Szüret 2025/34.

  • Narancs
  • 2025. augusztus 20.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Ismét megrendezik a 20 kilométeres éjszakai gyalogos teljesítménytúrát a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút vonalán – közölte a MÁV-csoport.

MTI

BIZALOM     VETÍTHETJÜK     KIVIRULNAK     MEGHATÁROZZÁK

Az, hogy keresztnéven szólítják egymást nem show vagy politikai marketing, hanem bizalom, ami nélkül nincs megállapodás – mondta a Mathias Corvinus Collegium diplomáciai műhelyvezetője szombaton az M1 aktuális csatornán. (…) Kiss Rajmund szerint komoly gesztusértéke van annak is, hogy Trump személyesen fogadta a repülőtéren Putyint, Ursula von der Leyent például pekingi látogatásán nem így fogadta Hszi Csin-ping kínai elnök.

MTI

A Bőköz Fesztivál több mint egy kivételes színvonalú összművészeti rendezvényfolyam (…) – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára. Závogyán Magdolna kiemelte: ősi emberi vágy, továbbá minden kiforrott közösség ösztönösen arra törekszik, hogy hagyományai, kultúrája legjavát mutassa meg, az Ormánságban, Bőközben (…) nemzetépítésből mutatnak kiemelkedő példát. Hangsúlyozta, hogy addig van reményteli magyar jövő, amíg ilyen közösségek, ilyen fesztiválok léteznek, amelyekkel magunk elé vetíthetjük egy erős, öntudatos nemzet képét Európa szívében.

MTI

…adott ünnepi jótékonysági koncertet Mága Zoltán szombaton este a Szent István-bazilika előtti téren. (…) A szervezők az esemény Facebook-oldalán kiemelték, hogy a koncert címe – Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – egyben hitvallás is, amely az egység, a szeretet és a közös felelősségvállalás erejéről szól.

MTI

Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordult a Digitális Polgári Körök tagjaihoz. (…) Trump és Putyin találkozóját a levél szerint így értékelte: „Magyarországnak nem igaza van, hanem igaza lesz. Megint. Történelmi idők! Történelmi esély a békére, történelmi kudarc Brüsszelben. Európa már a macskaasztalhoz sem ülhet. És tudjuk, aki nincs az asztalnál, az étlapon lesz. Mi, magyarok időben szóltunk. Nem engedtük, hogy Weber, von der Leyen és Bidenék belerántsanak bennünket a háborúba. Végig a jó oldalon álltunk. A béke oldalán.”

Index.hu

…az idei szezonból eddig lejátszott négy forduló alatt még nem örülhettek győzelemnek a DVTK szurkolói. Az előző idény is a vártnál gyengébben sikerült, ezért a nyáron nagytakarítást végeztek a klubnál, ennek a sportigazgató Horváth Csenger is áldozatául esett. Az egykori vezető (…) egy Babits Mihály-idézettel szúrt oda volt klubjának. – Én inkább ültem volna itt a pusztán, sorvadva, mint ma, gyökéren és sáskán. De böjt s jámborság néked mint a pélva, mert vétkesek közt cinkos, aki néma – írta még 0-2-es állásnál az Instagramon.

Blikk

Azt ünnepelték Gyopároson (…), hogy a parkfürdő megújulva öt medencéjével újra fogad vendégeket. A hűsítő fürdőzés mellett a legkisebbek játékos foglalkozásokon vehettek részt. Szivos Sándor homokszobrász pedig Szegedről érkezett és az idén immár az ötödik hatalmas homokkrokodilját építette meg a fürdőben – bárki részese lehetett az alkotómunkának. Hírportálunknak elárulta munka közben, hogy 22 évig volt szeghalmi lakos, tűzoltó, napjainkban Szegeden él, festői képességeinek köszönhetően a paneltömbök is kivirulnak.

Beol.hu

Lévai Jánosné önkormányzati képviselő köszöntötte a résztvevőket, valamint beszámolt a városrészt érintő jövőbeni kisebb fejlesztésekről. (…) Az eseményt folytatva, a beszéd után délben az ebéd következett. (…) A hangulat további fokozása érdekében a Kecskeméti Nótások játszottak magyar nótákat Kozma Tamás és Kovács János, a Magyar Nótások Egyesületének elnökének éneke mellett.

A Baon hu beszámolója egy kecskeméti családi napról

Völgyi Zsuzsi elárulta, hány kilót vesztett melleiből

A Bors online cikkének címe

„A légierő legfontosabb értéke, hogy megbecsüljük egymást” – hangsúlyozta dr. Bali Tamás dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság légierő parancsokhelyettese. (…) A magyar légierő nagyon hosszú utat járt be a történelem során, jelentősége pedig a 19. század vége óta folyamatos és vitathatatlan. A két világháború alatt számos hőssel gazdagodott a magyar légierő, akiknek emléke a mai napig meghatározza a haderőnem fejlődését.

Honvédelem.hu

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.