Snoblesse Oblige 2024/39.

  • Narancs
  • 2024. szeptember 26.

Interaktív

Heti kulturális programajánló 

Igen, vannak ritka, kitüntetett pillanatok, midőn városunkra úgy gondolunk: a miénk. A miénk, tehát szeretjük, ez nem elhatározás dolga. Szeretjük, de ó be sokszor – nem kultiváljuk.

(Esterházy Péter: A hely, ahol most vagyunk) 

péntek szeptember 27. 18.00 PesText – bemutatkozik Philippe Brenot és Per Petterson

Az idén harmadik alkalommal megrendezett nemzetközi irodalmi fesztivál programján ezúttal két szerző mutatkozik be. Elsőként a felnőtt képregények sztárjával, az A szex hihetetlen története című képregény írójával beszélget Jeney Zoltán író, műfordító, utána Per Petterson (képünkön) megrázóan őszinte, családi traumákról szóló prózája kerül terítékre. A Scolar Kiadónál most megjelenő Szájában hamu, cipőjében homok című könyv norvég szerzőjével Vajna Ádám beszélget majd. A beszélgetések eredeti nyelven zajlanak, de tolmácsgép áll a hallgatóság rendelkezésére. Könyvvásárlási lehetőség és dedikálás is lesz.

(Három Holló, Bp. V., Piarista köz 1.)

 

péntek szeptember 27.  18.00 Ügyvideó projekt – vetítés és kerekasztal-beszélgetés

Filmvetítés az Alsószentmárton, Borsodszirák, Dunaszekcső, Kölked, Tomor településeken megvalósult projekt részvételi kisfilmjeiből, amit aztán kerekasztal-beszélgetés követ az alkotókkal és résztvevőkkel. Az esemény ingyenes!

(Lumen kávézó, Bp. VIII., Horánszky u. 5.)

 

péntek szeptember 27.  19.00 Rühös Foxi – koncert

A zenekart a szomszédos Fondue bárban alakította hat éve Szűcs Krisztián, Baksa-Soós Attila és Horváth Kristóf, majd kicsit később csatlakozott Vazul Császár. Az Eszik a dönert a nagyorrú lányok című dalukról nevezték el a Fishing on Orfű fesztivál egyik nagyszínpadát, és fesztiválról érkeznek ide is.

(Marczibányi Téri Művelődési Központ, Bp. II., Marczibányi tér 5/A)

 

péntek szeptember 27.  19.00 Halál Velencében – bemutató

Kulka János 2006-ban hangoskönyvre mondta Thomas Mann regényét. A színész élete pár éve, 58 évesen változott meg, és azóta ez az első alkalom, hogy egyedül lép színpadra. A Csuja László által rendezett előadás másnap és harmadnap is látható.

(Jurányi Ház, Bp. II., Jurányi u. 1–3.)

 

péntek szeptember 27.  19.30 Az Anima Musicae Kamarazenekar koncertje

A dél-koreai születésű, Salzburgban élő Yoon Kuk Lee karmester művészeti vezetésével zajló Szent Gellért Nemzetközi Zenei Fesztivál Mozart-estjén a fesztivál rezidensei, valamint egy kiemelkedő hazai fúvós szólistákból álló alkalmi együttes, a Szent Gellért Fúvósok lépnek fel, tehetséges fiatal szólisták közreműködésével.

(Zeneakadémia, Nagyterem, Bp. VI., Liszt F. tér 8.)

 

péntek szeptember 27.  20.00 The Pretty Things / Les jolies choses

A fájdalom, az ismétlés és a rutin visszautasításáról, illetve a test tűrőképességének határairól szól az öt táncos előadása a kanadai Catherine Gaudet koreográfiájára. Az est másik főszereplője Antoine Berthiaume egyszólamú zenéje. Az egyszerűség ereje átüt Steve Reich és Anne Teresa De Keersmaeker alkotói kettősének előadásán.

(Trafó, Bp. IX., Liliom u. 41.)

