Trump betiltja a fiatalok kedvenc appját

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. augusztus 1.

Interaktív

Nemzetbiztonsági problémák merültek fel a TikTok-kal szemben.

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy betiltják a kínai tulajdonban lévő TikTok videomegosztót az Egyesült Államokban.

Trump az elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén nyilatkozott újságíróknak helyi idő szerint péntek este, útban Floridából hazafelé. Azt mondta:

"Ami pedig a TikTokot illeti, betiltjuk az Egyesült Államokban. Megvan hozzá a felhatalmazásom. Holnap (szombaton) aláírom (az erről szóló dekrétumot)."

A TikTok a kínai ByteDance vállalatcsoport tulajdonában van, amely a platform Kínában működő, cenzúrázott verzióját, a Douyint is üzemelteti.

Jelenleg nagyjából a fiatalok kedvenc közösségimédia-alkalmazása, amire rövid, szórakoztató tartalmakat lehet feltölteni. Csaknem egymilliárd felhasználója van szerte a világon.

Az appot Indiában már betiltották, ugyanis nemzetbiztonsági aggodalmakat vet fel, hogy a kínai hatóságok ellenőrzése alatt áll. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter nemrégiben úgy fogalmazott, a platformon keresztül személyes információk garmadája kerül a kínai kommunista párt kezébe.

Trump most világossá tette a vele utazó újságíróknak, hogy nem lenne ínyére egy olyan megoldás, hogy a TikTokot úgy választanák le a kínai anyacégről, hogy egy amerikai vállalat tulajdonába kerülne. Pénteken ugyanakkor a Fox Business és a The New York Times napilap is azt jelentette meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy a Microsoft szoftveróriás tárgyalásokat folytat a TikTok felvásárlásáról.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.