Rádió

Reggeli robot

Önindító – Napindító műsor a Music FM-en

Interaktív

Nagyjából három évvel ezelőtt írtunk már erről a műsorról (lásd: Önfelszámolók, Magyar Narancs, 2014. szeptember 18.), de hát annyi minden történt azóta, és nemcsak a Music FM háza táján, hanem egyáltalán a magyar rádiós piacon is, hogy gondoltuk, érdemes lenne újra belehallgatni, mi a helyzet az Önindítóban.

Hogy mást ne mondjunk, azóta az ország, sőt, nem is, a nép Bocsija, Bochkor Gábor vette át a reggeli show-műsor stafétáját, ami önmagában is rég indokolttá tehette volna az odafordulást. Vagy épp ellenkezőleg – ízlése válogatja, s ez a kérdés épp ugyanúgy megosztja a magyar hallgatókat, mint a politika vagy bármi más.

A három esztendővel korábbi műsorvezetői trióból csak István Dánielt lelhetjük fel a stúdióban, Istenes Bence céltudatosan és halkan, Pordán Petra hangosan, ellenben érdektelenül eltávozott. Jött Bocsi, illetve Bella Gabriella, aki viszont az év végén meglehetősen viharos körülmények között (élő adásban) jelentette be, hogy elege van társai szexista megjegyzéseiből, és örökre hátrahagyta a zavartan habogó viccmestereket. Bella helyére rövidesen Kiss Márta érkezett, de arról nem szól a fáma, hogy vele mi lett később, mindenesetre úgy hallottuk a műsor közben, hogy már nincsen ott. Van viszont egy Anett nevű résztvevő, aki néha időjárási előrejelzéseket közöl, néha a többiek poénjain nevet, illetve egy Gyuri is, akit könnyű összekeverni Danival, és különben sem derül ki, hogy kit tisztelhetünk benne, mert, akár csak Anett, ő is pusztán keresztnevével van jelen. De legalább nem mondhatjuk, hogy csak a női dolgozók járnak így. Persze, ha rendszeres Önindító-hallgatók lennénk, biztos tudnánk, kikről van szó, és csak magunkra vethetünk (na meg a konkurenciára), hogy ez nincsen így.

Ha azonban bárki úgy gondolná, hogy mindezek a személycserék gyökeres változást jelentettek a műsor karaktere szempontjából, állítjuk, téved. Az Önindító épp olyan, mint 2014 kora őszén volt, vagyis pontosan azt tudja, és azt is teszi – sem többet, sem kevesebbet –, amit az összes kereskedelmi adós rokona, reggel hattól délelőtt tízig, négy órát tömény szájalással tölt ki. Nyilván ez kell a munkába menőknek, a munkába beérőknek és a reggeli robotban egy pillanatra megpihenőknek is: erőltetett vidámság, könnyen fogyasztható sziporkák, egy kis szurkálódás, némi szexizmus és közepesen pocsék popzene. Mindebből valójában csak a szexizmusra ér fintorogni, az összes többi körülbelül a helyén van.

Azt mondtuk, hogy a műsor korábbi érájának István Dániel a túlélő veteránja, de hát az egész magyar kereskedelmi rádiózásnak meg Bochkor a nagy öregje; mondhatni, mindenki, Harsányi Leventétől Sebestyén Balázsig az ő farmerdzsekijéből bújt elő. Nem biztos, hogy ez minden nézőpontból ugyanakkora érdem, de kétségtelen tény. És hát az Önindítót hallgatva egészen egyértelmű, hogy itt is Bocsi irányít – ráadásul ő az egyetlen, akinek az orgánuma az első perctől elkülöníthető a többiek közös nagy röhögésekben egybeoldódó figuráitól.