 

szombat szeptember 28. 9.00   Nudelman 21–22. – érmeárverés

A Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján a világ minden tájáról szerepelnek ritka kincsek: az ókori aranyak mellett olyan magyar és erdélyi pénzek veretei kerülnek licitkalapács alá, mint Hunyadi János aranyai, II. Mátyás körmöci 2 dukátosa, vagy a Magyar Tanácsköztársaság 1919-ben készült próbaveret-tervezete.

(Ritz Carlton Hotel, Bp. V., Erzsébet tér 9–10.)

 

szombat szeptember 28. 18.00 A kultúra és a kulturális média függetlenségéről a V4-es országokban

A szlovák és a magyar média, valamint a kulturális színtér régóta az adott kormányok nyomása alatt áll, és gyakran túlzó kritikák célpontja. A lengyel, szlovák, magyar és cseh kollégák Łukasz Grzesi­czak, Tomáš Hučko, Krusovszky Dénes, Horváth Attila és Marina V. Šternová – utóbbi egyben a moderátor is – arról beszélgetnek, hogy mit jelent a függetlenségük megőrzése.

(Millenáris, Bp. II., Kis Rókus u. 35.)

 

szombat szeptember 28. 19.00 Medveles

Lackfi János drámája valós történetek nyomán vizsgálja egy apa és fia kapcsolatát, transzgenerációs mintákat is felmutatva. Csiby Gergely és Marton Róbert játssza, Őze Áron rendezte.

(Eötvös10 Művelődési Ház, Bp. VI., Eötvös u. 10.)

 

szombat szeptember 28. 19.00 #ORFEUSZ#EURÜDIKÉ

Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán duója Orfeusz és Eurüdiké mítoszát a mai viszonyok közé helyezi, egészen sajátosan értelmezve át az oly sokszor feldolgozott szerelmi történetet. Dömölky Dániel letisztult látvány- és díszletkonstrukciójában, és a Gryllus Ábris sound designer által teremtett atmoszférában. Az 50. előadás tiszteletére közönségtalálkozó lesz. Jegyek csak online válthatók.

(MU Színház, Bp. XI., Kőrösy J. u. 17.)

 

szombat szeptember 28. 19.00 A kezdet/vége

A Loupe Színházi Társulás cirkuszi elemekkel tarkított előadása egy modern párkapcsolatról. A szövegkönyvet Sean O’Casey A kezdet vége című egyfelvonásosa után/

nyomán/helyett írta a rendező, Horváth János Antal. A főszerepeket Molnár Áron, Mohai Tamás és Földes Eszter játsszák.

(Marczibányi Téri Művelődési Központ, Bp. II., Marczibányi tér 5/A)

 

szombat szeptember 28. 20.00 Call Me Unique, Varv, Leona Berlin – koncert

Egy birminghami dalszerző és énekesnő, egy olasz cross-over duó női dobossal és egy berlini hiphop- és soulelődó az Újbuda Jazz Fesztivál műsorán.

(A38 hajó, orrstúdió, Bp. XI., Petőfi híd budai hídfő)

 

szombat szeptember 28. 20.00 Shalabi–Charuest–Caloia / Ávéd–Mészáros–Benkő – koncert

A JazzaJ eseményén megtapasztalhatja a közönség, hogy mennyire különböző lehet két azonos hangszerelésű formáció, ha teljesen szabadon játszanak. A Montrealból érkező trió tagjai Sam Shalabi, a punk-, dzsessz-, gitárlegenda, Yves Charuest szaxofonos, illetve Nicolas Caloia nagybőgős. Előttük pedig első alkalommal játszik együtt Ávéd János, Mészáros Ádám és Benkő Róbert.

(Lumen kávézó, Bp. VIII., Horánszky u. 5.)

 

vasárnap szeptember 29. 18.00 Karin arca; Műhelytitkok: Fanny és Alexander

A Bergman előtt tisztelgő esten először egy 1986-os 14 perces svéd rövidfilmet vetítenek, amelyet a mester rendezett Käbi Laretei zenéjével. Ebben családi fotóalbumok segítségével idézi meg anyja, Karin alakját. Aztán egy ’84-es öndokumentumfilmje látható a Fanny és Alexander forgatásának mindennapjairól.

