stimmelt teljesen, hisz nem hozatták, hanem kapták, afféle örök hála jeleként, bizonyos – Feri bácsi, a falu (és a világ) népe előtt örökétig homályban maradó – szolgálataikért. Persze Feri bácsi és a falu lakossága (nem úgy, mint a világ), azt sem tudta, hogy ki a manó az a Sirimavo. Mert ha tudták volna, hogy a tévében sokszor emlegetett Bandaranaike asszony, hát mindjárt másként álltak volna a dolgokhoz. Persze attól nem kellett félni egy ilyen faluban, hogy hirtelenjében bárki is felcsapna Tamil Tigrisnek.

Pénteken (2-án) a Wim Wenders életművében szökellve haladó Duna tévé 23.05-kor a Párizs, Texast tűzi műsorára. Előtte az HBO-n Steven Frears sorozata jön Hugh Granttel (Egy nagyon angolos botrány), a Cinemaxon meg valami Ponyvaregény. Most anélkül, hogy a részletekbe belemennék (hisz’ azokat maguk úgyis jobban ismerik, pontosabban tudják), nyugodtan kijelenthetjük, hogy mindez így együtt okkal gyakorol reánk olyan hatást, hogy egész jövő szerdáig be se kapcsoljuk a tévét.

Szerdán viszont nagy nap lesz, ráadásul nem is teljesen azért, mert éjfél előtt a Duna tévé elkezdi az Eszkimó asszony fázik című filmet, de azért egy kicsit azért is. Mert ha létezik tárgyi mementója a nyolcvanas éveknek, akkor pont ez a film az, benne Lukáts Andorral, a siket dobossal, illetve az „ellenzéki szcéna” (hát, persze!) Loreleiával, Méhes Mariettával, aki maga volt a New York–Budapest-tengely, vagy valami nagyon hasonló Mata Hari. De még ennél is sokkal fontosabb, hogy már délután valamivel fél hat után az HBO2 (mi más?) belecsap a No Offence harmadik évadába, aminek már piszkosul itt volt az ideje. És most azt hagyjuk is, hogy a cucc magyar címe milyen. Ilyen: Manchester sötét oldalán, jó, hogy nem a Holdén. Most majdnem azt mondtam, hogy most az egyszer tévézhetnek, de az azért mégiscsak túlzás lenne.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.