Tévésorozat

A hűvös távolban

Devs

Interaktív

Alex Garland eleinte forgatókönyvíróként (28 nappal később, Napfény, Ne engedj el!), majd rendezőként is (Ex Machina, Expedíció) az izgalmas, diszkréten filozofikus, középfajú sci-fi egyik iparosa.

Történeteinek hatása mindig kissé túlnyúlik a szigorúan vett játékidőn: el lehet merengeni a bioetikai dilemmákon, a mesterséges intelligencia fejlődésén, az emberi lét határain. Ráadásul Garland legutóbbi filmjeiben egészen experimentális irányokba tágította a hangzás és a vizualitás tervezését.

Devs című különös minisorozatában mindezeket az ígéretes kezdeményezéseket kívánja összesodorni, de az elnyújtott játékidő nem tesz jót a cselekmény struktúrájának. Garland láthatóan nincs híján az ötleteknek: sokszor képtelenség eldönteni, hogy a kvantumszámítógépeket, determinizmust, prediktív algoritmusokat és a jövő formálását elegánsan összefonó történet hatalmas blöff-e vagy mély filozófia. Egyszerre játszik a gondolattal, hogy a Google-hoz hasonló techóriások a jövő potenciális zsarnokai vagy a valóság, az emberi létezés innovatív szobrászai. Ám hiába a remek ötletcsírák, a rendező olyan halálosan komolyan veszi saját magát és olyan komótosan adagolja az információkat, hogy az kioltja a Devsben bujkáló feszültséget. Csupán az izgatja, hogy sorozata egy szemet és fület gyönyörködtető kép- és hangépítmény legyen, amelyet idegölő lassúsággal vagyunk kénytelenek felfedezni – a szereplők jelleme és motivációi viszont rejtve maradnak (a Devs nagyon hasonlít Christopher Nolan lélektelen mérnöki csodáihoz).

Pedig a cselekményt éppen a traumák tartják mozgásban (a barátja halála után nyomozó mérnök és egy kislányát gyászoló CEO feszülnek egymásnak), de pont ezeket tartja Garland hűvös távolban a nézőktől. Egyenetlen ritmusban váltogatja a hagyományos feszültségkeltést a kontemplációval: hol két ügynök veri agyon egymást egy sötét parkolóban, hol egy kvantumszámítógépet kell szentélyként csodálnunk. Garland odáig feszegeti a Devs szerkezetét, hogy az már széteséssel fenyeget.

Elérhető az HBO GO-n

 

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.