(Cirko-Gejzír Filmszínház, Bp. V., Balassi Bálint u. 15–17.)

 

vasárnap szeptember 29. 19.00 Művészet

Serge vásárol egy képet, amely vitatható, mint minden műalkotás. A Félre Társulat előadásában Yasmina Reza nagy sikerű drámája ütközik David Hume esztétikájával. Színház a kocsmaasztalok között, amelynek során még vitatkozni is lehet, de beszélgetni feltétlenül. Vicol Koppány rendezi.

(Három Holló, Bp. V., Piarista köz 1.)

 

vasárnap szeptember 29. 20.00 Nobody Fucks with Madonna

Egy mai magyar fiatal nő és egy popsztár összekapcsolódása a szürreális színpadon. Sírni is, nevetni is lehet. O. Horváth Sári írta és rendezte. Lakos Fanni adja elő.

(Trafó, Bp. IX., Liliom u. 41.) 

 

hétfő szeptember 30. 19.00 Állatfarm

George Orwell örökzöld szatírájából John Halas, azaz Halász János 1954-ben készített animációs filmet. Az első egész estés animációs film volt Angliában, egyben a hidegháborús korszak fontos lenyomata. Eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik. A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés viszont magyar nyelven zajlik, amelyet Orosz Anna Ida, a 110 éves a magyar animáció sorozat házigazdája vezet.

(Müpa, Előadóterem, Bp. IX., Komor Marcell u. 1.)

 

hétfő szeptember 30. 19.00 Popidézetek, allúziók – Horváth Balázs szerzői estje

Ingyenes zenehallgatós est a könyvtárban. A zeneszerző hét darabját mutatja be felvételről, kiváló kortárs zenészek előadásában a dixielandtől a rapig. A darabok elhangzása előtt ismertetni fogja a művek hátterét is, és megpróbál kulcsot adni az értelmezéshez, sőt némelyik mű esetében azok működését, kompozíciós létrejöttét is feltárja majd.

(BMC, Opus Jazz Club, Bp. IX., Mátyás u. 8.)

 

hétfő szeptember 30. 19.00 Erkély

Nyolc fiatal egy átlagos este alatt, egy sablon házibuliban éli meg a kamaszlét minden kellemes és kellemetlen pillanatát. Kortárs felolvasószínház tinédzsereknek, és azoknak, akik szeretnék őket jobban megismerni. A Gólem Ifjúsági Társulat és Tanoda előadását írta és rendezte Kalmár Emma.

(Gólem Színház, Bp. VII., Csányi u. 3.)

 

kedd október 1. 16.30 Irodalmi beszélgetés Vida Gáborral

A pár éve Libri irodalmi díjra jelölt Egy dadogás története szerzőjével a Senkiháza – erdélyi lektűr című legújabb kötetéről beszélget Vass Norbert kritikus, szerkesztő az egy éve futó Budapest 150 – Könyvfőváros 2023 eseménysorozat keretében rendezett Családi nap záróaktusaként. Előtte, 10-kor a Malko Teatro Társulat bábelőadása, 12-től pedig Budapest puzzle kvízjáték.

(FSZEK Márai Sándor Könyvtár, Bp. I. Krisztina krt. 87–91.)

 

kedd október 1. 8.00 Hajnali háztetők

Az 1956-ban játszódó Ottlik Géza-kisregény alapján készült filmben Both Benedek meséli el egy képe születésének történetét. Dömölky János 1986-os filmjét a Cserhalmi György-sorozatban vetítik. Jó hír, hogy a film kópiájának felújítása folyamatban van.

(Cirko-Gejzír Filmszínház, Bp. V., Balassi Bálint u. 15–17.)

 

kedd október 1. 19.00 LIAison

Pokorny Lia tizenöt nő tizenöt történetét meséli el, amelyet tizenöt különböző ablakon keresztül figyelhet meg a néző. Mintha az utcán sétálna, és betekinthetne mások életébe. Az előadást Kéméndi Tamás élőben kíséri harmonikán.