A műsor egyébként, hosszához képest pláne, meglehetősen kevés témára épül, de ebből nem következik, hogy bármelyikbe is mélyre merülne. Inkább olyan az egész, mint egy végtelen hosszúra nyújtott kávészünet egy céges továbbképzésen: a már kínos és a még csak felszínes között billeg a dolog, a small talk purgatóriumában. A témaválasztás vizsgálatánál pedig ugyanabba az ördögi körbe jutunk, ami a kereskedelmi média bármely hasonló szegmensénél akarva-akaratlanul felmerül, a maga szívós álnaivságával. Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, a közönségigény vagy a kínálat? És ki néz le kit, a hallgató, aki örül, ha felszínesebbnek tarthatja a műsorszolgáltatót magánál, vagy a műsorszolgáltató, aki szerint ennél többre nem méltó a közönség? Nem kell semmi radikálisra gondolni, még csak fingós-böfögős poénokra sem, egyszerűen csak az Önindítót hallgatva jól kirajzolódik, hogy mik a magyar társadalmat valóban érdeklő kérdések. Most éppen: tényleg jön-e a Rolling Stones, lebőg-e másnap Lisszabonban a válogatott, és valóban meggárgyult-e Hujber Feri? És négy órán keresztül van minderről abszolút kiúttalanul szó. De hogy legyen slusszpoén is: az Önindító minden felszínességével, flegmaságával, hímsovinizmusával és alpári tréfáival együtt sem egészen hallgathatatlan műsor. Sőt, olykor akár bele is lehet feledkezni, hiszen Bochkor keresetlensége (és faragatlansága) mögül néha valóban átélhetően villan elő valamiféle közös tapasztalat. Mintha egy lerobbant mozgólépcsőn gyalogolnánk bambán fölfelé: egy nem túl erős önkritikával és tartással megáldott társadalom szórakoztatja itt reggelente önmagát.

Music FM, március 24.

Figyelmébe ajánljuk

Móricka evangéliuma

Semmi nem áll távolabb a keresztény szellemiségtől, mint a magas áhítatossági kvóciensű elmélkedések magáról a Történetről, de talán egyetlen kifejezésforma sem produkált annyi fércművet, mint a film.

Rap-szódia

Misztikus hangulat, a forgószínpadon egy kettéhasított vár, eleve ferde elemekkel, amelyek épp eldőlni készülnek. A látvány (díszlet: Horesnyi Balázs) rögtön megteremti az alapérzetet: minden szétesni látszik Veronában a két család viszálya miatt. Egy cseppnyi költőiség még így is kerül mindennek a tetejébe: égi jelenségként érkezik Júlia ágya, ahol újdonsült férjével, Rómeóval elhálhatják a nászéjszakát.

Szegvár, retúr

Még előző kötetében, a Lányos apában írta Grecsó Krisztián, hogy két évtizede az édes­apjáról szeretne írni. „Gyakoroltam, készültem, megbocsátottam, fejlődtem, aztán felejtettem, kidobtam mindent, gyűlöltem, visszaestem.”

Vissza a kenguruhoz

„Mi az a gondolati, szemléleti újdonság, amely a csalogató, modern kísérőzenén, a színes képeken, a megvalósult filmben átsugárzik? Sajnos nem több, mint hogy a Levi’s vagy a Lee Cooper márkájú farmerdzseki alatt is doboghat becsületes munkásszív” – írták találóan A kenguru című filmről 1976-os bemutatója után a Filmvilágban.

Tájékozódunk

Egy héttel azután, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának illetékes szerve szankciós listára tette Rogán Antalt a magyarországi rendszerszintű korrupcióban betöltött szerepe miatt, összeült az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

A harmadik köztársaság kapujában

Száz napot kellett várnia a kormányalakítási felkérésre a pártvezető Herbert Kicklnek, noha az Osztrák Szabadságpárt az élen végzett a tavaly szeptemberi választáson. Az államelnök Alexander Van der Bellen mindent megtett, mégsem tudta elkerülni a szélsőjobboldal kormányba hívását.