Szüret 2024/36.

  • Narancs
  • 2024. szeptember 4.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

A kultúra fellegvárai vagyunk – hangsúlyozta Hankó Balázs. Feladatunk, hogy mindezt bemutassuk – fűzte hozzá.

MTI

FELBECSÜLHETETLEN     HELYESELTE     ISKOLATÁSKA     BRILLÍROZOTT

A konferencián a tárcavezető a magyar állattenyésztés szimbólumának nevezte a magyar szürkét. A szarvasmarha-tenyésztők és a gulyások a puszta legerősebb emberei, az a tapasztalat, bölcsesség és tudás, amivel rendelkeznek, felbecsülhetetlen kincset ér, amit meg kell becsülnünk – tette hozzá. (…) A miniszter kiemelte, Magyarország nincs a vidék nélkül. A vidék Magyarországa pedig nincs versenyképes mezőgazdaság és versenyképes állattenyésztés nélkül.

Az Agrárminisztérium Sajtóirodája közleményéből

Több mint 20 ezren kezdik meg a tanévet hétfőn nemzetiségi iskolákban, óvodákban szerte az országban – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész Miklós (…) beszédében kitért arra: a szülők 95, a pedagógusok 98 százaléka helyeselte, hogy az új tanévben a diákok már nem használhatnak mobiltelefont az iskolában. Lehet, hogy először furcsa lesz – mondta –, de ez is a teljes értékű nevelés része, „hozzá fogunk szokni, az áldását pedig mindenki élvezi majd”.

MTI

Tanévnyitó szentmise és iskolatáska szentelés 2024. szeptember 1-jén vasárnap, a 10 órai szentmisén. Mindenkit szeretettel várunk! Kedves Gyerekek, hozzátok el az iskolatáskátokat is!

A Hatvani 5. Számú Általános Iskola Facebook-oldaláról

Lázár János kiemelte: nincs olyan oktatási intézmény Magyarországon, ahol az infrastruktúra, a szellemiség vagy a szolgáltatás, illetve a képzés minősége ne újult volna meg 2010 óta. Ez a kormány kötelessége, melynek eleget tett, mert a körülmények javítása nélkül nem lehet versenyképes tudást biztosítani – mondta. Ám ehhez a kabinet mellett fontos volt és marad a szülők, a diákok és a pedagógustársadalom támogatása, együttműködése is – tette hozzá. Úgy fogalmazott: az elmúlt időszakban a pedagógusokkal, mint egy nagy családban, viták és kibékülések sora tarkította a viszonyt.

MTI

Dr. Bali Tamás dandártábornok elmondta: a helikopterbázis parancsnokaként nem szokott beleszólni az MH Szolnok Légierő Zenekar műsorpolitikájába, de mivel az előző héten találkozott egy hangszerkészítő mesteremberrel, aki a világ legjobb tárogatóit készíti, most arra kérte a zenészeket, hogy adják elő Hidas Frigyes zeneszerző egyik művét, amely a nádnyelves fúvós hangszerrel előadandó szólamokat is tartalmaz.

Honvédelem.hu

Az akciófilm cselekményében a magyar katonák önfeláldozó küzdelme összefonódik a háborús városból kijutni próbáló civilek elkeseredett menekülésével. A film fináléjában, a káoszba süllyedő repülőtéren már nincs se törvény, se rend, csak a magyar katonák kitartása, hősiessége, embersége számít. (…) Lajos Tamás producer azt hangsúlyozta, hogy „a Kabul művelet az afganisztáni katonai akció révén testközelből mutatja meg a Magyar Honvédség elhivatottságát és hősiességét. Katonáink bátorsága és kitartása – az extrém körülmények között – példaértékű”.

Az Index.hu cikke a készülő magyar filmről

A színpadon nemcsak a zene, hanem a háttér is lenyűgöző volt. A Bazilika impozáns épülete mellett a friss lemez borítójáról ismert fekete hattyúval indult az este, amely látványos zenei és vizuális élmény játéka volt. (…) A koncert során Leslie Mandoki nemcsak zenekarvezetőként, énekesként, zenészként, hanem narrátorként is brillírozott. A számok között személyes történeteket osztott meg a dalok keletkezéséről és azok mondanivalójáról. (…) Beszédeivel mély gondolatokat ébresztett a közönségben, miközben zenekarával a legmagasabb szinten teljesítettek. Az örömzenélés és a zenészek közötti harmónia az egész estét áthatotta.

Origo.hu

Hrabovszki János, a Dénesmajor Jövőjéért és Ifjúságáért Kulturális Egyesület alelnöke kifejtette, civil szervezetüket azzal a céllal hívták életre, hogy fellendítsék a városrészt. (…) – Nem szeretnénk, ha a településrész az enyészeté lenne, hanem arra törekszünk, hogy Gyula peremterületeként a város részeként éljen (…) – emelte ki az alelnök.

Beol.hu

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”