Tévésorozat

A hűvös távolban

Devs

Interaktív

Alex Garland eleinte forgatókönyvíróként (28 nappal később, Napfény, Ne engedj el!), majd rendezőként is (Ex Machina, Expedíció) az izgalmas, diszkréten filozofikus, középfajú sci-fi egyik iparosa.

Történeteinek hatása mindig kissé túlnyúlik a szigorúan vett játékidőn: el lehet merengeni a bioetikai dilemmákon, a mesterséges intelligencia fejlődésén, az emberi lét határain. Ráadásul Garland legutóbbi filmjeiben egészen experimentális irányokba tágította a hangzás és a vizualitás tervezését.

Devs című különös minisorozatában mindezeket az ígéretes kezdeményezéseket kívánja összesodorni, de az elnyújtott játékidő nem tesz jót a cselekmény struktúrájának. Garland láthatóan nincs híján az ötleteknek: sokszor képtelenség eldönteni, hogy a kvantumszámítógépeket, determinizmust, prediktív algoritmusokat és a jövő formálását elegánsan összefonó történet hatalmas blöff-e vagy mély filozófia. Egyszerre játszik a gondolattal, hogy a Google-hoz hasonló techóriások a jövő potenciális zsarnokai vagy a valóság, az emberi létezés innovatív szobrászai. Ám hiába a remek ötletcsírák, a rendező olyan halálosan komolyan veszi saját magát és olyan komótosan adagolja az információkat, hogy az kioltja a Devsben bujkáló feszültséget. Csupán az izgatja, hogy sorozata egy szemet és fület gyönyörködtető kép- és hangépítmény legyen, amelyet idegölő lassúsággal vagyunk kénytelenek felfedezni – a szereplők jelleme és motivációi viszont rejtve maradnak (a Devs nagyon hasonlít Christopher Nolan lélektelen mérnöki csodáihoz).

Pedig a cselekményt éppen a traumák tartják mozgásban (a barátja halála után nyomozó mérnök és egy kislányát gyászoló CEO feszülnek egymásnak), de pont ezeket tartja Garland hűvös távolban a nézőktől. Egyenetlen ritmusban váltogatja a hagyományos feszültségkeltést a kontemplációval: hol két ügynök veri agyon egymást egy sötét parkolóban, hol egy kvantumszámítógépet kell szentélyként csodálnunk. Garland odáig feszegeti a Devs szerkezetét, hogy az már széteséssel fenyeget.

Elérhető az HBO GO-n

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.