Hogy ott settenkedtek az árulók körülöttünk? / Hogy mindig bírtuk éjszakákon át? / Mániánk volt az éjszakázás? / Ugyan. Egy kérdés volt: hogy megyünk haza? / Hogyan? Éjfélig könnyen, azután meg főleg. / Ebben maradtunk, eszünkbe nem jutott félni. / Pedig a tankok ott vonultak az Egyetem presszó előtt, / a Kossuth Lajos utcában.
(Tóth Erzsébet: Mindenki, aki él)
péntek november 14. 10.00 NYC Punk Scene – kiállítás
A dominikai bevándorlók gyermekeként New Yorkban született Emmanuel Rosario fotóművész a társadalom peremén élő közösségeket személyes, intim módon mutatja be. Itt most egyik díjnyertes, a mai New York-i punk közösség életét dokumentáló sorozata látható december 7-ig, keddtől vasárnapig 12 és 19 óra között. A belépés ingyenes.
(Mai Manó Ház, Bp. VI., Nagymező u. 20.)
péntek november 14. 18.00 Mit jelent a személyiségzavar, a borderline vagy a nárcisztikus szó… és mit biztosan nem? – előadás
A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület Freud Café című előadás-sorozatában Rubovszky György Zsolt mutatja be a személyiségszerveződés főbb szintjeit: a normális, a neurotikus, a borderline és a pszichotikus működésmódokat. Kitér a legismertebb személyiségzavarokra és a hozzájuk kapcsolódó leggyakoribb tévhitekre. Megoldásokat is javasol.
(Magvető Café, Bp. VII., Dohány u. 13.)
péntek november 14. 18.00 A Héttorony Fesztivál kolozsvári estje
A már javában dübörgő, november 20-ig tartó építészeti és világzenei programsorozat (www.hettoronyfesztival.hu) az idén is Makovecz Imre ikonikus tereiben zajlik Magyarországon és a határon túli városokban. A programot az erdélyi építészeti utazó kiállítás nyitja, amely az erdélyi templomépítés hagyományát idézi meg. Ezt követi Koszorús Krisztina (Koszika) és Szász Csaba duókoncertje, majd az est zárásaként a Dresch Vonós Quartet koncertje hallható. Ingyenes program!
(Törökvágási református templom, Kolozsvár, Donáth u. 142.)
péntek november 14. 18.45 Tintaló – bemutató
A Magyar Képzőművészeti Egyetemen 2019-ben végzett Jásdi Juli az alkoholizmusról szóló könyvtervével a Budapesti Illusztrációs Fesztiválon a Silent Book kategória első helyezettje lett, idén pedig beválasztották a The New York Times Portfolio Review illusztrátorai közé. Ideje hát, hogy itthon is több szó legyen a könyvről és az alkotóról, aki általában is groteszk humorral és szeretettel járja körül az emberi psziché rejtelmeit és a komoly társadalmi kérdéseket. A szerzővel Pándi Balázs beszélget. Büfé lesz, de mértékletes fogyasztás ajánlott. A könyv az eseményen megvásárolható.
(Kastner Kommunity, Bp. VIII., II. János Pál pápa tér 8. fszt. 1.)
péntek november 14. 19.00 Egy iskolaév (Un anno di scuola) – premier
A 23. MittelCinemaFest programján az idén is sok új olasz film látható. Például Laura Samani új filmje, amelyben egy 18 éves svéd lány Triesztben egy fiúosztályba csöppen. Különösen három srác figyelmét kelti fel, akiknek barátságát próbára is teszi a lány érkezése. A film az idei Velencei Filmfesztiválon elnyerte a Laterna Magica díjat. A vetítés után a közönség találkozhat a rendezővel.
(Puskin mozi, Bp. V., Kossuth L. u. 18.)
szombat november 15. 19.00 Elisa
A 35 éves Elisa tíz éve ül börtönben. Azzal vádolják, hogy látszólag minden indok nélkül megölte nővérét, és elégette a holttestét. Elisa azt állítja, hogy szinte alig emlékszik a történtekre. Aztán elhatározza, hogy részt vesz a bűnügy felgöngyölítésében egy profi kriminológus oldalán, s éri néhány meglepetés. Leonardo Di Costanzo új filmje a 23. MittelCinemaFest programján.
(Tabán mozi, Bp. I., Krisztina krt. 87–89.)
szombat november 15. 19.00 The Pontiac – lemezbemutató
Szép lesz minden, ez a lemez címe. És szép lesz az este azoknak, akik szeretik, ha a daloknak súlyuk van, a zenélés pedig szabad. A koncerten az új album teljes anyaga felcsendül, de természetesen lesznek korábbi dalok is.
(Grand Café, Szeged, Deák F. u. 18.)
szombat november 15. 20.00 Vintage Dolls – koncert
A zenekar 2017 tavaszán alakult az 1930-as és 40-es évek népszerű vokál trióinak mintájára, és most is egy profi dzsessz kvintett kíséri őket, hogy az autentikus megjelenésen és pontos koreográfián túl a korra jellemző zenei világot is felidézzék.
