Rádió

Mindegy

Ateisták a Klubrádióban

Interaktív

Félreértés ne essék, nem az a baj a Kossuth rádió újhullámos világképével, hogy olykor-olykor misét közvetít (húsvét táján mondjuk igen embert próbáló sűrűségben), ez lényegében hozzátartozik a közszolgálatiság hagyományához – mifelénk így alakult.

De amikor már a nem vallási műsorokban is a keresztény-konzervatív nézőpont erősödik fel, amikor a politikai vitaműsorok is szinte kizárólag egy nem létező nemzeti-keresztény konszenzus fundamentumára igyekeznek a – mostanában főleg a muszlimfóbia jegyében fogant – diskurzusokat felépíteni, annak azért van egy különös bukéja. Önpusztító műsorpolitika ez, amit ideig-óráig persze el lehet hallgatni, de egy idő után a legegzotikusabb szafariélmény is unalomba fordul. Erre mondják tapasztalt, kérges ujjbegyű rádiósok, hogy át lehet tekerni, és hát igazuk is van, ez a végső opció mindig adott.

Húsvéthétfő délelőttjén áttekertünk a Klubrádióra, éppen akkor kezdődött az Ötös Para-Kovács Imrével, amikor a Kossuthon a váci Nagyboldogasszony-székesegyház orgonájának hangjai felcsendültek. Itt a Medvehagyma-dal volt a nyitózene, és bevalljuk, a maga végtelen együgyűségében kifejezetten üdítő volt a dadaista muzsika ezen a sűrű reggelen.

Az Ötös, ha jól értjük, egyfajta zászlóshajó lenne a Klubrádióban, kétórás, kötetlen, beszélgetős műsortömb egy-egy jól ismert figura vezényletével, igencsak eltérő stílusregiszterekben. Gálvölgyi a régi pesti iskolát hozza, átemelve a színészbüfé hangulatát a stúdióba, Váradi Júlia a kultúrbúvár bennfentes, Bódy Gergő a humoros srác, Para-Kovács a punk, Lang és Falusi meg, hát, őket elég nehéz definiálni, de a punkságtól bizonyos (megengedő) értelemben talán ők sincsenek messze. Valóban nem színtelen paletta ez, de nem is lehet az, hiszen az Ötös alapvetően a karaktereken keresztül igyekszik eladni magát.

Ezen a hétfőn Para-Kovács Imre ült a stúdióban tehát, s az ő karakteréből fakadóan az adás meglehetősen kaotikus volt, eleinte termékenyebben, később, ahogy a fanyar humorból cinizmus lett, az iróniából szimpla gúny, a punkságból meg nemtörődömség, már inkább kínos. Pedig a műsor kezdete biztató volt, és egészen olyan hangulatot keltett, mintha szerkesztve lenne. Megyeri Szabolcs kertésszel beszélgetett Para-Kovács többek között a Moszkva tér (végig így hivatkoztak rá) fáiról, s habár rövid volt ez az etap, kétségtelenül eljutott A-ból B-be.

Nem így a folytatás, azaz a nagy téma, az ateizmus kitárgyalása. Nem varrnánk egy az egyben a műsorvezető nyakába a kudarcot, hiszen beszélgetőtársainak sem nagyon volt mit mondaniuk a dologról, de azért megpróbálhatta volna őket egy-egy élesebb (és nem feltétlenül a vicceskedés egérútjára bazírozó) kérdéssel akár gondolkodásra is bírni, kimozdítani kedvenc közhelyeik komfortzónájából, ám erre nem érződött igény vagy ambíció. Kovács Judit és Waldmann Tamás foglaltak helyet a Bokor utcai stúdióban a Magyar Ateista Szövetség és a Magyar Szekuláris Társaság nevében, ha jól értettük, szervezeteik bemutatására ugyanis nem fektettek különösebben nagy hangsúlyt a vendégek. Tök jó lett volna egy alapos beszélgetést hallani az egyház és a szekuláris állam jelenbeli helyzetéről, ne adj’ isten történetéről, a politikai hangsúlyokról, megspékelve némi kitekintéssel a világ többi részére akár. Ehelyett olyasmikben merült ki az egész, hogy „szociológiai felmérések bizonyítják, hogy az ateisták gyakran jóval erkölcsösebben viselkednek, mint vallásos társaik” (Waldmann), „a sátánistáknak néha mélyebb a hite, mint némelyik keresztény embernek” (Para-Kovács), „tegyük hozzá, hogy a XV. kerületben kigyulladt templomot a tűzoltók oltották el, és nem az isten egy csettintéssel” (Kovács). És hasonlók, ezen a nívón. A műsorvezető hangján olykor mintha érezni lehetett volna, hogy visszakozna, hogy feltűnt neki: amit ő gonosz(kodó) viccnek szán, azt partnerei komolyan veszik, sőt rátromfolnak. De kétségtelen, hogy nem tett kísérletet a diskurzus fejtetőre állítására, pedig számtalan alkalma lett volna rá.

Folyton azt lehetett érezni, hogy teljesen mindegy, mi hangzik el valójában, ha elég frappánsnak tűnik a kísérő poén. Így azonban se eredeti nem volt a párbeszéd, se bevállalós, helyette menthetetlenül süllyedt bele az adás a százezerszer elpattintott antiklerikális szellemeskedések mocsarába, s ezzel egyben a rádióhallgatót is lehetetlen helyzetbe hozta, aki pedig épp a rációt keresve menekült erre a vidékre. Ha ez a szekuláris nézőpont, tényleg nincs remény.

Ötös, Klubrádió, március 28.

Neked ajánljuk

Vértelenül

A „skót darab” – így emlegetik színházi körökben Shakespeare legrövidebb és egyik legvéresebb drámáját. Átkok, balszerencse, titokzatos balesetek kötődnek mind színpadi, mind filmes adaptációihoz, és változatos rítusok, amelyekkel távol lehet tartani a balsorsot.