Tévésorozat

Ördöge van

A kívülálló

  • - köves -
  • 2020. április 19.

Interaktív

Hibrid rezsimnek is beillő sorozatunkban Stephen King felel a nem evilági tartalmakért (és az alapul szolgáló regényért), Richard Price-ra pedig a nagyon is evilági viszonylatok lettek kiszignálva: utóbbiakat hívjuk embereknek.

Jól ismert kisvárosi alakokról van szó a Tesz-Vesz városból: egyszerű, dolgos népek, akik akkor is köztiszteletben állnak, ha épp leülnek, meggyes pitét sütnek, baseballedzést tartanak vagy a rendet felügyelik. Ezen a jó levegőn a sztriptízbáros exbűnözőtől is bármikor vennénk autót, főleg, hogy a kiváló Paddy Considine alakítja.

Rájuk ereszti King az egyik, épp ráérő ördögét: bestiális gyilkosság az erdőszélen, az áldozat gyerek, az elkövető pedig, legalábbis első látásra, a tisztes tanárember (Jason Bateman). Második blikkre is csakis ő tehette, csakhogy hasonlóan erős bizonyítékok szólnak amellett is, hogy a gyilkosság elkövetésekor egy másik városban tartózkodott.

Price földközelben a legjobb (rezüméjében ott a Drót, A szerelem tengere, az Aznap éjjel és néhány erős atmoszférájú New York-regény), akkurátus jellem-, helyszín- és atmoszférafestő, aki ismer minden régi trükköt, újakkal meg minek próbálkozni. Ilyen szakmai referenciákkal megteheti, hogy a műfajban megengedett legkisebb sebességnél is lassabban hajtsa a szálakat, és Price nem is siet el semmit, annak bemutatásánál is ráérősen elidőzik, hogy egy kis közösségben kiből mit hoz elő (a gyanúsított családjának azonnali kiközösítését persze) egy ép ésszel nehezen felfogható gyilkosság.

Megkapó komótossággal, a rosszindulatúak szerint öregesen haladunk egy jóízű nyomozás kiteljesedése felé, ahogy Price felhelyezi a táblára a kisebb-nagyobb szereplőket, kiporciózza a háttérsztorikat, az mestermunka. Ha nem a kingi univerzum egyik – a rajongók szerint sem a legsikerültebb – kisvilágában járnánk, egyedül elvihetné a show-t az is, ahogy szomorú és jó zsaruként Ben Mendelsohn epizódról epizódra felelősen összevonja szemöldökét. De elnéznénk még jó sokáig kedvenc zenészünket, az örök másodhegedűs Bill Campet, aki megint olyat tesz, amit Hollywoodban csak kevesen mernek: nem behúzott hassal adja a kisembert. De a pénzt nem a ráérős-pocakos nyomozgatásra adták, hanem Stephen King rémlényére, akit most épp El Cucónak hívnak. Mi tagadás, elég vérszegény teremtés, a szörnysuliban sokszor hallhatta, hogy „El Cuco, fiam, leülhet, hármas!”.

Ahol ennyi minden van egy futottak még ördögre bízva, ott nehéz komolynak maradni, pedig az remekül áll mindenkinek. Ám ahogy kezd kicsúszni a láb alól a biztonságot adó thrillertalaj, úgy kezdődik el a színészi túlélő­show: nagy művészek néznek versenyt aggodalmasan fő- és másodrendű utakon autózva. Mendelsohn elsősége ugyan egyszer sem kerül veszélybe, de Cynthia Erivo Boogeyman-szakértőként bármikor képes felvenni a versenyt két helyszínelés között.

Elérhető az HBO GO-n

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.