(Marczibányi Téri Művelődési Központ, Bp. II., Marczibányi tér 5/A)

 

szerda október 2. 15.00 Nem Rozé Fröccs – kiállítás

„Bízom benne, hogy a kiállítás alkalmat kínál a rózsaszimbolika mélyebb rétegeiben való elmélyülésre és továbbgondolására egy szeptember esti diskurzus során, relevánsan rozé fröccs mellett…” írja az alternatív festőművész, Hollai Krisztina a rózsa szimbolikájával foglalkozó kiállítása kapcsán, amely október 12-ig tekinthető meg.

(Bakáts Bunker, Bp. IX., Bakáts tér 1.)

 

szerda október 2.  18.00 Bárdos75 – fotókiállítás-megnyitó

Bárdos Tamás a VI. kerületben született és azóta is ott él, 60 éve fotózik. 2015 óta tagja a Magyar Fotóművészek Világszövetségének, a Kecskeméti Fotómúzeum pedig 10 képét őrzi. A kiállítását Soproni Tamás, Terézváros polgármestere nyitja meg Mogyoróssy Adrienn énekesnő közreműködésével. A tárlat előzetes bejelentkezéssel, október 23-ig látogatható.

(Eötvös10 Művelődési Ház, első emeleti galéria, Bp. VI., Eötvös u. 10.)

 

szerda október 2.  19.00 Vortex nyitófesztivál

A Metró zenekar által legendássá tett Metró Klub helyén ismét új klub nyílik, új arculattal, új koncepcióval és mindjárt egy ingyenes koncertsorozattal. A minifesztivál a koncepciót is igyekszik áttekinteni, így a mai nap az akusztikusoké és a singer-songwritereké: a Hippikiller (Bihari Balázs feat. Mogyi), Lugosi Dani és a Diabolus in Musica lesz a főszerepben, aztán open mic zárja a napot. Folyt. köv., október 5-ig.

(Vortex Budapest, Bp. VII., Dohány u. 22.)

 

csütörtök október 3. 19.00 SunMa – lemezbemutató koncert

Napjaink egyik leginnovatívabb zenei producere, Koroknay András most megjelenő Helianthus című, meditatív, dub albuma exkluzív vinyl formában, kézi nyomású borítóban elérhető lesz a helyszínen. A koncert után pedig a Berlinből hazalátogató Bognár Szabi „À‎báse” pörgeti kedvenc lemezeit a világ minden tájáról.

(Három Holló, Bp. V., Piarista köz 1.)

 

csütörtök október 3. 19.00 40! avagy Véges élet

Az öregedésről beszél néhány, épp középkorúvá váló kedvenc: Bánki Gergely, Stefanovics Angéla, Keszég László és Mészáros Béla. A többi közt „Az élet egy könyörtelen bokszmeccs, ahol végül mindenkire rászámolják a negyvenet” szellemében.

(Jurányi Ház, Bp. II., Jurányi u. 1–3.)

 

csütörtök október 3. 19.00 The Allreadies, Bonilevine, 63 gramm – koncert

Két trió és közte egy kvartett. Gácsik Dénes Frigyes, alias Kacsa helyi önsorsrontó és rákendroll zenekara, Iklódi Tamás gitáros-énekes budapesti szimpla és szövegcentrikus bandája és Bihari Tímea énekes-gitáros szintén pécsi formációja szórakoztatja a magyar Liverpool lakóit és a vendégeiket.

(Nappali, Pécs, Király u. 23.)

Neked ajánljuk

Szergej Tyimofejev orosz költő: „Nem tudom, hogy a kortárs orosz kultúra hogyan fogja túlélni ezt az őrületet”

Idén magyarul is megjelent Replika című kötete, aminek lettországi kiadásához egy üres füzetet is kaptak az olvasók. Az Orbita nevű művészeti kollektíva egyik alapítóját videóköltészetről, kreatív könyvtervezésről, a kétnyelvű irodalomról és az Ukrajna elleni háború miatt megszakadt oroszországi kapcsolatokról is kérdeztük.