(Muzikum Klub & Bisztró, Bp. VIII., Múzeum u. 7.)
szombat november 15. 20.30 Wake Up 1230 – koncert
Újra itt van a rebellis csapat, hogy bemutassák frissen megjelent Liquid Boulevard című második nagylemezük teljes anyagát a korábbi dalokkal együtt. Az együttes tagjai – Baksa-Soós Attila, Frenk, Papp Szabi, Beck Zaza – a hazai alternatív punk-rock szcéna kedvenc figurái. Szinte kabalák.
(Nappali, Pécs, Király u. 23.)
vasárnap november 16. 10.00 VERZIÓ × METU plakátkiállítás
A moziplakát-készítés és a filmművészet nem lehet meg egymás nélkül. A plakát, amely egyetlen képben képes megidézni a történetet, új nézőpontot is kínál a befogadónak. Ezt az összefogást erősítik a Metropolitan Egyetem (METU) tervezőgrafika mesterszakos hallgatói, a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál és a Blinken OSA Archivum közös kiállítása, amely az UniVerzió program részeként idén nyolcadik alkalommal valósul meg. November 23-ig látható keddtől vasárnapig, 10 és 18 óra között.
(Blinken OSA Archivum, Bp. V., Arany János u. 32.)
vasárnap november 16. 16.00 K-családi ügyek
Arum szülei a büszke 386-os generáció tagjai, amely jelentős szerepet játszott Dél-Korea demokratizálásában. Apja köztisztviselő lett, anyja pedig feminista aktivista. A lány tizennyolc éves volt a Sewol kompkatasztrófa idején, amely leleplezte az ellátórendszer működésképtelenségét, Arum számára pedig megkérdőjelezte az előző generáció által kivívott demokráciát. A koreai politikatörténetet saját családján keresztül bemutató film rendezőjével és vágójával, Nam Arummal Teszár Dávid beszélget a Verzió első koreai blokkjának vetítése után.
(Toldi mozi, Bp. V., Bajcsy-Zsilinszky út 36–38.)
vasárnap november 16. 17.00 Eleanor, a lenyűgöző – premier előtti vetítés
A 94 éves Eleanor Morgenstein aktív és életvidám nyugdíjas, aki legjobb barátnőjével, a holokauszt-túlélő Bessie-vel él. Bessie halála után Eleanor szokatlan módját választja annak, hogy életben tartsa a barátnője emlékét: sajátjaként kezdi mesélni Bessie élettörténetét. Scarlett Johansson első rendezése June Squibb és Rita Zohar főszereplésével.
(Puskin mozi, Bp. V., Kossuth L. u. 18.)
hétfő november 17. 10.00 Babakoncert
Rendszeres zenehallgatási lehetőség a legkisebbek számára, fiatal, de már a zenepedagógiában is jártas muzsikus előadók által összeállított koncertműsorral és a babák szükségleteihez alkalmazkodó térrel. Az élő zenét a piciknek Pető Rebeka fuvolaművész és Szabó Eszter zongorista szolgáltatja.
(Müpa, Üvegterem, Bp. IX., Komor Marcell u. 1.)
hétfő november 17. 18.00 Egy kosaras naplója / Száraz November #3 – vetítés
New York drogfüggő utcagyerekei közül került ki az amerikai irodalom hírhedt költője, Jim Carroll. Iskolai balhék, fegyveres rablások az utcai bandákkal, sikertelen elvonókúrák tizenévesen. Másokat drogossá tett a tehetség és a siker. Őt pont ez mentette meg. Scott Kalvert 1995-ös filmjében Leonardo DiCaprio, Lorraine Bracco és Mark Wahlberg hozza a hangulatot, aztán egy interaktív kerekasztal-beszélgetés lesz a Kék Pont munkatársaival. A filmet 16 éven felülieknek ajánlják.
(Bem mozi, Bp. II., Margit krt 5.)
kedd november 18. 14.00 Cell-Portrait – kiállítás
Önportrék, rácsszerkezetek, beteg szervek képei testesítik meg a keresés folyamatát Neogrády-Kiss Barnabás műveiben. A kiállítás december 12-ig látható, keddtől péntekig 14 és 18 óra között (vagy előzetes bejelentkezéssel). A kiállítás ideje alatt szombatonként (november 22., 29. és december 6.) 11 és 15 óra között a Meet the Artist program várja a közönséget, ahol kötetlen beszélgetés és tárlatvezetés lesz a művésszel.
