Szüret 2025/11.

  • Narancs
  • 2025. március 12.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

A legújabb hír, hogy a TISZA genderaktivistája, Bódis Krisztina már azt prédikálja, hogy mennyivel jobb lenne, ha többet fizetnének a rezsiért a magyarok.

Németh Szilárd Facebook-bejegyzéséből

ELŐNYÖMRE     GAZDAGÍTJÁK     MEGMENTENI     PÉNZÜNK

Az Omega együttes két legendás tagja, Molnár György Elefánt és Debreczeni Ferenc nemcsak kollégák, de barátok is voltak. A két zenész között azonban valami megváltozott, kapcsolatuk olyannyira elmérgesedett, hogy ma már szóba se állnak egymással. (…) – Aktív zenélés nincs, mert én a dobossal nem akarok dolgozni – jelentette ki Molnár György Elefánt, aki az okokra is kitért. (…) – Én hoztam be a zenekarba, én kardoskodtam érte, majdnem úgy, hogy azt mondtam, ha ő nem, akkor én sem. Hosszú-hosszú évekig mentek a dolgok a maguk módján, aztán egyszer csak megváltozott, ugyanaz az ember egy teljesen másik ember lett. Persze mindenki változik, csak van, aki előnyére, van, aki hátrányára. Én valószínűleg előnyömre.

Blikk

„A magyar egy szabadságszerető nép, mindig kész volt áldozatot hozni a szabadságáért” – mondta a kormánypárti politikus. „A nemzetpolitikában rengeteget köszönhetünk a székelyeknek, akik gazdagítják a magyarságot” – tette hozzá. Nacsa Lőrinc arra hívta fel a figyelmet, a szabadságért mindig harcolni kell. (…) „Jövőre a választásokon is védjük meg a nemzeti összetartozást, ami csak nekünk fontos” – hangoztatta az államtitkár.

MTI

Csak a szabadság vezet a székelység önazonosságának háborítatlan megéléséhez, az identitás teljes körű megélése pedig megmaradásukhoz – hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó az MTI-hez hétfőn, a székely szabadság napján eljuttatott közleményében.

MTI

Hankó Balázs hangsúlyozta: „a normalitást képviselő erők tudják megmenteni Európát attól a veszélytől, amelybe sodródott”. Kifejtette: látjuk, hogy „családüldözés zajlik Brüsszelben, Európa keresztény értékeit lábbal tiporják”, és mindez kihat Európa versenyképességére is. Felidézte: Varsóban hétfőn a lengyel uniós soros elnökség keretében versenyképességi tanácsülés zajlik, miközben „nem veszik észre azt, hogy Európa az alapértékeit veszíti el”.

MTI

A korrupt dollárok nemcsak az Egyesült Államokból érkeztek, hanem érkeztek Brüsszelből is. Ennek a földerítését is el kell kezdenünk. Tehát Brüsszelből is fizettek embereket Magyarországon azért, hogy ne a magyar kormány meg ne a magyar nép, meg ne a magyar referendumokon kialakított közvéleményt képviseljük, és az érvényesüljön, hanem az, amit Brüsszel akar. Ezt is még föl kell tárnunk. Tehát itt ez egy világos korrupció. A brüsszeli ügy még azért fölháborítóbb, mint az amerikai, mert a brüsszeli pénz ráadásul még a mi pénzünk is.

Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában

Valójában csak Orbán Viktor és Donald Trump akar békét – közölte a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója pénteken, a közösségi oldalán. Menczer Tamás azt írta: a brüsszeli bürokraták (…) az elmúlt 3 évben egy lépést sem tettek a béke felé, és folyamatosan támadták a békemissziót indító, a békéért dolgozó Orbán Viktort.

Fidesz.hu

A történelmi sorozat főszereplője közösségi oldalán is büszkén mutatja meg kedvesét. Kádár L. Gellért boldog párkapcsolatban él. (…) Egy olyan képet is megosztott kedveséről, amelyen Bea bikiniben áll Horvátország gyönyörű tengerpartján. A fotón ugyan háttal látható, de a színész rajongói számára egyértelmű, hogy karcsú, csinos és magabiztos nő.

