Szüret 2025/46.

  • Narancs
  • 2025. november 12.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Lehet kukorékolni, hülyeségeket beszélni, de a nemzetközi politika komoly dolog.

Szijjártó Péter Facebook-bejegyzéséből; MTI

LEGGYŰLÖLTEBB     HÍMZETT     DICSŐÍTÉS     FESZEGET

„Viktor, you are the greatest” – vagyis „Viktor, te vagy a legnagyobb” – ez áll a Fehér Ház hivatalos logójával ellátott lapon, amelyre Trump elnök saját kezűleg írt üzenetet a magyar miniszterelnöknek, s alá is írt. „Köszönöm, Elnök úr” – írta Facebook bejegyzéséhez Orbán Viktor.

Magyar Nemzet online

Kövér László úgy fogalmazott, a reformátusság bátor és gyakran kockázatvállaló életet jelentett, amelyben magától értetődően kellett kiállni a hit igazságai mellett a külső nyomással szemben, és „ugyanilyen magától értetődő módon kellett életre váltani a hit igazságait”. (…) Emlékeztetett, ahogyan 1525-ben, úgy most is sötét fellegek gyülekeznek Európa égboltján és közvetlen szomszédságunkban, „a magyarság ezeréves szállásterületét is érintően” háború dúl. (…) Hozzátette, céljuk Oroszország és Ukrajna meggyengítése, mert a két népben prédát látnak, és Európának, köztük a magyaroknak is ugyanazt a sorsot szánják: a hitétől, hazájától, családjaitól és öntudatától megfosztott szolganép szerepét. (…) Úgy fogalmazott, Európa keresztény lelkét akarják megölni, és azoknak, akik ezt teszik, az egyik leggyűlöltebb szó: a magyar.

MTI

Hamarosan mindenki számára megtekinthető lesz a Wittner Mária hagyatékából álló kiállítás a Terror Háza Múzeumban – tudatta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben. (…) A videóban Nyitrai Zsolt kijelentette, büszke arra, hogy személyesen is ismerhette Wittner Máriát. Elmondta, a forradalmár szabadidejét nagyon sokszor azzal töltötte, hogy kézzel hímzett magyar zászlókat. A főtanácsadó ismertette, Wittner Máriának ezzel az volt a célja, hogy minél több iskolába el tudjon jutni és személyesen tudja elmesélni 1956 hiteles történetét.

MTI

Félmilliárd forint keretösszegű, vallásos könnyűzenei pályázat indul útjára Katalin napján. (…) Soltész Miklós államtitkár egyebek mellett arról beszélt, hogy hat éve van módjuk támogatni a dicsőítés misszióját, amiben „mindenkinek megvan a maga szerepe és felelőssége és feladata”. (…) A gálakoncert előtt kerekasztal-beszélgetéseket tartottak a dicsőítésről és arról, hogy milyen szerepet játszik a szakmai felelősség, minőség a szolgálatban.

MTI

Csuhaj Ildikó a hazai közéleti újságírás tekintélyes és megbecsült alakja. Több évtizedes újságírói tapasztalattal rendelkezik, dolgozott a Magyar Hírlap és a Népszabadság munkatársaként, majd hosszú éveken át az ATV szerkesztője, tudósítója és más műsorainak meghatározó személyisége volt. Mostantól a közmédia munkatársaként folytatja pályafutását. „Csuhaj Ildikónak a közmédiában sok sikert kíván az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató vezetése. Isten hozta, Ildikó!”

Híradó.hu

Az eredeti szándékot csak megerősítik a mért adatok: az xPTS, azaz a várható pontok mutatója alapján a DVTK-nak sokkal több pontot kellett volna gyűjteni, mint amennyit sikerült. A tapasztalatok azt mutatják, hogy hosszú távon mindig kiegyenesedik a csapatok teljesítménye, a felülteljesítők visszaesnek, az alulteljesítők pedig felzárkóznak. Ez is csak azt támasztja alá, hogy ne változtassunk a vezetőedzői poszton.

Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója, miután zalaegerszegi vereségével a kiesési zónába került az NB I.-es futballcsapat; Nemzeti Sport online

Elgondolkodtató kérdéseket feszeget ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég tudományos igazgatója is, aki felteszi a kérdést, hogy miért maradt csöndben Magyar Péter a Bese-ügy kapcsán?

– A választ nem tudjuk, viszont jól látszik, hogy Magyar Péter átveri az embereket az LMBTQ-kérdésekhez való hozzáállása tekintetében is.

Ellenpont.hu

Sokat dolgoznak a közfoglalkoztatottak a falu arculatán, ez komoly nyomokat hagy és értékteremtő munkájuk elismerést érdemel. A helyi közfoglalkoztatás keretében szorgoskodóknak is ezt köszönte meg a mindenszentek napi hétvége után a polgármester is. A községben nem csak a temető rendezett.

A Beol.hu csanádapácai tudósításából

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.