(Inda Galéria, Bp. VI., Király u. 34. II. em. 4.)
kedd november 18. 17.00 Solvej Balle: A térfogatszámításról, I–II. kötet – könyvbemutató
Egy hétkötetesre tervezett regényfolyam első két kötetének ünneplése ez. A mű izgalmas egzisztenciális vizsgálódás, amely könyvről könyvre rejtélyes felfedezőútra hív. Költői, filozofikus és lebilincselő sorozat Tara Selterről, aki – ellentétben a férjével és a világ többi részével – kiesett az időből, és november 18-án rekedt. A sorozatról a fordító Bogdán Ágnes és Szőllősi Adrienne irodalmár beszélgetnek a Park Kiadó délutánján.
(Írók Boltja, Bp. VI., Andrássy út 45.)
kedd november 18. 18.00 Hosszú az út a rendezői székig
A norvég filmrendező és korábbi színésznő, Vibeke Løkkeberg 1973-ban részt vett a berlini első nemzetközi női filmszemináriumon, ahol stábjával megörökítette a korai feminista filmmozgalom sorsfordító eseményét. Ötven évvel később az előkerült régi felvételekből filmet csinált, amely most a Verzión látható. Vetítés után a rendezővel és egyben főszereplővel Mesterházy Lili filmkritikus beszélget.
(Toldi mozi, Bp. V., Bajcsy-Zsilinszky út 36–38.)
kedd november 18. 19.00 Beépülve / La infiltrada – premier
A Spanyol Filmhét idei nyitófilmje Arantxa Echevarría nagy sikerű, valós eseményeken alapuló politikai thrillere. Hőse Aranzazu Berradre Marín a kilencvenes évek elején, alig húszévesen be tudott épülni az ETA akkor még aktív terrorszervezetébe, és az életét tette fel arra, hogy másokét megmenthesse.
(Uránia Nemzeti Filmszínház, Bp. VIII., Rákóczi út 21.)
szerda november 19. 10.00 Magánszféra – kiállítás
A Magyar Művészkönyvalkotók Társasága tagjainak kiállításán a klasszikus könyvformátumon túllépő, különleges műtárgyak december 20-ig láthatók keddtől péntekig 10 és 18 óra között, valamint szombaton 9 és 13 óra között.
(Deák 17 Galéria, Bp. V., Deák F. u. 17. I. em.)
szerda november 19. 19.00 Itt, ott és mindenhol
Az élet szép, vagy mégsem. Hova kéne eljutni egy fiatalnak felnőttkorára. Erről szól Pass Andrea rendezésében, a Dante Casino színészeivel és trash Muppetekkel készült friss, zenés körúti road movie. Elsősorban fiatal felnőtteknek ajánljuk.
(Jurányi Ház, Bp. II., Jurányi u. 1–3.)
szerda november 19. 20.00 Early Life Forms – koncert
Vitja Pauwels gitáros a belga dzsessz egyik legizgalmasabb figurája. Amellett, hogy játszik Naima Joris vagy An Pierlé együtteseiben, legújabb kvartettjével is turnézik, és bemutatja első albumát. Érzéki latin dzsessz, a groove-os rock és a filmzene vidékein.
(BMC, Opus Jazz Club, Bp. IX., Mátyás u. 8.)
csütörtök november 20. 18.00 A 47-es busz – premier
Egy polgári engedetlenségi akció, avagy a helyi közösségi mozgalom születésének története, amely a hetvenes évek végén örökre megváltoztatta Barcelona elővárosainak képét. Manolo Vital buszsofőr eltérítette a rábízott 47-es buszt, hogy bebizonyítsa: a városvezetés hazudik, amikor azt állítja, hogy a buszok nem tudnak felmenni a Torre Baró negyed dombjaira. Marcel Barrena szívmelengető életrajzi drámája a Spanyol Filmhét műsorán látható.
(Uránia Nemzeti Filmszínház, Bp. VIII., Rákóczi út 21.)
csütörtök november 20. 18.00 Vanni van – Válogatott beszélgetések – kötetbemutató
A Magvető új kötete az Esterházy Péterrel készült, magyar nyelven publikált beszélgetésekből kínál válogatást: az első nyomtatásban megjelent interjútól (1982) az utolsóig (2016). Pál Sándor Attilát, a kötet szerkesztőjét és Turi Tímeát, a Magvető Kiadó főszerkesztőjét a válogatás létrejöttéről, az Esterházy-hagyaték gondozásáról és az interjúkban megjelenő Esterházy-figuráról Virág Zoltán, egyetemi docens kérdezi.
(Grand Café, Szeged, Deák F. u. 18.)
csütörtök november 20. 18.30 Az ember és család
A Körvonal Alkotócsoport foglalkozása egy mesén keresztül járja körbe a családból adódó különböző kérdéseket. A lényeg nem az, hogy sebeket tépjünk fel, inkább az, hogy távolabbról, szeretettel tudjunk rátekinteni a családunkra és önmagunkra, a családunkon belül. Buzási-Riegel Fanni és Jánosi Flóra Mária foglalkozásvezetők várják a vállalkozó kedvűeket.
(MU Színház, Bp. XI., Kőrösy J. u. 17.)