Bors online

– Én a kezdetektől fogva, Orbán Viktor miniszterelnök úr minden egyes évértékelőjén személyesen jelen voltam – kezdte a kormányfő szombati beszédéről szóló reakcióját Pócs János [a Jász-Nagykun-Szolnok 2. számú, jászberényi térségi választókerület országgyűlési képviselője]. (…) – Mindegyik erőt sugárzó és hatásos volt, de a mostani a magyar társadalom helyzetének legapróbb részleteire is kiterjedt, illetve annak továbbjavítása érdekében határozott lépéseket is megfogalmazott.

Szoljon.hu

„A veszélyek korában a katona a legnagyobb érték. Megbecsüljük őket” – írta közösségi oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf március 7-ei, székesfehérvári alakulatlátogatását követően. A honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandárnál járt, ahol információkat, valamint észrevételeket és tapasztalatokat gyűjtött és cserélt az alakulat katonáival.

Honvédelem.hu

Neked ajánljuk

Második gyermekkor

Sean Mathias az izgalmasabb utat választotta, amikor filmre vitte saját 2021-es Hamlet-előadását, melyet a Covid-járvány lezárásai és néhány kulcsszínész viharos távozása tett próbára.

Üzenet

Brazíliáról mindenki a mesés tengerpartra, a karneválra meg a focira asszociál, pedig valaha (50–60 évvel ezelőtt) ott is pontosan olyan embertelen katonai diktatúra volt, mint Dél-Amerika legtöbb országában.

Vele a szégyen

Amikor a miniszteri kinevezése után Szalay-Bobrovniczky Kristóftól megkérdezték, nem zavarja-e, hogy elődje, Benkő Tibor hivatásos katonatiszt volt, ezzel vágott vissza: a magyar haderő a kormány fejlesztéseinek köszönhetően magától is „tudja, hogy mit kell csinálnia”. Neki pedig az a feladata, hogy a katonaságot vonzóvá tegye, elsősorban az ifjúság körében.

Üldözik Matolcsyt!

Hol tűnt el és mennyi pénz a jegybank alapítványából? Most azon kell izgulnia sok jó embernek, hogy közülük az ÁSZ feljelentése nyomán ki megy majd, vagy nem megy, mikor és mennyi időre börtönbe.

Minden határon túl

A világháborúról szóló művek sora végeláthatatlan, ám a téma lefedettsége igencsak aránytalan, az erdélyi zsidók soája például meglehetősen alultárgyalt volt korábban.

Az Infláció Réme

  • Király Júlia

Valamikor réges-régen, amikor a közpénz még nem vesztette el közpénz jellegét, a Magyar Nemzeti Bank még nem magántőkealapok gazdagításán szorgoskodott, az euróért még nem adtak többet 260–270 forintnál, és még működtek Magyarországon a fékek és az ellensúlyok, szóval abban az időben, amire már a legeslegöregebb magyar ember sem emlékszik, akkoriban történt.

Felejtsük el!

Önkormányzati szociális bérlakás miatt áll a bál Szarvason. Az ellenzék szerint jogosulatlan volt a kiutalás, a nyertes pályázatot az egyik városi fideszes képviselő „menedzselte”. A kedvezményezett az egyik nemzetiségi önkormányzat alelnöke.

Elveszik, hogy osztogathassanak

Az önkormányzatoktól elvett pénzből indította el a kormány a Versenyképes Járások Programot, és ettől várja azt, hogy még a 2026-os választások előtt mindenütt épül valami. A lebonyolítás láthatóvá teszi az országgyűlési képviselők, fideszes választókerületi elnökök meghatározta hierarchiát.

Zsákutca

A szerencsén is múlt, hogy a XI. kerületi önkormányzat meg tudja akadályozni egy böhöm társasház felépí­tését a Sas-hegy oldalában, a tájvédelmi körzet szomszédságában. Más esetekben hiába derülnek ki a korábbi stiklik és összeférhetetlenségek, sokszor nem lehetséges a kármentés.

Lakásból utcára

Mivel a hivatalos procedúra rendszerint nagyon elhúzódik, olykor szélsőjobboldali formációkat bíznak meg az érintettek az ingatlanjaikban jogosulatlanul lakók eltávolítására. Az akciókról beszámolók készülnek a YouTube-ra. A Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László több alkalommal is megjelent ilyen akciókon.