Amikor Sztupa és Troché ráálltak az irodalomvonalra, Sztupának támadt egy remek ötlete. Menjünk kávéházba! Ezen Troché is elgondolkodott, de Sztupát nem lehetett feltartóztatni. Az úgy lesz, mondta nagy rössel, hogy elmegyünk a kávéházba, kérünk egy feketét, megszokunk ott valahogy, aztán szervezünk néhány felolvasóestet, majd jöhet a kötet, te is egyet, én is egyet kiadok, aztán kalap, kabát, rajta vagyunk az irodalmi vonalon Sárbogárdtól Bátaszékig. Troché hiába tagadta, tetszett neki is az ötlet; régóta szeretett volna kötetet. Egy időben azt is állította magáról, hogy a könyveiből él, ami igaz volt, de csak félig, mert inkább a nagyapja könyveit hordta az antikváriumba. Sztupa azt is hozzátette, hogy tud egy szupertitkos kávéházat, abban vannak az írók és irodalmárok. Olyan titkos, hogy csak Saly Noémi, Jánossy Lajos, Bán Zoltán András és Nembán Károly, kültelki színigazgató, a Bánk bán színpadra álmodója ismerik. S pontosan olyan is kívül-belül, amilyennek nevezettek elképzelik. Bent ülnek az arcok, egy vállfára tűzve olvassák Az Est „megsárgult” példányait, József Attila verset ír a gőzölgő szimplája mellett, József Jolán mos (a mosás is gőzölög), Rejtő Jenő egy jelenettel fizet a pincérnek, satöbbi, önök is ismerik, brrr. Ez a kávéház a Kőrúton vagy a Sugárúton van, Sztupa azt mondta, odatalál. Oda is találtak simán, ott tette le őket a városnéző busz, hop on, hop off. És tényleg, mindenben igazuk volt a felsoroltaknak és László Ferencnek is, mert már rögtön a bejáratnál Nagy Endrébe botlottak, vitte sétáltatni a beszédhibáját. Tömve volt a hely, de szerencsére találtak egy üres asztalt és lehuppantak. Ám a sietve érkező pincér rájuk szólt, hogy az asztal foglalt, tényleg adott is valami szaggatottan sípoló jelzést, de nem törődtek vele, a felszolgáló azonban nem tágított, mondván, ez Szerb Antal asztala. Troché épp vissza akart kérdezni, hogy milyen Szerb Asztal, amikor egy szemüveges pasas megszólalt a hátuk mögött, hogy hagyja csak, Gyula úr, szívesen látom az urakat, vidékiek, nemdebár. Sztupa meghatódott a híresség közvetlenségétől, s ráhagyta, hogy persze, rohadtul vidékiek, még irányítószámunk sincsen. A másik asztalt Tandori Dezső és az álnevei ülték körül. Sztupa emlékezett, hogy Szerb nevével is van valami ilyesmi, az pont jó lesz beindítani a kínosnak ígérkező beszélgetést. Ha meg nem sértem, uraságodat tényleg Szerv Antalnak szólítják irodalmi berkekben? (Sztupa nagyon készült rá, hogy ezt a berkeket kimondja.) Az ürge bólintott, s közelebb hajolt: sőt, a barátaim pimaszabbja még azt is szokta mondani, hogy Szerv Antesz… Hát, ilyen volt az élet irodalmi vonalon. Sztupa és Troché tudták, hogy sínen vannak. Mint izé.
Pénteken (1-jén) 18.20-kor bontakozik ki az ádáz küzdelem, mert a Cinemax a Koppenhága című kalandfilmet veti be, az HBO pedig a Flörti dancinget, ami ugyan kétségkívül a legostobább cím, amit valaha hordott a hátán ez a planéta, de viszont Ian McShane, Olivia Colman és Rory Kinnear nyomulnak benne, ami jócskán más megvilágításba helyezi a dolgot.
Szombat reggelre is maradhatunk az HBO-n, mert a Kétarcú január lesz, ami nemcsak egy elég jó Highsmith-adaptáció, de bebizonyítja, hogy Oscar Isaac csak polgármesternek rossz, színésznek meglehetős. A Dunán némi spéttel esik le a nyári időszámítás, de ezt is elszúrják: 1.25-kor jön az Éjféli cowboy.
Vasárnap a Ralph Fiennes-os Szép remények este a Dunán, megnézném én Louis de Fiennesszel is, mondjuk, ő lehetne Miss Havisham.
Hétfőn reggel tízkor a Cinemaxon a Nyolc harang zúg (Az arany rabjai) című 1971-es angol kalandfilm jön; már csak az összes címe miatt is meg kéne nézni, de ha még azt is hozzávesszük, hogy Skócia szelek marta partjainál játszódik, akkor a kocka (milyen kocka, mégis milyen?) el van vetve.
Kedden ugyanitt este az Uno című norvég dráma jön, rendezte John Andreas Andersen, akit konkrétan azért szeretünk, mert ő rendezte az Áprilist és a Májust az Okkupertben.
Szerdán Jackie Brown a Film Cafén. Ne tévézz, szeretkezz!
