..., már rég nem álltak meg ott a vonatok, pedig arra korábban is csak vicinálisok közlekedtek, bár egyszer bedobta valaki a vezérigazgatóságon, hogy egy körre elhozhatnák a TGV-t a lajosmizsei vonalra (nem lett belőle semmi, de a Simplon Expresst majdnem sikerült), viszont állt még a kerítés, a névtábla is kint volt. A peron majdnem olyan volt, mint fénykorában (romos), a pályatelefon oszlopa süketen és némán meredt bele a pusztulatba. TGV-ből majdnem TVG (teher-vágánygépkocsi) lett, de abból viszont legalább három kellett volna, így inkább egy kétkocsis különvonat állt ki, mert Sztupa és Troché azért jöttek, hogy befogják a PU-sokat. Csupa nagydarab marha, reguláris korukban az volt a dolguk, hogy a szállító járműről semmi perc alatt feldobják a rakétát a kilövőállványra, de a rakétákat leszerelték, a PU-sokat hazaküldték, baromi nagy béke volt.
A PU-soknak ez tetszett vagy nem tetszett, választásuk nem volt, csakhogy ők megszokták valahogy egymás szagát, s együtt maradtak, mint egy veterán rockbanda, bár zenélni még annyira sem tudtak. Csak ordítani. Tél volt, hideg volt, esett is valami ónos eső. A pincesoron látszólag nem volt egy lélek sem, csak az elsőre vidámnak tűnő sátorfazonú, földig érő nádtetős házikók sorakoztak rendezett sorokban, mondhatni demokratikusan. Több előtt is áll valami szaletliféle, Sztupa és Troché egy ilyen alá húzódtak be a csapadék elől, ott, ahol padot is találtak. Így ücsörögtek, s várták, hogy jöjjenek a PU-sok. Nem volt megbeszélve, csak jött egy füles, hogy erre lesznek. Nem is kellett sokáig várni, bár először csak valami távoli moraj hallatszott, ami persze elég gyorsan ütemes kiabálássá formálódott: Hara, hara, habzsara. Hara, hara, habzsara… Sztupa tudta, hogy mit jelent, talán a habzsolásból jön, kábé azt, hogy kurva éhes vagyok, mindent megzabálok, ami az utamba kerül. Nem hiába voltak kivétel nélkül nagydarab marhák a PU-sok, hisz folyvást csak töltekeztek volna, fejenként fél töltött ló volt az adagjuk, s ha épp nem ettek, akkor inni is szerettek, alkoholos italokat. Hara, hara, habzsara – egyre közelebbről hallatszott. Sztupa és Troché felálltak, kinyújtóztatták tagjaikat, és kiléptek az útra.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
